Százhúsz szobás hotel alapkövét tették le a MET Aréna szomszédságában

2026.03.17. 15:33
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2026. március 17. (kedd)
 
 
 
 
 
A MET Arénába érkező sportolók és szurkolók számára kiváló szálláslehetőséget, a szomszédos ipari park cégeinek pedig akár nemzetközi konferenciák lehetőségét is kínálja majd az új, 120 szobás Radisson hotel, amelynek alapkövét kedden tették le Székesfehérváron.
 
Az alapkőletételi ünnepségen, amelyen részt vett többek között Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, dr. Tanárki Gábor főispán, dr. Cser-Palkovics András polgármester, Lévai Gergely, a PORT-ÉP Kft. ügyvezető igazgatója, valamint dr. Tóth Ferenc, az Alba Ipari Zóna ügyvezetője is, elsőként dr. Marton István, a PORT-ÉP Kft. ügyvezető-helyettese köszöntötte a megjelenteket. „Egy alapkőletétel mindig szimbolikus esemény, a jövőbe vetett hitet, a közös munkát és az elkötelezettséget jelképezi. A most induló beruházás egy 120 szobás, négycsillagos szálloda megépítését jelenti, ami több lesz, mint egy új épület: ez a fejlesztés Székesfehérvár és egész Fejér vármegye számára új lehetőségeket teremt majd.” – hangsúlyozta az ügyvezető-helyettes. Hozzátette, fontos, hogy a hotel a MET Aréna szomszédságában épül, hiszen az oda mérkőzésre érkező sportolók, csapatok, illetve szurkolók számára kényelmes elhelyezést biztosít, fittnesz- és welnessrészleggel is ellátva. Emellett egy igen komoly méretű, akár 5-600 fős konferencia megrendezésére alkalmas, szekcionálható terem is megépül majd az épületben. Dr. Marton István megköszönte Székesfehérvár polgármesterének, illetve a város önkormányzatának az épület végső kialakításában, valamint Székesfehérvár országgyűlési képviselőjének, Vargha Tamásnak a beruházás megvalósításához nyújtott segítséget.
 
 
Vargha Tamás beszédében felidézte azt a találkozót, amikor a miniszterelnöknél járva a mai MET Aréna megvalósításáról beszélgettek. Később, a már épülő multifunkcionális csarnok mellé a PORT-ÉP vezetői egy hotelt is álmodtak, ám jött a covid, de Lévai Gergelyék nem hagyták magukat, és tovább álmodták álmukat, így eljöhetett az építkezést megelőző alapkőletétel pillanata. „Ez a terület, ahol most állunk, elképesztő ütemben fejlődik, egymás után, gombamódra nőnek ki az új vállalkozások épületei a földből. Mire a hotel megépül, addigra ez már egy valóban önálló, kialakult városrész lesz. Köszönöm mindenkinek, aki nem hagyta magát eltántorítani ettől az álomtól, amelynek megvalósulásához a kormány is segítséget nyújt.” – összegzett Vargha Tamás országgyűlési képviselő.
 
 
„Amikor a MET Arénát megálmodtuk, az egyik fő célunk egy olyan közösségi tér létrehozása volt, ami a sport és a kultúra vonatkozásában is megnyitja a város lehetőségeit, sőt, akár turisztikai értelemben is. Ez az épület olyan rendezvényeket, eseményeket tud hozni a városba, amelyek létesítmény hiányában eddig nem tudtak ide megérkezni.” – fogalmazott az ünnepségen dr. Cser-Palkovics András, aki szerint Székesfehérvár, már most – az M200 megépültét követően pedig különösen – fantasztikus infrastrukturális lehetőségek metszéspontjában van, ennek minden esélyével arra, hogy ide jelentős üzleti, kulturális vagy éppen sportrendezvények érkezzenek. „A rendezvényszervezők, akik az arénát megcsodálni, a lehetőségeket felmérni érkeztek, megkérdezték: hol van a szálláslehetőség? Amikor elmondtuk, hogy a csarnok szomszédságában hamarosan hotel épül, azonnal jelezték, hogy ez akár világesemények kapcsán is nagyon érdekli majd őket. Ezért is tartozunk köszönettel Lévai Gergelyéknek, hogy belevágnak ebbe a nem kis feladatba! És köszönjük a támogatást Magyarország Kormányának, akik fontosnak tartották, hogy ebben az ügyben is segítsenek bennünket komplexen gondolkodni, mint annak idején a Sóstó megmentése esetében is.” – hangsúlyozta Székesfehérvár polgármestere, aki szerint a Velencei-tó közelsége, az oda tervezett rangos sportesemények számára is fontos lesz az új hotel.
 
 
A beszédeket követően került sor az új, 120 szobás hotel alapkőletételére, amelynek építése a tervek szerint a nyár elején megkezdődik, s két éven át tart majd. A beruházás költségvetése 8,3 milliárd forint, amelyből másfél milliárd forint a Kisfaludy programból, 2 milliárd tulajdonosi betétként, a fennmaradó 4,8 milliárd forint pedig bankhitelből kerül finanszírozásra. Mint megtudtuk, az épület menedzsmentjét az Accent Hotel Management Kft. viszi majd: számos szállodalánc szívesen adta volna a hotelhez a márkanevet, de végül a Radissont választották az építtetők.
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
 
 
 
                                                                    - Vége -
 
Szöveg: Házi Péter
 
Fotó: Ostorházi Helga
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.