Lampionok fényében fürdött a megújult udvar

2025.11.11. 19:29
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. november 11. (kedd)
 
 
 
 
 
 
A lámpások fénye ragyogta be a Gyöngyvirág Óvoda megújult udvarát. Bár a gyerekek már birtokba vették a biztonságos közlekedést jelentő térkövezett járdát, Márton-napján a német nemzetiségi csoportok ünnepi műsorával a szülők jelenlétében avatták fel.
 
Éppen 25 éve, hogy a Székesfehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat kérésére 2000-ben elindult a Gyöngyvirág Óvodában a német nemzetiségi nevelés. A 2024/25-ös óvodai nevelési évig kettő, idén szeptembertől már három csoport mindennapi életében valósul meg a német nemzetiségi végzettségű óvodapedagógusok vezetésével. A gyermekek már az óvodai élet első perceitől folyamatosan találkoznak a német nyelvvel.
  
A Mackó, a Mókus és Halacska csoport ovisai kedden késő délután a Márton-napi lampionos felvonuláson mutatták meg szüleiknek, mi mindent tanultak eddig az óvodában. Szent Márton püspök legendáját mesével, magyar és német dalokkal elevenítették fel, így nemcsak a fényt, hanem a frissen elkészült udvarrészt is megünnepelték.
 
 
Az eseményen az óvoda vezetője, Kóger Yvetta köszöntötte a megjelenteket és mondott köszönetet a megvalósult fejlesztésért, amelynek köszönhetően biztonságosabbá vált az közlekedés, rendezetté az udvar és megoldódott hosszú éveken át sok gondot okozó csapadékvíz elvezetés is. Mészáros Attila alpolgármester elmondta, a 43 millió forintos önkormányzati beruházásnak köszönhetően megújult a szennyvíz- és csapadékvízelvezető rendszer, valamint az óvoda Pozsonyi úti épületének egyik udvarrésze.
  
A város legnagyobb, 380 férőhelyes óvodájában jelenleg csaknem 340 gyermek jár. Évről évre zajlanak fejlesztések, hogy komfortos, szép környezetben töltsék a gyerekek és az óvodában dolgozó pedagógusok, kisgyermeknevelők, gondozók a mindennapokat. A 2000-ben elindult német nemzetiségi nevelés népszerűségét jól mutatja, hogy idén az eddigi két csoport mellett elindították a harmadik csoportot is.
  
A köszöntőket és az ünnepi műsort követően a német nemzetiségi csoportok ovisai az általuk készített kis lámpásokkal vonultak végig a díszbe és fénybe öltöztetett udvaron, majd a szülőkkel közösen fogyasztották el a Márton-napi zsíros kenyér lakomát. A meghívott vendégek, az óvoda korábbi vezetői, Halmai Tamásné és Béndek Gáborné, a nemzetiségi csoport programját megalkotó Jelinek Istvánné, Deák Lajosné és Östör Annamária önkormányzati képviselőkkel és a Székesfehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökével, Gróf Krisztinával közösen idézték fel az elmúlt negyed évszázad eseményeit, s beszélgettek a jelenről, jövőről.
 
 
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.