Már csak néhány nap, és kezdődik a Fehérvári Advent idei rendezvénysorozata. Székesfehérvár az ország egyik legszebb karácsonyi vásárával, hangulatos fényeivel, a gyertyagyújtások előtt és után népszerű énekesek, kórusok koncertjeivel várja a város lakóit és az ide érkező vendégeket. A Városház téren hétköznapokon a város óvodásai, kisiskolásai mutatják be karácsonyváró műsoraikat az Adventi színpadon, a Városháza épületén pedig december 1. és 23. között esténként kinyílik az élő adventi kalendárium egy-egy ablaka. Kinyílik a Püspöki Palota és a Városháza kapuja is: az Adventi udvarban és a Díszudvarban is kézműves vásárt tartanak. A programokat hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón ismertették.
November utolsó hétvégéjén, 29-30-án kezdődik a Fehérvári Advent, amely idén is rendkívül gazdag ünnepi programsorozattal ajándékozza meg a székesfehérváriakat és a városba érkező vendégeket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
„Nagyon sokféle program van születőben, azonban mindez csak járulékos része az Adventnek. Az Advent az ember szívében és lelkében, az életünk csendéjben kell, hogy teljen, amikor felkészülünk arra, hogy tudjunk találkozni Istennel. Azzal az Istennel, aki annyira szereti az ember, hogy egyszülött fiát adja oda a világnak és küldi el közénk. (...) Nagyon fontos, hogy az Adventnek ezt a vonulatát próbáljuk meg az emberek lelkébe becsempészni!” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Spányi Antal megyés püspök.
Az adventi hétvégékre kinyílik a Püspöki Palota és a Városháza Díszudvarának kapuja is, a hangulatosan feldíszített udvarokban kézműves vásár várja az érkezőket 10–19 óra között. A két udvar december 15–19. között hétköznapokon is látogatható lesz, 14–19 óráig. A Püspöki Palota kertjében az első gyertyát november 29-én, szombaton 16.30 órakor gyújtja meg Spányi Antal megyés püspök, a színpadon a Székesfehérvári Egyházmegye katolikus iskolásainak műsorát láthatják – így lesz ez december 6-án, 13-án és 20-án is. Az udvar idén is belsőséges, meghitt készülődésre, elcsendesedére hívja a családokat egészen december 21-ig. A betérők találkozhatnak a Fehérvári Kézművesek Egyesületének vásárával 12 faházban, de itt lesz a Barátok Boltja a Püspökség minőségi kézműves söreivel, a karitatív sátor, ahol intézmények árusítanak, illetve Mesesarok is.
„Az Egyházmegyének, a városnak, az intézményeknek és a civil közösségeknek nagyon sok egymásra épülő vagy éppen közös programja van idén is. Ez az időszak lehetőséget kínál a város közösségének arra, hogy együtt készüljünk fel Karácsony ünnepére. Idén is vannak hagyományos, visszatérő helyszínek és újdonságok is!” – fogalmazott Székesfehérvár polgármestere, aki szeretettel invitálta a városlakókat és a vendégeket a rendezvényekre. Dr. Cser-Palkovics András köszönetét fejezte ki annak a sok embernek, akik közreműködik a programsorozat megszervezésében és lebonyolításában.
A részletes programokról Igaz Krisztina, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szakmai vezetője számolt be.
A Belvárosban már a helyükre kerültek az esti sétákat hangulatossá varázsoló fények és díszek, az óriási fenyő alatt ismét elindul a gyerekek kedvence, a kisvonat. Felépül a betlehem, a Városház téren és a Hősök terén fotópontok csábítanak egy kis pihenésre és közös fotók készítésére, a Vasvári Pál utcában idén is a karácsonyi csodák utcáját találják az arra járók, a Zichy ligetben pedig már működik a koripálya. A Hősök terén november 29-től Karácsonyi Postahivatal üzemel, tervezetten minden nap 16.00–19.00 óra között: itt a gyerekek bedobhatják kívánságaikat a mágikus piros postaládába. Akiknek lehetőségük van erre, adakozhatnak is a postaláda oldalán feltüntetett számlaszámra, amivel a Betegápolásért Alapítványt támogathatják.
Vasárnaponként koncertek várják majd a fehérváriakat a Városház téren. November 30-án, az első adventi gyertyagyújtás előtt hagyományosan a Kisangyalok karát hallhatjuk, az alkalmi kórusban idén tizenhat iskola több mint hatszáz kisdiákja énekel karácsonyi dalokat, a kórust Polgár Zoltánné, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI pedagógusa vezényli. Az első gyertya lángja 18 órakor lobban fel: dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök közösen gyújt gyertyát, majd felkapcsolják az ünnepi fényeket. A meghitt pillanatok után Veres Mónika „Nika” karácsonyi műsorát hallhatja a közönség. Minden vasárnap 18 órakor gyújtják meg a város adventi koszorúján a soron következő gyertyát, ahová szeretettel várnak mindenkit. Ezeken az alkalmakon az Alba Regia Vegyeskar és a Kozma Orsi Quartet, majd a Székesfehérvári Bakony Népzenei Együttes, valamint Karácsony János „James” és Heincz Gábor „Biga” duója varázsol ünnepi hangulatot a Városház térre, az utolsó adventi vasárnapon pedig a MusiColore Énekegyüttes és Veréb Tamás akusztikus duója keretezi a gyertyagyújtás pillanatait.
Kórusmuzsikának szombatonként is részese lehet a közönség: a kórusok az Országalmától indulva a Kossuth utcai Órajátékig énekelnek a járókelőknek – november 29-én a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI Leánykara, december 6-án a Szent György Kórus, december 13-án a Hermann László Vegyeskar, december 20-án az Alba Regia Vegyeskar tölti meg karácsonyi dallamokkal a Belváros utcáit. A kórusok első alkalommal 17 órakor, a többi szombaton 17.35-kor kelnek útra. Az adventi szombatokon 18 és 20 óra között az Óramúzeum is nyitva tart és ingyenesen látogatható lesz.
Hosszú évek szép hagyománya, hogy hétköznap délelőttökön gyerekhangok zengik be a Városház teret, kisiskolások és óvodások mutatják be karácsonyi műsoraikat az Adventi színpadon. Ebben az évben december 8–18. között harminc gyerekcsoportot láthatnak itt szerepelni zenés, verses összeállításokkal, kis jelenetekkel, betlehemes műsorral.
A Városháza idén is központi szereplője lesz a várakozás időszakának, hiszen – ahogyan már évek óta megszokhattuk – december 1-je és 23-a között minden nap este fél hatkor kinyílik egy-egy ablak a fehérváriak élő adventi naptárában: színészek, énekesek, zeneiskolások, sportolók és mások lepik meg az arra járókat verssel, mesével, karácsonyi dallamokkal. Szent Miklós napján, december 6-án idén is Mikulásváró műsort láthatnak a gyerekek a Városház téren, emellett sok manójáték is várja őket.
Magát a Városházát dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel lehet bejárni december 6-án, szombaton 16.00 és 18.00 órakor: az eseményre a www.fehervariprogram.hu oldalon, az adventi programban lehet regisztrálni. A Nyitott Városháza keretében december 1-től 19-ig hétköznapokon 9–18 óra között megnézhető a Szent Korona, az Országalma és a koronázási kard hiteles másolata.
Advent első vasárnapján, december elsején a Vörösmarty Színház ismét megrendezi az Újszövetség Maratont, immár tizenharmadik alkalommal. A négy evangéliumból gondosan összefésült szövegrészek olvasásával Jézus életét idézik meg a felolvasók. A színpadon a felolvasások között zenei művek csendülnek fel, a színház előcsarnokában kézműves foglalkozással és mesesarokkal várják a családokat.
Ebben az évben is élmény lesz végigsétálni a fénybe öltözött Belvárosban: a Liszt Ferenc utcától a Zichy ligetig élvezhetjük a díszkivilágítást. Az őstermelők, kereskedők és vendéglátósok a Városház téren, a Fő utcán, a Liszt Ferenc utcában és az Alba Plaza előtti téren kínálják portékáikat, ínycsiklandozó ételeiket, italaikat az adventi vásárban 2026. január 6-ig.
Székesfehérvár Önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. December 10-én, szerdán 14 órakor Horváth Orsolya Show Hegedű koncertjének, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit karácsonyi műsorának lehet részese a szépkorú közönség az Alba Regia Sportcsarnokban.
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) Fürdő sori épületének aulájában mézeskalács város áll advent idején: fehérvári családok, baráti társaságok és közösségek vettek részt a házak elkészítésében. A mézeskalács várost november 29. és december 23. között lehet megnézni hétköznapokon 9.00–20.00 óra, szombatonként 12.00–20.00 óra között.
Székesfehérvár sok intézménye szervez programokat az adventi időszakban, ezekről a www.fehervariprogram.hu oldalon is tájékozódhatnak az érdeklődők. Az SZKKK a városi programok szervezője, emellett saját közösségi házaiban, tereiben, a városrészek lakóihoz közel is várja az ünnepre készülődőket: Öreghegyen, Kisfaludon és Feketehegy-Szárazréten is lesz Mikulásváró, Csalán és Kisfaludon kézműves foglalkozáson készülhetnek az ünnepre a fehérváriak, a Felsővárosi Közösségi Házban pedig a szeniorokat hívják karácsonyra hangoló bálba. A Fürdő sori központi épületben december 12-én, kedden a Sárik Péter Trió és Szőke Niki koncertjének, december 23-án, kedden pedig Horányi Juli és Horváth Márk karácsonyi műsorának lehet részese a közönség. Ugyancsak karácsonyi koncerttel érkezik Boggie, ennek az eseménynek az Öreghegyi Közösségi Ház ad otthont december 20-án. A Barátság mozi több karácsonyi témájú családi filmmel várja a nézőket az ünnepi időszakban.
Sinkovicsné Máté Hortenzia karitászigazgató az adományozási lehetőségekről számolt be. November 23-a óta tart a Katolikus Karitász országos adventi kezdeményezése Tárjátok ki a szíveteket! mottóval, hogy könnyítse a rászorulók mindennapjait. Ennek keretében rendezik az Egymillió csillag a szegényekért jótékonysági akciót december 7-én, vasárnap Móron Herczegh Anita, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete részvételével. A hagyományosnak számító Angyalbatyu kezdeményezés keretében játékokat, könyveket, édességeket, pipereholmikat gyűjtenek, ezeket cipősdobozban lehet eljuttatni, ráírva, hogy milyen korú és nemű gyermeknek adható. A gyűjtőpontok listája az www.angyalbatyu.hu portálon található.
A Fehérvári Advent részletes programja az alábbi oldalakon olvashatóak. Itt az esetleges változások is folyamatosan nyomon követhetőek
https://www.facebook.com/fehervariprogram
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.



