Több tudás, több élmény, több motiváció! – okostantermet avattak a Széchenyi Technikumban

2026.03.19. 11:19
KÖZLEMÉNY - 2026. március 19. (csütörtök) 
 
 
 
 

 

Okostantermet avattak csütörtökön reggel a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikumban. Ez az első fehérvári szakképző iskola, amely speciális oktatótérrel és pedagógiai módszerekkel gazdagodott az Alba Innovár Digitális Élményközpont és Székesfehérvár Önkormányzata támogatásának köszönhetően. A program hamarosan a Ciszterci Gimnáziumban és a Telekiben folytatódik.

Az országosan egyedülálló okostanterem program a székesfehérvári általános iskolákban szinte teljesen befejeződött, a hátralévő néhány intézményben még ebben az évben megvalósul. A kezdeményezést kiterjesztették a középfokú oktatási intézményekre is, és a szakképző iskolák közül elsőként a Széchenyi Technikumban avattak egy szépen felújított, tágas, világos és korszerű digitális eszközökkel - többek között interaktív panellel, lézervágóval, tabletekkel és színes bútorzattal - felszerelt okostermet.

A program lényege, hogy nem önmagában egy informatikaterem, hanem egy közösségi tér jön létre, ahol a képzett pedagógusok a digitalizáció lehetőségeit kihasználva oktatják a különféle tantárgyakat. Fontos, hogy mindez nem felváltja, hanem kiegészíti a hagyományos oktatási módszereket A Széchenyiben 2025 októberében indult a program, a képzésben 9 elkötelezett pedagógus vett részt, akik a humán és reál tantárgyak széles skáláját képviselik, és mentorként továbbadják kollégáiknak a speciális oktatási módszereket. Ezen kívül hálózatba is tömörülnek a város összes olyan pedagógusával, aki részese a programnak. 

„Ma egy olyan termet veszünk birtokba közösen, amely a jövőbe vezet, új lehetőségeket nyit meg számunkra és mérföldkő az iskolánk életében. Ez a XXI. századi technológia és a pedagógia találkozását jelképezi. Műszaki technikumként különösen fontos számunkra, hogy lépést tartsunk a világgal. De ne feledjük! Az okos jelző nem a gépeknek szól, hanem annak, amit a diákok és a tanárok véghez visznek a programban.” - fogalmazott köszöntőjében Gulyás Zoltán, a Széchenyi Technikum igazgatója.

„Az okostanterem program nem csak a jövőnek, hanem már a jelennek is szól. Ami itt van, az nem a távoli jövő kérdése, hanem a mindennapok valósága, ami rohamosan fejlődik, alakul, változik. A mai fiatalokat erre kell felkészíteni!” – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András polgármester. Elmondta, az Alba Innovár megnyitásával korábban az volt a cél, hogy minden fehérvári diák megismerkedhessen a vadonatúj technológiákkal, az okostantermekkel pedig „házhoz vitték” a technológiákat a fehérvári iskolákba.

„Öt éve indítottuk el az okostanterem programot. Ennyi időre volt szükségünk ahhoz, hogy az általános iskolák után eljussunk a zászlóshajónak is tekinthető Széchenyibe. Nyilvánvalóan az intézmény technológiai fókuszáltsága is segít abban, hogy a programot tovább vigyük akár országos szintre is!” – mondta a megnyitón Laufer Tamás, az Alba Innovár Digitális Élményközpont vezetője. Kiemelte, nagy előrelépés történt azzal, hogy tavaly az első gimnázium (Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium) is bekerült a programba, amely még idén tavasszal a Ciszterci Szent István Gimnáziumban és a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolában folytatódik. Az okostermek több tudást, több élményt, több motivációt jelentenek.

A Széchenyi Technikum igazgatóhelyettese, Gulyás Zoltán hangsúlyozta, rengeteg egyeztetés, tervezés és közös munka vezetett el az okostanterem megvalósulásig, amely szép, modern és lehetőségekkel teli. Megtiszteltetés és öröm számukra, hogy a szakképzésben elsőként a Széchenyi került be a projektbe.

 

Akapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából. 

 

 

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Ostorházi Helga 

 

 

 

 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.