Megújult kínálattal, rejtett kincsekkel várja a Könyvmentők szekere a Várfal parknál a könyvbarátokat

2025.11.27. 16:52
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2025. november 27. (csütörtök)
 
 
 
 
 
 
Januárban lesz nyolc éve, hogy a Várfal park Liszt Ferenc utca felé eső részén „letáborozott” a piros-kékre festett könyvszekér, ami azóta is mágnesként vonzza a könyvek szerelmeseit. A kultúrát, a könyvek örökérvényű üzenetét jelképes áron elhozó kezdeményezés most újult erővel, az adventi időszakban megújult kínálattal várja a valódi papírra írt valódi szavak barátait.
 
 
„Tizennégy évvel ezelőtt a magyar-történelem szakos tanár testvérem és egy festőművésznő figyelt fel arra, hogy az emberek sajnos nagyon sok könyvet kidobnak. Főként hagyatékoktól, örökségektől szabadulnak meg így, miközben a könyvesboltokban sokezer forintért juthatunk csak hozzá egy-egy könyvhez. A könyvszekér ötletét kitalálók legfontosabb szándéka a magyar nyelv megőrzése volt, hiszen egy csodálatos, ősi nyelvünk van. Másrészt a könyvek megmentése is legalább ilyen fontos volt számukra, hiszen attól, hogy mondjuk Tolsztoj Háború és békéjét az 1960-as években adták ki, maga a tartalom örökérvényű!” – idézi fel a mára országossá vált értékmentő mozgalom kezdetét Veress Katalin, a Könyvmentők Kulturális Egyesület alapító tagja, akivel a székesfehérvári, Várfal parkban álló könyvszekér megújulása kapcsán beszélgettünk.
 
 
A Könyvmentők nem titkolt célja, hogy a diákokat, illetve a kis keresetű, de az irodalmat szerető embereket jelképes, de legalábbis megfizethető áron segítsék szenvedélyük, az olvasás megélésében. „Sokan temetik a könyveket az internet és a közösségi oldalak világában, de éppen mi vagyunk a példa arra, hogy szerencsére még számosan szeretik a papír sercegését az ujjaik között. A legnagyobb örömünk az, amikor diákok jönnek oda a könyvszekérhez, de olyan is volt, amikor valaki tíz év keresés utánk nálunk talált meg egy számára fontos kiadványt, és örömében elsírta magát.” – mondja Katalin. A könyvmentők a fölöslegessé vált könyveket gyűjtik össze, hogy azokat megóvják a pusztulástól, és el tudják juttatni azokhoz, akiknek éppen ezekre van szükségük. Telefonos adományvonalakat tartanak fent, ahol az emberek megtehetik felajánlásaikat, és 150 példány fölött futárt is küldenek a kiadványokért.
 
 
A fehérvári szekéren, amely 2018-ban Székesfehérvár polgármesterének támogatásával kötözhetett be a Belvárosba, témák szerint válogatva találkozhatunk a magyar irodalom, a világirodalom kincseivel, történelmi vagy tudományos könyvekkel, de mesekönyvek, szakácskönyvek, művészeti albumok között is válogathatunk, sőt képviselteti magát a szórakoztató irodalom, s az ezoterikus könyvek is. Az állomány hetente kétszer-háromszor frissül a veszprémi raktárból, s a legtöbb könyvhöz nagyjából egy buszjegy áráért, 450 forintért juthatunk hozzá. Nemrég vezették be újdonságként a prémium minőségű és kiállítású könyvek terjesztését: a szekér melletti ládákban olyan különleges példányokra akadhatunk, amelyek a karácsonyfa alá is bekerülhetnek, s amelyeket még antikváriumokban is csak három-négyszeres áron tudnánk megvenni. „Az egyeztetésektől a szállításon és a válogatáson át rengeteg munka van addig, amíg a könyvek kikerülnek a szekérre! Vannak, akik provokálva megkérdezik, miért pénzért adjuk őket, miközben mi ingyen kapjuk. Szerencsére a visszajáró vevőink tisztában vannak vele, hogy a NAV-nak fizetendő járulékoktól kezdve az üzemanyagköltségen át az itt dolgozók béréig sok a kiadás: egy szekérnek el kell tartani magát! Nem profitorientáltan működünk: az emberekért vagyunk!” – világítja meg a működés hátterét az egyesület elnöke.
 
 
A székesfehérvári szekér alapvetően minden nap 9 és 18 óra között várja az érdeklődőket, szombatonként pedig 14 óráig. Ugyanakkor a nyitvatartást nagyban befolyásolja az időjárás: nagy esőben éppen a könyvek épsége miatt nem nyitnak ki, komoly mínuszokban pedig az árusok egészsége miatt marad zárva a „boltocska”.
És hogy milyen könyveket keresnek a járókelők? Katalin szerint igen érdekes megfigyelni, hogy városonként teljesen változó az érdeklődési kör. Székesfehérváron például – Veszprémhez hasonlóan – a filozófiai művek érdeklik az embereket, ugyanakkor Győrben az útikönyvek is slágernek számítanak. Van, aki ritkább könyveket keres, ezek beszerzésében is igyekeznek segíteni.
 
 
„A könyvszekerek története egy idealista, már-már naiv ötletből indult, mára mégis odáig jutottunk, hogy a külföldi turisták is megállnak fotózkodni az Erdélyből hozott, átalakított társzekerek előtt, és szerencsére vannak visszajáró vásárlóink is. Habár az elmúlt 14 évben sok küzdelmen mentünk keresztül, mégis úgy érzem, dolgunk van: a nehézségek ellenére ma is itt van, működik, él az olvasási missziónk. És talán ezért a székesfehérváriak is hálásak egy kicsit.”
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
 
 
 
                                                                       - Vége -
 
Szöveg: Házi Péter
 
Fotó: Simon Erika
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.