Az év egyik legcukibb rendezvénye! – elkezdődtek a Kötődő Családi Napok a Gárdonyiban

2025.10.18. 11:38
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. október 18. (szombat) 
 
 
 
 

 

 

Totyogó apróságok, anyukák, apukák és hordozott kisbabáik töltik be hétvégén a Gárdonyi Géza Művelődési Házat, ahol szombaton és vasárnap tartanak a Kötődő Családi Napok. A nőiséggel, a családdal kapcsolatos előadásokkal, babahordozók próbájával, kölcsönzésével, kézműves vásárral és sok egyéb izgalmas, hasznos programmal várják az érdeklődőket az ingyenes rendezvényen.

 

A Székesfehérvári Babahordozó Klub több mint tíz éve működik. Annak idején édesanyák kötetlen közösségi programjaként, beszélgetéssel, „bandázással” indult, majd az egyre növekvő közösségi igények okán kinőtte magát, a szervezetnek már több mint száz tagja van. Évente két nagy rendezvényt szerveznek, tavasszal egy helyi programmal kapcsolódnak a Születés Hete országos kezdeményezéshez, majd októberen a Nemzetközi Babahordozó Hétvégéhez.

 

Idén nevezték át először a programot Kötődő Családi Napokká, ami annyit tesz, hogy a hordozott babás családokon kívül nagy szeretettel várják a nagyobb babákat, az óvodásokat, a kisiskolásokat a szüleikkel, nagyszüleikkel együtt.

 

„A Székesfehérvári Babahordozó Klub sok éve vállalkozik arra, hogy többnapos rendezvényen népszerűsíti a babahordozást és a kötődő nevelést a székesfehérvári és környékbeli családok körében.”– kezdte a megnyitót Ságiné Szabó Viktória, a Klub szervezője.

 

A program fővédnöke a kezdetektől fogva Östör Annamária egészségügyi, sport- és társadalmi fenntarthatósági tanácsnok, aki szerint ez az év egyik legcukibb rendezvénye. „Szeretném a köszönetemet kifejezni mindazoknak, akik ilyen hozzáértéssel, szeretettel, gondossággal nevelik a gyermekeiket. Sokan vannak Székesfehérváron és igyekszünk őket segítni, hogy minél nagyobb kedvvel vállaljanak gyermeket.” – fogalmazott, majd hozzátette, Székesfehérvár Önkormányzata a babák születésekor ajándékokkal, utalvánnyal és egy, a várost jelképező takaróval lepi meg a családokat. Kiemelte, minden lehetséges módon – többek között a háromgyermekes anyukák élethosszig tartó SZJA-mentességével, lakásvásárlási hitellel – igyekeznek országosan támogatni a családokat.

 

A Kötődő Családi Napok keretében október 18-án, szombaton főként a nőknek, az anyukáknak szóló programokkal készültek, a témák között szerepel a női szakralitás, a női egészség, a gátizomtorna, a regenerációs mozgás, a szoptatás és a kötődés. Míg október 19-én, vasárnap a párkapcsolattal, a családi élettel és egyensúllyal foglalkoznak. Bemutatkozik a Babahordozó Klub, majd 15 óra környékén flashmob és tombola zárja a programokat. Mindkét napon nyitva tart a kézműves vásár, ahol széles választékban kínálják a legkülönfélébb használati és dísztárgyakat.

 

A Székesfehérvári Babahordozó Klub minden hónapban több ingyenes programmal, bensőséges, intim beszélgetésekkel, tanácsadással, babahordozó eszközök próbájával, kölcsönzésével, szakkönyvekkel segíti a családokat a városban és környékén, emellett szerveznek szoptatás támogató csoportot, mozgásos programokat, közösségi összejöveteleket, kirándulásokat is. Különösen jó ez az építő közösség azoknak az anyukáknak, akik hasonló élethelyzetben lévők társaságára vágynak, mert a családapa sokat dolgozik és nagyszülők sincsenek a közelben. Az anyukák kapcsolódni tudnak egymáshoz, közeli ismeretségeket, szoros barátságokat köthetnek, és ítélkezés nélkül, bátran fordulhatnak egymáshoz. Szeretettel, nyitottan várják a csatlakozni szándékozókat! A további részletek és az aktuális információk elérhetőek a www.hordozottbaba.hu oldalon és a Klub Facebook-oldalán.

 

 
 
 
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából. 
 
 
 
Szöveg: Havasi Tímea 
 
Fotó: Simon Erika 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.