Koszorúzással emlékeztek szombaton délelőtt a Rác utcai Mártírok emlékművénél arra a tizenkettő ártatlan fehérvári polgárra, akiket szovjet katonák gyilkoltak meg 1945. március 22-én. Az esemény gyászmisével zárult, amelyet Pavle Kaplan esperes celebrált.
1945. március 22-én a II. Ukrán Front katonái, fegyveres erejükkel visszaélve először bort kértek a lakóktól, majd az egyik házban rátámadtak az ott tartózkodó fiatal nőre. A család férfi tagjai a nő védelmére sietve megöltek két szovjet katonát. A harmadik elmenekült és jelentette a történteket, ami véres megtorlást vont maga után.
A pincékben meghúzódó polgári lakosok férfi tagjait "málenkíj robot" felszólítással terelték ki az utcára és a csoport néhány tagját a 25-ös számú ház falánál felsorakoztatták, majd géppisztolysorozatokkal kivégezték, másokat néhány házzal odébb lőttek agyon. A vérengzés áldozatai még sokáig az utcán hevertek, aztán a hozzátartozók esténként sorban kilopakodtak és ideiglenesen elásták szeretteiket. Az áldozatok között volt Németh Ferenc, a papi szeminárium könyvtárosa, Bakos István (44 éves), Baranyai József (81 éves), Berta József (21 éves), Felső István (46 éves), Fésű György, Gergely Ferenc (31 éves), Héger Ferenc, Kéri István (54 éves), Máté János (49 éves), Szőke József és Tóth István (28 éves). Édesapja mellett állt Héger István 17 éves fiú is, akit hátulról nyakon ért a lövés, de csodával határos módon túlélte azt.
Pavle Kaplan esperes emlékezett meg az ártatlanul kivégzettekről, akik között volt az a kispap is, akit reverendájától megfosztva gyilkoltak meg. "Tizenkét család élete változott meg a gépfegyverek ropogása után. A feleségeknek és a gyermekeknek kellett helytállni a hétköznapokban a családfők elvesztése miatt. Anyák vesztették el gyermekeiket." - mondta az esperes.
Az ártatlanul kivégzettekről minden évben megemlékeznek a Rác utcai Mártírok Emlékművénél. Székesfehérvár országgyűlési képviselőjével, Vargha Tamással közösen helyezte el a város koszorúját Deák Lajosné és Viza Attila önkormányzati képviselő. A megemlékezésen unokák, ükunokák is ott voltak, akik máig őrzik őseik emlékét és minden évben megemlékeznek a Rác utcai templomkert falánál a II. világháború ártatlan fehérvári vértanúiról. Az esemény gyászmisével zárult.
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.



