„Van közös célunk és feladatunk!” – újjáalakult a Fejér Vármegyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

2025.10.30. 12:30
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. október 30. (csütörtök) 
 
 
 
 
 
 

Újjáalakult a Fejér Vármegyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A Fejér Vármegyei Önkormányzatot és a települési önkormányzatokat, a rendőrséget, a tankerületeket, a szakképzési centrumokat és a kábítószerüggyel foglalkozó szervezeteket tömörítő szakmai szervezet célja, hogy közös összefogással kezelje és – amennyire csak lehet – visszafogja a drogok használatát és terjesztését a vármegyében.

Magyarország Kormánya tavasszal fogadta el az új kábítószer-ellenes törvényt, melyben zéró toleranciát hirdetett a droghasználattal és -kereskedelemmel szemben. Erre azért volt szükség, mert a dizájnerdrogok gyors terjedése rendkívüli módon veszélyezteti a fiatalokat és már a gyerekeket is. A kábítószerek súlyosan károsítják az egészséget, halált, emberi, családi tragédiákat okozhatnak, és komoly hatást gyakorolnak a közbiztonság romlására.

A Fejér Vármegyei Közgyűlés szeptember 25-i ülésén kiemelt napirendi pontként tárgyalta és a rendőrséggel közös kezdeményezésre elfogadta a Fejér Vármegyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum újjáalakításáról szóló napirendet. Az új testület október 30-án, csütörtökön megtartotta alakuló ülését a Vármegyeházán. A jelenleg 16 tagú szervezetben a Fejér Vármegyei Önkormányzat és a települési önkormányzatok – többek között Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata –, a rendőrség, a tankerületek, a szakképzési centrumok, továbbá a kábítószerüggyel foglalkozó szakmai és civil szervezetek képviseltetik magukat. A testület elnöke dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke, társelnöke Szabó Vendel rendőr dandártábornok, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság főkapitánya.

Dr. Molnár Krisztián elnök az alakuló ülésen hangsúlyozta, a zéró tolerancia elvét üdvözlik, hiszen a vármegye több pontján – például Ercsi, Bicske és Dunaújváros környékén –, különösen a rosszabb anyagi körülmények között élők körében számos komoly probléma történt már. Fejérben korábban volt már kábítószerügyi egyeztető fórum, ami a gyakorlatban nem működött, ezért a rendőréggel és a társzervekkel történt együttműködésben úgy döntöttek, hogy újraindítják és tartalommal töltik meg a fórumot, hiszen van közös cél és feladat. Dr. Molnár Krisztián hozzátette, lehetőség van komoly anyagi keretek bevonására, többek között a vármegye 10 millió forint pályázati forrást biztosít a droghelyzet felszámolásához. Első körben a programokra, a prevencióra helyezik a hangsúlyt. Fontos kiemelni: Magyarország alaptörvénye is rögzíti, hogy a droghasználat és -kereskedés alkotmányosan tilalmazott tevékenység, ezért van szükség az összefogásra. Dr. Molnár Krisztián köszönetét fejezte ki a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság eddigi munkájáért és a közelmúltban történ komoly nyomozati eredményekért.

Kijelenthetjük, hogy Magyarország egyetlen települése, így Fejér vármegye egyetlen települése sem mentes a kábítószerfogyasztástól. A drogproblémát nagyon gyorsan és látványosan nem lehet megszüntetni, de kezelni kell, ehhez pedig szükség van az önkormányzatok, az oktatási és egészségügyi intézmények, a civil szervezetek tapasztalatára, ismeretére és javaslataira – hangsúlyozta az ülésen Szabó Vendel rendőrfőkapitány, a szervezet társelnöke. Elmondta, hogy az elmúlt hónapokban valóban több alkalommal foglaltak le jelentős mennyiségű kábítószert, és jóval több büntetőeljárás indult idén, mint a korábbi években. A társelnök szerint fontos egy olyan vármegyei stratégia megalkotása, ami a helyi problémák kezelésére ad lehetőséget a meglévő eszközökkel.

Az újjáalakuló ülésen Székesfehérvár Önkormányzatát Mészáros Attila alpolgármester képviselte.

 

A tervek szerint a fórum idén még egy, jövőre hat alkalommal ülésezik és tagságát is bővítik majd.

 

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából. 

 

 

Szöveg: Havasi Tímea 

Fotó: Simon Erika 

 

 

 

 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.