2025.10.16. 13:01
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. október 16. (csütörtök)
A napokban elkezdődik a Prohászka Ottokár út 9-11. között található kis park teljes felújítása. Fákat és új sövénysort ültetnek, a Mementó című szobor körül évelő virágágyást alakítanak ki, felújítják a gyepfelületeket, a park hátsó felén található játszótérre pedig új padokat és kettő új játékot is telepítenek.
„Nagy örömmel jelenthetjük be, hogy megújul a Prohászka Ottokár út 9. és a 11. szám közötti kis park.” – mondta Lehrner Zsolt alpolgármester, a Belváros önkormányzati képviselője. Mint ismertette, korábban a Prohászka emlékpark, a Zsuzsanna forrás környéke is szépen megújult, és a kis parkkal szemközt, a Prohászka Ottokár út páros oldalán az előző önkormányzati ciklus végén egy nagyon szép új zöldfelület létesült, még Szabó Bakos Györgyné önkormányzati képviselő javaslatára. A mostani parkfelújítás teljes költsége mintegy hétmillió forint, amit képviselői keretből finanszíroznak. A kis parknak a felújítása lakossági kezdeményezésre történik, illetve a képviselői programban is benne van, tehát szerencsére az igények találkoztak. Bors István Mementó című alkotása is méltó környezetet kap – emelte ki Lehrner Zsolt.
„A munkálatok kezdetekor a játszótér mellett kettő beteg, részlegesen elszáradt vérszilva fa kivágásra kerül. Helyettük a park területén – a közműveket figyelembe véve – hat díszfát telepítünk.” – tájékoztatott Homoki László, a Városgondnokság Kertészeti divíziójának vezetője. A murvás sétány mellett lévő, öreg és hiányos fagyalbokrok, melyek korábban sövényként funkcionáltak, szintén kivágásra kerülnek, helyettük a szobor körül lévő füves terület széle kap kontúrként alacsony örökzöld babérmeggyből álló sövényt. A park közepén álló kettő idős ostorfa koronakönnyítő faápolásban részesül az erősen terhelt vázágak miatt, hogy még évtizedekig dísze lehessen a parknak. A szobor körül pedig egy ötven négyzetméteres, évelő növényekből álló ágyást alakítanak ki vegyes, színes évelő dísznövényekből, geotextiliás takarással és fenyőkéreggel, körben szegélyezve. A régi gyepfelületek is felújításra kerülnek újrafüvesítéssel.
A szobor körül, a jelenlegi térkőburkolat több helyen megsérült, így a meglévő helyére új térkő épül azonos méretben, új, zúzottköves alappal és új kerti szegélyekkel – mondta Lángi Judit közlekedési divízióvezető.
A játszótéren lévő négy betonpadot elbontják, és ezek helyett egyszemélyes „szusszanó típusú” padokat telepítenek. Felújítják a homokozót és egy rugós játék, továbbá egy libikóka is kerül a parkba. A munkálatokat a héten elkezdik és novemberben telepítik majd az új növényeket.
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.



