A háromnapos kongresszus csütörtökön szakdolgozói továbbképzésekkel kezdődött, majd pénteken a Mercure Hotel Magyar Királyban tudományos konferenciával folytatódott, melyet babahordozós édesanyák és babáik különleges és örömteli flashmobjával nyitottak meg.
A kongresszus főszervezője, dr. Hagymásy László, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa kérdésünkre hangsúlyozta, a Magyar Pszichoszomatikus Szülészet-Nőgyógyászati Társaság 1992-ben alakult Magyarországon, tagjainak sorában többek között szülész-nőgyógyász orvosok, újszülött- és gyermekgyógyászok, csecsemőápolók, gyógytornászok és pszichológusok vannak. A Társaságnak fontos szerepe volt abban, hogy az 1980-as, ’90-es években még uralkodó dehumanizált, elgépiesedett szülészeti ellátás a folyamatos fejlődésnek köszönhetően családközpontúvá váljon. Ez nem volt egy könnyű folyamat, sem a tárgyi, sem a személyi feltételek nem voltak adottak, az orvosok nem voltak hajlandóak a szülés levezetésére úgy, hogy az apukák is ott voltak, és a törvény sem tette lehetővé, hogy a hozzátartozó ott legyen a szülőszobán.
A harc nem volt könnyű, azonban a változás végbement, a szülőszobák ma már sokkal nyitottabbak, mint régen, a párok együtt várhatják a baba érkezését és az édesanya is választhat a vajúdás, a szülés során a különféle lehetőségek közül – ágy, vajúdó kád, szülőszék stb. Az újszülöttet azonnal az édesanya mellkasára helyezik, és biztosítják számukra az első, úgynevezett aranyórát, hogy együtt lehessenek. Kiemelte, a családközpontú szülészet mára elterjedt Magyarországon, melyben a Társaságnak oroszlánrésze volt képzésekkel, továbbképzésekkel.
A konferenciát Spányi Antal megyés püspök is köszöntötte. „Mi, papok úgy gondoljuk, hogy közel vagyunk az élethez és a halálhoz. Igaz ez Önökre is, hiszen Önök vannak a legközelebb ahhoz, amikor az életnek egy csodás pillanata megtörténik, amikor egy gyermek megszületik és a család igazán családdá válik. Szívből kívánom, hogy ezt a szép és nagyon felelősségteljes munkát végezzék mindig örömmel, és érezzék úgy, hogy Önök a teremtő Isten munkatársai!” – fogalmazott.
Ugyancsak üdvözölte a résztvevőket dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke, aki háromgyermekes édesapaként maga is beszámolt azokról a változásokról, melyeket tapasztalt a feleségével együtt a Szent György Kórházban. Az elnök kiemelten köszönetet mondott dr. Hagymásy Lászlónak, aki nyugállományba vonulásával leköszön osztályvezetői posztjáról. Kiemelte, a szülészet-nőgyógyászati szakági dolgozók az egyik legszentebb és legszebb hivatást végzik: a gyermekeink életre segítését! El kell ismernünk azokat az eredményeket és változásokat, amelyek mára a mindennapok részévé váltak a szülészetben.
A házigazda Székesfehérvár és annak polgármestere, dr Cser-Palkovics András képviseletében Horváth Miklós Csaba alpolgármester üdvözölte a résztvevőket. Mint fogalmazott, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Magyarország egyik legnagyobb vidéki kórháza, amely nem csak a városból, a vármegyéből, hanem a régióból és az ország különböző pontjairól érkezőket is ellátja. „Óriási szakmai előrelépésként és örömünnepként éltük meg, amikor éppen öt évvel ezelőtt, 2020. október 16-án átadhattuk és a nyilvánosságnak is bemutathattuk kórház megújult szülészeti-nőgyógyászati osztályát és gyermekágyas részlegét, amely azóta is folyamatosan szépül. Ez a terület kiemelt fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, évtizedekben dr. Hagymásy László osztályvezető főorvos vezetésével, aki a kollégáival együtt élen járt és jár, elévülhetetlen érdemeket szerzett a családközpontú szülészet megteremtésében. Az igen nagy betegforgalmat ellátó osztály a folyamatos megújulásnak és a szemléletváltásnak köszönhetően Magyarország egyik legkorszerűbb családközpontú szülészetévé vált.”
A konferenciát köszöntötte továbbá dr. Révész János országos kórház-főigazgató, dr. Bakos Gábor, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója, dr. Nagy Sándor, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Szülészet-Nőgyógyászati Tagozat elnöke és Nyakas Eszter, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház ápolási igazgatója.
A háromnapos kongresszus szombaton tudományos előadásokkal folytatódik.
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Simon Erika



