Orvosnapok 15. alkalommal Fehérváron: fókuszban a gyógyszerek mellékhatásai

2026.02.06. 11:10
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2026. február 6. (péntek)
 
 
 
 
 
A szintetikus és a növényi alapú gyógyszerek mellékhatásairól, a háziorvosok által felírható gyógyszerek listájának bővüléséről is szó esik a pénteken kezdődött 15. Fehérvári Orvosnapokon, amely egyúttal a Magyar Belgyógyász Társaság dunántúli szekciójának vándorgyűlése is.
 
„Ez egy különleges alkalom, hiszen amellett, hogy most tartjuk immár a 15. Fehérvári Orvosnapokat, a találkozó egyúttal a Magyar Belgyógyász Társaság dunántúli szekciójának vándorgyűlése is.” – emelte ki a megnyitó előtt dr. Izbéki Ferenc, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház I. számú Belgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa, a találkozó főszervezője. Ennek megfelelően a kétnapos konferencián elsősorban a belgyógyászat legkiemelkedőbb hazai képviselői, egyetemi oktatók tartanak előadásokat. „A téma a gyógyszeres kezelés, illetve annak mellékhatásai lesznek, amivel nem foglalkozunk annyit, amennyit érdemelne: a statisztikákból is kiolvasható, hogy a kórházi halálozások 4-5. helyén a gyógyszer okozta mellékhatások szerepelnek.” – foglalta össze a szakmai rendezvény célját dr. Izbéki Ferenc. Hozzátette, a másik izgalmas apropó az, hogy éppen február 1-jén jelent meg a családorvosi kompetencialista, ami bővíti a háziorvosok által felírható – például diabetológiai, kardiológiai – gyógyszerek listáját, azaz olyan készítmények is bekerültek a felsorolásba, amiket eddig csak szakorvos adhatott. „A betegek így hamarabb juthatnak hozzá ezekhez a speciális orvosságokhoz, nem kell szakorvost felkeresniük. Ennek részleteit, az együttműködés kereteit is meg tudjuk beszélni most.” – összegzett a belgyógyász professzor.
 
 
Az ünnepélyes megnyitón Vargha Tamás miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője köszöntötte elsőként a megjelenteket, kiemelve, hogy a gyógyító orvos nem lehet meg jól felszerelt rendelő, illetve kórház nélkül. „Büszkék vagyunk arra, hogy a székesfehérvári rendelők, szakrendelők felújításáért sokat tudtunk tenni az elmúlt tizenöt esztendőben. A kórház esetében pedig felépült két új kórházi tömb, és a régebbi épületekben megújulóban van a légtechnika.” – emelte ki a város országgyűlési képviselője, azt sem rejtve véka alá, hogy természetesen van még tennivaló. Vargha Tamás megköszönte az orvosok gyógyító munkáját, s azt, hogy a gyógyítás új irányait, az új lehetőséget ilyen rangos konferencián ismerhetik meg a szakorvosok, családorvosok.
 
 
„Ezen a napon a mi legfőbb feladatunk, hogy köszönetünket fejezzük ki a kórház minden dolgozójának azért az áldozatos munkáért, amit a Fejér vármegyeiek, s a megyén túlról érkezők gyógyításáért igen magas fokon végeznek, s nem csak a testi, hanem a lelki gyógyulást is segítik.” – mondta a megnyitó ünnepségen dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke, aki jó tanácskozást kívánt a megjelenteknek.
 
 
„Székesfehérvár fontosnak érzi, hogy támogassa az orvostalálkozókat: ha beszélgetünk, s problémákat tudunk felvetni, akkor tudjuk ezeket kezelni is. Ezek a bizalmon alapuló kapcsolatok a gyógyításra is jó hatást gyakorolnak, hiszen ha kibeszéljük, átbeszéljük a kérdéseket, ha megoldásokra jutunk, az biztosan hat az egészségünkre is.” – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármesetere arról is beszélt, hogy a fehérváriak egyáltalán nem kíváncsiak arra, hogy egy-egy ellátási formának az állam vagy az önkormányzat a fenntartója, az embereket csak az ellátás minősége érdekli. „Ez a kórház a régió legnagyobb kórháza, ahová egyre több ellátási forma kerül, ennek minden előnyével és kihívásával együtt. Meggyőződésem, hogy a kihívások kezelésében az önkormányzati szektornak is van szerepe, mégha nem is vagyunk fenntartók.” – tette hozzá a találkozó fővédnöke.
 
 
„Háziorvosok, járóbeteg ellátásban dolgozók, ügyeleti, sürgősségi ellátást végzők, magánellátásban dolgozó kollégák is vannak ma itt velünk. Ebben a komplex labirintusban nem csak a betegeknek, olykor az orvosoknak sem könnyű eligazodni, megtalálni az utat a gyógyulás felé. Egy ilyen kongresszus pont arra jó, hogy kialakítsunk egy közös nyelvet, s egyetértésre jussunk abban, hogy bizonyos esetben egy betegnek merre vezet az útja, ki fogja őt meggyógyítani. Remélem, mindannyian úgy mennek haza, hogy egy tisztább utat tudnak majd mutatni a betegeknek!” – kívánt eredményes konferenciát a résztvevőknek a házigazda nevében dr. Bakos Gábor, a Szent György Kórház főigazgatója.
 
 
A kétnapos találkozón a szintetikus gyógyszerek mellékhatásain kívül górcső alá kerülnek a gyógynövények más gyógyszerek mechanizmusára gyakorolt negatív hatásai, veszélyei, s ugyancsak szó lesz a diabetológiai gyógyszeres terápia új lehetőségeiről, valamint a perifériás érbetegségek gyógyszeres kezeléséről is.
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
 
 
 
                                                                            - Vége -
 
Szöveg: Házi Péter
 
Fotó: Simon Erika
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Február
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.