A Városi Diákbál a Székesfehérváron tanuló középiskolások egyik legnagyobb közösségi eseménye, melyet kilencedik alkalommal rendeztek meg szombaton a Sóstói Stadionban. A több száz fős, teltházas bált Mészáros Attila alpolgármester és Bakonyi Lili Eszter, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke nyitották meg.
Napra pontosan tizenegy éve, 2015. január 31-én a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban rendezték meg az első Városi Diákbált a Székesfehérvári Diáktanács kezdeményezésére, az Önkormányzat támogatásával. A rendezvényt – melynek először 2019-ben adott otthont a Sóstói Stadion – a pandémia ideje alatt néhány évig nem lehetett megtartani, ám a hagyomány nem szakadt meg és 2024-ben újra visszatért a népszerű esemény. Idén immár kilencedik alkalommal rendezték meg a Diákbált több száz elegánsan öltözött fiatal részvételével.
„A város összes középiskolájából a 14 év felettiek együtt szórakozhatnak, természetesen alkoholmentesen, ami nagyon fontos! Látszik, hogy erre is van igény! Bízom abban, hogy a diákok és az iskolák közötti kapcsolatok, együttműködések tovább erősödnek!” – fogalmazott kérdésünkre Mészáros Attila alpolgármester. Nyitó beszédében hangsúlyozta: óriási volt az érdeklődés, a bálok történetében először fordult elő, hogy egy héttel az esemény előtt sold out-ot kellett hirdetni, azaz minden belépő elkelt. Ebből is látszik, hogy Székesfehérváron jó fiatalnak lenni! Az alpolgármester köszönetet mondott a szervezőknek és jó bulizást kívánt.
Ugyancsak köszöntötte a résztvevőket Bakonyi Lili Eszter, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke. „Ez az este rólunk szól: a fehérvári diákokról, az összefogásról és azokról a közös élményekről, amelyekre hosszú ideig emlékezni fogunk. (…) Ez számunkra többet jelent egy bálnál! Annak a bizonyítéka, hogy Székesfehérváron a diákok nemcsak résztvevői, hanem aktív alakítói is a közösségi életnek. Egy olyan városban élünk és tanulunk, ahol a fiatalok összefognak, felelősséget vállalnak, és képesek közösen létrehozni valami igazán különlegeset.” - mondta a Diáktanács elnöke.
Az est folyamán volt elegáns nyitótánc, ének, a fiatalok DJ Tsanee, Dj Kátai és Regán Lili zenéire szórakoztak, és természetesen idén is megválasztották a bálkirályt és a bálkirálynőt.



