Soha nem látott nagyságú útfelújítási program indul Székesfehérváron

2026.02.03. 16:07
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2026. február 3. (kedd) 
 
 
 
 
 
A város nagy gyűjtőútjait, a közösségi közlekedés számára kiemelt jelentőségű, illetve a városrészek közlekedése szempontjából fontos utakat, valamint több olyan, régebb óta felújításra váró lakóövezeti utcát is érint a most induló, nagyszabású útfelújítási program, amelynek részleteit keddi sajtótájékoztatóján ismertette dr. Cser-Palkovics András polgármester és Vargha Tamás miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője. Amint elhangzott, a forrás – és a legtöbb út esetében már a tervek is – rendelkezésre állnak, a teljes program összértéke megközelíti a tízmilliárd forintot.
 
A székesfehérváriak igénye és kérése – amiként az a lakossági fórumokon és az online polgármesteri fogadóórákon is rendre megfogalmazódik – egyértelmű: a városi utak felújítását és a közlekedési lehetőségek fejlesztését tartják a legfontosabbnak. A város közel 400 kilométernyi úthálózatát felújítani hatalmas költségekkel járó, óriási feladat: ennek a jogos igénynek a teljesítése érdekében állt össze az az eddig soha nem látott mértékű, nagyszabású útfelújítási program, amely több forrásból valósul meg a következő időszakban.
 
 
„A nagyobb városi gyűjtőutak felújításához nagyobb pénzügyi forrásra van szükség, mint amennyi egy éven belül az önkormányzat rendelkezésére állhat, így vagy állami, kormányzati, vagy európai uniós forrásokra van szükség ezek rekonstrukciójához. Az EU sajnos a források nagy részét évek óta visszatartja, ezért más utakat kellett találnunk, hogy fedezetet szerezzünk ezek felújításához. A közös munka most egy 42 tételt tartalmazó programmá állt össze.” – emelte ki elöljáróban Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője. Mint emlékeztetett, hétfőn írták alá a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériummal a szerződést, amely alapján jelentős, 820 millió forintos visszatérítést kap Székesfehérvár a Versenyképes Járások Programban. Hangsúlyozta, a program összeállításánál figyeltek arra is, hogy a városrészek kisebb járdái, útjai közül is több felkerüljön a listára, hiszen ezek az ott élők mindennapjai, életminősége szempontjából különösen fontosak. Vargha Tamás külön kitért az öreghegyi utcákra. Mint mondta, személyes vállalása volt, hogy az ottani utakat megújítsák, de a válságok és a háború miatt ezt nem tudták a megfelelő ütemben megtenni. Most viszont a korábban megújult Fiskális utat, azaz a nyugati ütőeret követően a keleti ütőér, a Nagyszombati út megújítására is sor kerül.
 
 
„A pénz mellett a tervek is megvannak már, ugyanis az Önkormányzat az elmúlt időszakban – reménykedve abban, hogy a fedezetet is meg tudjuk teremteni a munkákhoz – elkészítette azokat. A program ütemezését meghatározza egyrészt az, hogy maga az építőipar milyen kapacitásokkal rendelkezik, azaz, hogy mennyire tudunk majd nagy versenyt kialakítani ezeknél a nyílt közbeszerzési eljárásoknál. Célunk az, hogy a legkedvezőbb árakat tudjuk elérni. Másrészt az utak egymáshoz képesti lezárását is jól kell ütemezni, hogy a közlekedésben se legyenek fennakadások.” – fűzte hozzá dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki leszögezte, a Székesfehérvár Önkormányzata által saját erőből biztosított források fedezete az ezévi költségvetés tervezetében szerepel. Emellett a kivitelezések egy része már meg is kezdődött, másik részük esetében a közbeszerzés lezajlott, s a jó idő beköszöntével kezdődhetnek a munkálatok. Olyan utak is szerepelnek a listán, amelyek tervezése megtörtént, s a közbeszerzéseket követően 2027-ben, illetve 2028-ban kerülhet sor a kivitelezésekre.
 
 
 
Összességében elmondható, hogy a Versenyképes Járások Program keretében visszaérkező összegből, valamint – a helyi gazdaság növekedésének és a takarékos gazdálkodásnak köszönhetően – a város saját forrásaiból tervezett útfelújítások összesen kb. 4, 8 milliárd forint összértékben 137 ezer m2 megújuló vagy új útfelületet jelentenek! Ezen felül komoly összeg – kb. 5 milliárd forint – jut a városi utakra a TOP Plusz fejlesztési „csomagból” is: ebből a forrásból olyan nagyságrendű munkák indulhatnak meg, mint például a Bakony utca összekötése a 8-as számú főút elkerülő szakaszával, a Pozsonyi út, az Úrhidai út és a Móri út egy szakaszának felújítása, valamint a Belvárosban is lesznek megújuló utcák.
 
 
 
„A TOP Plusz programban megvalósítandó útfelújítások esetében a Kormány vállalta, hogy megelőlegezi, biztosítja a program fedezetét, akkor is, ha az EU ezeket a forrásokat esetleg egyáltalán nem adja oda Magyarországnak. Szeretném tehát megerősíteni, hogy lesz pénz ezekre a projektekre, amelyek nagy része már támogató okirattal is rendelkezik!” – húzta alá Vargha Tamás.
 
 
„A Bakony utcai összekötés, a Pozsonyi út, az Úrhidai út, a Móri út 2. üteme nem csak útépítést, hanem – a Bakony utca esetében különösen – tehermentesítést is jelent: a két körfogalom megépítése, illetve az M200-as autópálya együtt pedig garancia arra, hogy a tág értelemben vett belvárosi gyűrűn belüli forgalom jelentősen csökkenjen, hiszen az átmenő forgalom teljes egészében kiszorítható lesz.” – emelte ki dr. Cser-Palkovics András, aki köszönetet mondott Vargha Tamásnak a közbenjárásért, illetve a kormánynak a döntésért.
 
 
 
Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta, a Saára Gyula út- és járdafelújítási programról sem szabad elfeledkezni, amely további tételeket tartalmaz. A Zrínyi utca Óbudai Egyetem melletti, leromlott állapotú szakaszával kapcsolatos kérdésünkre pedig hozzáfűzte: „Szeretnénk megvárni, amíg a környező építkezések befejeződnek, illetve az egyetemmel is tárgyalunk: ha az ott tervezett fejlesztések elkészülnek, ez az utca is be fog kerülni az útfelújítási programba.”
 
 
AZ ÚTFELÚJÍTÁSI PROGRAMBAN MEGÚJULÓ UTAK LISTÁJA AZ ALÁBBIAKBAN OLVASHATÓ:
 
 
 
A Versenyképes Járások Program keretében visszatérítésre kerülő 820 millió forintból megvalósuló útfelújítások:
- Horvát István utca a Széchenyi és a Deák Ferenc utca között
- József Attila utca
- Madách Imre utca felújítása
- Nyitrai utca a Fiskális és a Zobori út között
- Palotai út a György Oszkár tér és a Schwäbisch Gmünd utca között
- Széchenyi utcai aluljáró a Csíkvári úti körforgalom és a Kölcsey utca csatlakozása között
- Tompa Mihály utca a Berényi út és a Damjanich utca között
 
Városi forrásból már elindított beruházások, amelyekre a munkaterület átadások megtörténtek (összesen kb. 100 millió Ft összértékben):
- Balatoni úti szervizút III. ütem (Sziget utcai iskola előtti szakasz)
- Keszegfalvi köz
- Nyárfa utca
- Autóbuszmegállóhelyek kiépítése, bővítése: Horog utca, Amerikai fasor, Holland fasor
 
 
 
Városi forrásból megvalósuló beruházások, ahol a közbeszerzési eljárás már folyamatban van (összesen kb. 1 milliárd Ft összértékben):
- Lövölde utca járdafelújítás a Tüzér utca és a Budai út között
- Nagyszombati út I. ütem a Budai és a Zsolnai út között („Nulladik” ütemben a Prónai utca felújítása és a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése megtörtént.)
- Autóbuszfordulók kiépítése, bővítése: Verseci út, Kassai út, Mura utca
 
 
 
Városi forrásból 2026-ban elinduló útberuházások (költségvetéstervezetben szereplő főutak, autóbuszközlekedéssel érintett gyűjtőutak és lakóövezeti utcák, összesen kb. 900 millió Ft értékben):
- Bregyó közben autóbuszöböl, parkolók és gyalogátkelőhely létesítése
- Hársfa utca
- Huba közben új átjáróút kialakítása
- Kisteleki utca a Géza utca és a Berényi út között
- Nagyszombati út II. ütem a Zsolnai úti körforgalom és az autóbusz-végállomás között
- Palotai út a Szent Gellért és a Kereszttöltés utca között
- Stomfai utca
- Tolnai utca 3-5. között parkolóhely-bővítés
- Topolyai utca
 
 
 
Városi forrásból 2027-28-ban megvalósításra tervezett útberuházások (költségvetéstervezetben szereplő gyűjtőutak és lakóövezeti utcák, összesen kb. 2 milliárd Ft értékben):
- Aradi utca
- Balatoni út a Jancsár körforgalom és a Horvát István utcai körforgalom között
- Batthyány utca III. ütem a vasúti átjáró és a templom között
- Bártfai utca
- Béke téri buszdecentrum (a Vasútállomásnál)
- Budai út a Kadocsa utca és a Királysor között
- Károly János utca két ütemben járda- és csapadékvíz-elvezető felújítással
- Lövölde – Huszár utcai körforgalom
- Havranek József utca
- Hunyadi utca
- Huszár utcai parkolók I. ütem
- Palotai út a Schwäbisch Gmünd és a Szent Gellért utca között
- Seregélyesi út
- Vásárhelyi út az Ikarus gyár és a Szlovák utca között
 
 
 
TOP+ forrásból tervezett útfelújítások (támogatási szerződések már megkötésre kerültek, összesen kb. 5 milliárd Ft összértékben):
- Bakony utcai átkötés
- Kossuth és Táncsics utca
- Móri út a városhatárig
- Pozsonyi út
- Úrhidai út
 
 
A kapcsolódó fotók és a prezentáció letölthetőek a Galériából.
 
 
 
 
 
 
                                                                        - Vége -
 
Szöveg: Házi Péter
 
Fotó: Simon Erika
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Február
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.