A negyedik adventi hétvégén, délelőtt tíz órakor ismét kinyílt a Püspöki Palota kapuja, hogy helyet adjon mindazoknak, akik szeretik a valódi, csendes, békés, imádságban eltöltött karácsonyi készülődést. A nap folyamán a látogatók az igényes kézműves portékák között is válogathattak. Családok és rokonok beszélgettek szeretetben, rég nem látott barátok élvezték a viszontlátás örömét. Délután négy órakor a magyar népzenét játszó Kákics Zenekar betlehemezett az udvarban, majd a Belváros felé vették az irányt, ahol karácsonyi énekekkel örvendeztették meg a vásári sokaságot, majd a Székesfehérvári Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda gyermekei versekkel és zenével kísért pásztorjátéka varázsolt örömöt a szívekbe és mosolyt az arcokra.

 

Ezután Spányi Antal megyés püspök üdvözölte az ünneplőket. Felidézte, hogy csak nemrég gyújtotta meg az első adventi gyertyát és máris elérkeztünk a várakozás végéhez, amivel közelebb kerültünk a Megváltó születésének ünnepléséhez. „Amikor Jézus Krisztus megszületett, beteljesedett a régi ígéret. Hamarosan elérkezünk a szentestéhez, amikor kigyúlnak a gyertyák fényei, megtelnek a szívek és a szobák melegséggel, szeretettel, emlékezéssel és imádsággal. Jó volna azonban, ha nem csak ezen az egy estén próbálnánk meg az Istennel találkozni, hanem minden egyes nap. Akkor tudnánk könnyen megbocsátani, akkor tudnánk szeretni egymást és Isten szeretetéről tanúságot tenni a világban. Az adventi koszorún a negyedik gyertya lángja erre hív meg bennünket. Szívből kívánom, hogy az advent hátralevő ideje így teljen el. Az legyen a szenteste legszebb ajándéka, hogy így éljük életünk minden napját. Kérjük a Jóisten áldását, hogy amire magunktól gyengék vagyunk, az ő kegyelmével képesek legyünk, és felülkerekedjünk önmagunkon, hogy igaz szívvel, testvérként szerethessük egymást.” – fogalmazott, majd meggyújtotta az adventi koszorún a szeretet gyertyáját.

 

Az ünnepi adventi gyertyagyújtás közös imádsággal és énekléssel zárult.

 

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.

 

 

 

Szöveg: Csik Tamás

Fotó: Simon Erika