A gyermekbántalmazás, a kapcsolati erőszak és a családvédelmi koordináció témakörében rendeztek konferenciát hétfőn Székesfehérváron, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központban, mintegy száz szakember részvételével. Az eseményen Polgármesteri Elismerő Okleveleket adtak át olyan kollégák részére, akik példamutató és kimagasló munkát végeznek a szociális és gyermekvédelmi területen, illetve meglepetés díjátadásokra is sor került.
Információátadás és a szakma képviselőinek érzékenyítése volt a feladata a hétfői tanácskozásnak azzal a céllal, hogy fejlesszék a gyermekvédelemi hivatást, átadják a gyakorlati tapasztalatokat a szakemberek részére és továbbra is elkötelezetten szolgálják a gyermekek jólétét. Székesfehérvár szociális szakmaközössége kiemelten fontosnak tartja a szakmatársadalmi kapcsolatok településeken, vármegyéken is átívelő építését, erősítését, fenntartását. Erre jó példa a hétfői rendezvény, melyen részt vettek többek között a székesfehérvári észlelő- és jelzőrendszer tagjai, a bölcsődék, óvodák, családsegítők képviselői, a rendőrség, a társhatóságok tagjai, továbbá a Fejér vármegyei család- és gyermekjóléti központok szakemberei.
A konferenciát dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitotta meg. A témaválasztást illetően hangsúlyozta, egy valós problémakörről van szó, melyet nem söprünk a szőnyeg alá, hanem igenis elő merjük azt venni, illetve egymás szemébe nézve megvitatjuk, hogy ki mit tud tenni az előrelépés és a jelzőrendszer hatékony működtetése, a feltételek biztosítása érdekében. „A gyermekbántalmazás és a kapcsolati erőszak fájdalmas téma, ami még inkább megerősíti bennünk, hogy tegyük, amit tennünk kell!” – fogalmazott a polgármester, és köszönetét fejezte ki a szakemberek együttműködéséért, együtt gondolkodásáért.
A házigazda Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ nevében Tisztl Henrik intézményvezető üdvözölte a megjelenteket. Mint mondta, hagyomány, hogy év elején és év végén is tartanak egy-egy konferenciát, mellyel igyekeznek az észlelő- és jelzőrendszert támogatni.
Dr. Kincses Zsolt Dávid, a Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztály főosztályvezetője köszönetét fejezte ki a jelenlévők részvételéért, valamint a szakmaközösség-vezetők kooperatív együttműködéséért és a fenntartók partnerségéért.
A köszöntőket követően Polgármesteri Elismerő Oklevelek átadásával folytatódott a program olyan szakemberek számára, akik a szociális és gyermekvédelmi területen kiemelten és példamutatóan szolgálják a lakosságot.
Elismerésben részesült
Lajkó Beáta, a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthon szociális gondozója a fogyatékkal élők ellátásában töltött 40 éves lelkiismeretes szolgálatáért;
Szakács Zoltánné, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ adminisztrációs koordinátora a székesfehérvári család- és gyermekjóléti szakma háttértámogatásának területén végzett több mint másfél évtizedes kimagasló munkájáért;
Hajós Mónika, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ vezető családsegítője a család- és gyermekjólét szakmaterületén Székesfehérváron végzett több mint egy évtizedes kimagasló szakmai munkájának, elkötelezettségének, valamint a szolgálat szakmai egység közösségének összetartását elősegítő tevékenységéért;
Májer Zsolt Attiláné, a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény gondozója az idősek ellátásban töltött több évtizedes kiemelkedő szakmai munkájáért;
Bakonyiné Kiss Szilvia, a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény gondozója, ápolója a házi segítségnyújtás szociális alapszolgáltatás területén végzett több mint két évtizedes lelkiismeretes munkájáért;
Turbucz Béla, a Kríziskezelő Központ utcai szociális munkása az utcán élő hajléktalan személyek ellátásában végzett kiemelkedő munkájáért;
Dr. Mess Irén gyermekpszichiáter a Családok Átmeneti Otthonában végzett több évtizedes áldozatos munkájáért;
Papp Bálint köztisztviselő, a Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztálya, Ügyfélkapcsolati és Szociális ellátási Iroda kiadmányozási jogkörben eljáró főtanácsosa a családvédelem és gyermekjólét, a szociális és gyámügyi igazgatás területén végzett több mint másfél évtizedes kimagasló szakmai szolgálatának, valamint közszolgálati szakterülete szakma-fejlesztésében vállalt kiemelt szerepéért;
Tilhof Anikó köztisztviselő, a Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztálya, Ügyfélkapcsolati és Szociális ellátási Iroda főelőadója az ügyfélkapcsolati feladatellátás valódi szolgáltató jellegének megteremtésében és megőrzésében vállalt kiemelt szerepének, valamint közszolgálati szakterületén végzett kimagasló szakmai munkájáért.
A székesfehérvári szociális szakmaközösség meglepetés elismerésekkel is készült, mellyel hálájukat fejezték ki a nyitottságért, a párbeszédért, az együttműködéséért, az együtt gondolkodásért és a támogatásért. Szociális szakmaközösségi partnerségi dísztárgyat kapott dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester, míg Tisztl Henrik, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője szintén dísztárgyat vett át a szociális szakmaközösségért végzett szolgálataiért.
A díjátadókat szakmai előadások követték. Kopf Katalin, a Nyugat-Dunántúli Regionális Krízisambulancia munkatársa, a kapcsolati erőszak gyermekekre gyakorolt hatásáról, míg Sándor-Lenkei Aida, Magyar Ökomenikus Segélyszervezet miskolci krízisambulanciájának intézményvezetője „Őszintén a kapcsolati erőszakról” címmel tartott előadást. A szakmai beszámolókat Fekete Melinda, a bodajki Polgármesteri Hivatal anyakönyvvezetője, szociális és igazgatási ügyintézője zárta, a családvédelmi koordinációért felelős szerv szerepéről a hozzátartozók közötti erőszak kapcsán.
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Varju Zoltán Mihály



