VIII. Székely Bál a Magyar Királyban - kárpátaljai és székelyföldi magyar gyerekek táborozását segíthetjük

2025.10.20. 18:26
KÖZLEMÉNY - 2025. október 20. (hétfő)  
 
 
 
 
 
 
A székely kultúra és gasztronómia kapja a főszerepet október 25-én a Mercure Hotel Magyar Királyban. Nyolcadik alkalommal szervezik meg a Székely Bált Székesfehérváron. Ez évben kárpátaljai és székelyföldi magyar gyerekek táborozását segíthetjük a részvétellel.


Az idei már a nyolcadik alkalom, hogy a székely kultúrával ismerkedhetnek az érdeklődők, közben pedig jótékonykodhatnak a bálozók Székesfehérváron. "Nemcsak a székely-magyar kapcsolatok erősítése a cél, hanem a Kárpát-medencei magyarság erősítése is." - mondta el Juhász László, a Székely Bál alapítója. Az idei programról szólva az alapító kiemelte a Rozetta néptánc együttest, akik Máréfalváról érkeznek Székesfehérvárra és a csíkcsomortáni Lármafa színjátszó csoport szereplését is. Kárpátaljai fellépő is lesz, a BorzsaVári népi zenekar révén. A BorzsaVári 2012 óta minden évben sikeresen megvédi "Népi együttes" címét, munkájukban nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalok népzenére és néptáncra való nevelésére, valamint fellépéseikkel népszerűsítik a magyar népzenét Kárpátalja-szerte. Juhász László alapító megerősítette, hogy a műsorvezető Erdélyből, Hargita-megyéből érkezik, az est hangulatfelelőse a szentegyházi Székely Attila Etele lesz.

Szili Csaba Gergely, a Székely Bál kommunikációs vezetője azt emelte ki, büszkék rá, hogy 8. alkalommal rendeznek Székely Bált Székesfehérváron. Az elmúlt években több mint 13 határon túli - székelyföldi és kárpátaljai - település magyar közösségeit tudták támogatni. Szili Csaba hozzátette, fontosnak tartják, hogy minden évben autentikus külhoni fellépők érkezzenek. Székesfehérvárnak mint a nemzet történelmi fővárosának támogatnia kell a magyar értékeket.

Deák Lajosné, a nemzetpolitikai ügyekkel kapcsolatos feladatok tanácsnoka a bál kapcsán arról szólt, hogy idén is Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával valósul meg a rendezvény, amely az elcsatolt területeken élő magyarságot támogatja. Kiemelte, hogy az elmúlt évek során különböző határon túli közösségek, iskolák, óvodák kaptak segítséget a jótékonysági eseménynek köszönhetően.


A VIII. Székely Bál programja:

18.15 – 19.00 Vendégfogadás Király Dávid dudással, és az üdvözlő ital felszolgálása
19.00 Himnuszok a BorzsaVári és a Rozetta segítségével
19.10 Az est háziasszonya, Bán Tímea köszönti a vendégeket, és bemutatja az est hangulatfelelősét, a szentegyházi Székely Attila Etelét
19.20 Nyitótánc: Rozetta néptáncegyüttes Máréfalváról
19.25 A város és a vármegye képviselőinek köszöntői
19:40 A csíkcsomortáni Lármafa csoport bohózata
19:50 Köszöntő
20:00 Vacsora
21:00 Néptánc: Máréfalvi Rozetta Néptáncegyüttes
Utána: Zenél a Happening Band
22.22 A BorzsaVári Zenekar (Kárpátalja) műsora
Utána: Zenél a Happening Band
0.30 Tombolasorsolás
Tánc 3-ig: Zenél a Happening Band

A jegyek kizárólag elővételben vásárolhatók személyesen és készpénzzel Székesfehérváron, a Prohászka Ottokár út 67. szám alatt. Telefonon a +36 20 251 91 13-os számon, e-mailben a fehervariszekelybal@gmail.com címen lehet érdeklődni. Utalás, e-mailben rendelés esetén Az Előadóművészetekért Alapítvány számlaszáma áll rendelkezésre: OTP Bank 11736075-20007511-00000000

 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.