Fontos jubileumi ünnepség helyszíne volt az egyik székesfehérvári étterem szombaton. Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte kilencvenedik születésnapja alkalmából dr. Gálicz Tibor közgazdászt, címzetes főiskolai docenst, a Lánczos-Szekfű Ösztöndíj Közalapítvány alapító kurátorát, aki jelentős szerepet játszott a Kodolányi János Főiskola gazdálkodási képzéseinek elindításában és az oktatásban. Dr. Gálicz Tibor szerető családja körében ünnepelte a születésnapját.
Dr. Gálicz Tibor 1936. január 31-én született Csákváron, két testvére volt. Az általános iskola első négy osztályát a településen végezte, majd egy falusi tehetségkutató versenyen szerzett százszázalékos eredménynek köszönhetően ösztöndíjat szerzett a fehérvári ciszterciekhez. Az ötödik-hatodik osztályt töltötte itt, paptanárok tanították, akik – mint mondta – csodálatos pedagógusok voltak, ők adták meg a legjobb alapokat. Az egyházi iskola 1948-as államosítása után szülőfalujában fejezte be az elemit, ezután Székesfehérváron, a közgazdasági technikumban érettségizett, majd 1958-ban diplomázott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy szakán és 1961-ben szerzett doktori címet. Mindvégig rendkívül jól tanult, olyannyira, hogy az iskolaévek közül tizennégyet kitűnő eredménnyel, kettőt pedig 4,9-es átlaggal zárt. Az egyetemre automatikusan, felvételi nélkül bekerült annak köszönhetően, hogy második helyezést ért el egy országos könyvviteli versenyen.
A tanulmányok után mintegy 50 éven át dolgozott közgazdasági munkakörökben, és ezzel párhuzamosan mindvégig tanított is. Pályafutását a Fejér Megyei Tanács pénzügyi osztályán kezdte, ahol osztályvezető lett, és irányította a megye településeinek, intézményeinek, kórházainak pénzügyeit, majd dolgozott a Perfekt Kft-nél is. A Kodolányi János Főiskolán 1995-ben az ő javaslatára indították el a gazdálkodási szakot, majd az akkreditáció után ő lett annak első tanszékvezetője. Munkássága során mintegy ötven publikációt szerzett, illetve nevéhez köthetőek a Vállalkozásfinanszírozás és a Vállalati gazdálkodás című könyvek. Alapító kurátora volt az 1993 óta működő Lánczos Kornél - Szekfű Gyula Ösztöndíj Közalapítványnak, mely szervezetnél évtizedekig folytatta munkáját.
Dr. Gálicz Tibor 1959-ben nősült, a házasságból két fia született, egyikük sajnos idejekorán eltávozott, akárcsak a szeretett feleség és családanya, Éva. Azonban a boldogság ismét megtalálta, jelenlegi párjával tíz éve élnek együtt Székesfehérváron, az Öreghegyen. Kiválóan sakkozik, és elnöke volt a Fejér Megyei Sakkszövetségnek. Három unokája és egy dédunokája született, akiket rajongásig szeret. „Legyen az embernek önbizalma, szeresse az életet és tanuljon!” – ebben látja hosszú élete titkát.
Székesfehérvár közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a 90 éves dr. Gálicz Tibort, és nyújtotta át számára városunk ajándékait és a gratuláló miniszterelnöki emléklapot. Kiemelten megköszönte a Lánczos – Szekfű Közalapítványban végzett kuratóriumi munkáját és a Kodolányi János Főiskoláért tett erőfeszítéseit, melyek meghatározó volt a helyi felsőoktatásban.
A szombati családi ünnepségen az egyik unokaöccse is felköszöntötte. „Generációkat tanítottál, sokan ma is emlegetik a Tőled tanul gondolkodásmódot. (…) A stratégia, az előrelátás és a türelem egész életedet végigkísérték. Pontosan tudod, hogy mindig egy lépéssel előrébb kell járni, vagy legalábbis úgy tenni! Számunkra azonban az a legfontosabb, ahogy a családban jelen vagy. Unokáid, dédunokád tudják, hogy ha van valami, ami biztos pont, akkor az Te vagy!” – hangzott el a köszöntőben.
Székesfehérvár Önkormányzata további jó egészséget, hosszú, boldog éveket kíván dr. Gálicz Tibornak!



