20. Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpózium az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán

2025.11.13. 12:05
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. november 13. (csütörtök)
 
 
 
 
 
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, idén 20. alkalommal rendezte meg az AIS – alkalmazott informatikai – konferenciát az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi szimpózium célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
 
Az Óbudai Egyetemen és azon belül az Alba Regia Karon nem csak oktatással foglalkoznak, hanem komoly tudományos munkát is végeznek. A kar oktatási, kutatási palettáját szinte teljesen lefedi a most kezdődött nemzetközi konferencia, hiszen a mérnökség különböző területeitől kezdve a közgazdaságon át a geoinformatikáig, számos téma kerül majd napirendre.
 
Prof. Dr. Györök György, az ÓE Alba Regia Kar dékánja nyitotta meg a nemzetközi konferenciát. Kiemelte, hogy mintegy ötven előadás és publikáció született erre a szakmai találkozásra. Emlékeztetett arra, hogy idén kétszáz éve, hogy gróf Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ez az esemény volt az alapja a Magyar Tudományos Akadémia létrehozásának.
 
Székesfehérvár Önkormányzatának nevében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, a város egész közössége büszke az Alba Regia Karra. "Azon dolgozunk, hogy Székesfehérvár az ország gazdasági, oktatási és innovációs központja legyen. Meggyőződésem, hogy partnereinkkel együttműködve sikeresen haladunk ezen az úton. A városfejlesztési munkában pedig kulcsfontosságú partner az Óbudai Egyetem és a városban működő ipari szereplők is." Kiemelte, kiemelten dolgoznak azon, hogy Fehérvár tehetséges fiataljai számára biztosítsák a duális oktatás lehetőségét, és céljuk, hogy megfelelő jövőkép biztosításával a városban tartsák a fiatalokat.
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.