2026.02.25. 15:17
KÖZLEMÉNY - 2026. február 25. (szerda)
A Fejér Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ, a Miniszterelnökség és a Civil Központok Országos Hálózata szervezésében idén is várták az önzetlen segítőket az immár XIV. Civil Véradásra a Kodolányi János Egyetem épületében.
Kedden, a Kodolányi János Egyetem Rákóczi úti épületében vette kezdetét a XIV. Civil Véradás Fejér vármegyei kampánya, ahol 14.00 órától várták a vérükkel segíteni kívánó önkénteseket. Évente egyébként két alkalommal, februárban, illetve szeptemberben rendezik meg az országos civil véradó hetet, ám ettől a kampánytól függetlenül, egész éven át szükség van az önzetlen véradókra.
„A civil véradás sorozata mindig különleges alkalom: ma Székesfehérváron, holnap Móron, az Erzsébet téri Művelődési Házban, pénteken pedig Sárbogárdon várjuk a véradókat. A civil véradó hét keretében országszerte hívjuk és várjuk ezekben a napokban a civil szervezetekhez kapcsolódó embereket, önkénteseket, hogy nemes cselekedetükkel segítsék azokat, akiknek vérre, vérkészítményekre van szükségük.” – mondta az eseményen Molnár Dorottya, a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezetének véradásszervező koordinátora. Amint a szakember kiemelte, egy véradással tulajdonképpen három emberen segíthetünk, a levett vért ugyanis háromféle vérkészítményre, vörös vértesre, trombocitára és vérplazmára bontják. A vörösvérsejteket általában vérszegénységben szenvedők, műtét után lévők vagy baleseti sérültek kapják, a vérplazmára például a súlyos égési sérülteknek, májbetegeknek vagy véralvadási zavarban szenvedőknek van szükségük, a vérlemezkék (trombociták) pedig a daganatos betegek (például kemoterápián átesők) számára lehetnek létfontosságúak. Mint megtudtuk, nagyon változó, hogy mennyien jönnek el egy-egy véradásra, általában 30 és 50 fő közé tehető a létszám egy ilyen délutánon, így a háromnapos kampány sorában a vármegyében 120-150 adagnyi vért tudnak levenni a kollégák.
A Fejér Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ, a Miniszterelnökség és a Civil Központok Országos Hálózata által szervezett Civil Véradásra a következő két napban tehát Móron, majd Sárbogárdon várnak mindenkit, aki elmúlt 18 éves, de még nincs 65 éves (első véradásnál a korhatár 60 év), s akinek a testsúlya meghaladja az 50 kilót. A véradáshoz pusztán a szükséges igazolványok (személyi igazolvány, lakcím-, vagy TAJ-kártya) egyike szükséges, illetve fontos kritérium, hogy a véradó egészségesnek érezze magát, valamint rendesen étkezzen és elegendő folyadékot igyon a véradás előtt.
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
- Vége -
Szöveg: Házi Péter
Fotó: Simon Erika



