Találkozás a széppel, az igazzal - Schneider-Zaj Ákos nyerte a XVI. Fehérvári Versünnepet

2026.03.21. 16:29
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2026. március 21. (szombat) 
 
 
 
 
 

Nagy volt az izgalom szombaton délelőtt a Városházán, ahol záró fordulójához érkezett a XVI. Fehérvári Versünnep. A döntős fiatalok – akiknek felkészítését idén is a Vörösmarty Színház művészei mentorálták – a magyar költészet legkiemelkedőbb alakjainak műveivel örvendeztették meg a zsűrit és a közönséget. A szépirodalmi tehetségkutatót ezúttal Schneider-Zaj Ákos nyerte, a Széphő Zrt. különdíját Fekete Alex Richárd, míg a Fehérvár Médiacentrum különdíját    Szücs Boglárka nyerte kapta.

A Fehérvári Versünnep 2010-ben indult útjára Varga Sándor újságíró, a Fehérvár Médiacentrum alapító-hírigazgatója kezdeményezésére.  A szépirodalmi tehetségkutató azóta mozgalommá nőtte ki magát, amely szorosan hozzátartozik városunk szellemi és kulturális életéhez. A Versünnep az előző esztendőkhöz hasonlóan idén is a Fehérvár Médiacentrum, Székesfehérvár Önkormányzata, a Székesfehérvári Egyházmegye, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház, a Vörösmarty Színház, a Szent István Király Múzeum és a SZÉPHŐ Zrt. összefogásának köszönhetően valósult meg.

A rekordszámú, 55 jelentkező közül 12-en jutottak tovább a februári elődöntőből a március 21-i, szombati döntőbe, melyet hagyományosan a Városháza Dísztermében rendeztek meg, a rangos esemény műsorvezetője Keller János, a Vörösmarty Színház színművésze volt. 

A döntőt indító köszöntők előtt a résztvevők megemlékeztek Látrányi Viktória posztumusz Penna Regia-díjas újságíróról, televíziós személyiségről, aki a kezdetek óta a Versünnep háziasszonya, szervezője volt,  és odaadással ápolta a verseny hagyományait. Keller János személyes élményeinek, emlékeinek adott hangot, majd a megjelentek egyperces csenddel adóztak Viktória emlékének.

A döntő vendégeit és szervezőit dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte városunk Önkormányzata nevében. „Nagyon sok bennünk az emlék, az érzelem, ami köt bennünket Varga Sándorhoz és Látrányi Viktóriához, nélkülük nem lenne Versünnep, ami Székelyfölddel összefogva egy igazi mozgalommá vált. Ők lélekben velünk vannak, és biztosan azt gondolják, hogy ha szeretnénk rájuk méltó módon és hosszú ideig emlékezni, akkor folytatjuk a Versünnepet idén és következő években, évtizedekben is!” – kezdte gondolatait a városvezető, aki köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki részese az összefogásnak:  a Székesfehérvári Egyházmegyének, a Fehérvár Médiacentrum Kft-nek, a zsűrinek, továbbá azoknak az iskoláknak, tanároknak, akik évről évre felhívják a fiatalok figyelmét arra, hogy a Versünnep róluk és értük szól. „Nagy büszkesége a városnak, amikor látja a fiatalok későbbi fejlődését és megmutatkozását többek között médiamunkatársként, színművészként. A verseny kulcsszava az összefogás és az, hogy szeretjük ezt a várost. A kultúra ereje óriási és napjainkban még inkább szükség van arra, hogy megtaláljuk azt, ami igazán fontos nekünk, ez pedig a közösség!” – mondta Székesfehérvár polgármestere.

„Nagy szüksége van a léleknek, az embernek a versekre, különösen abban a világban, amibe belesodródtunk. Sokszor a pad alatt rugdossuk egymás bokáját, vagy nyíltan hazudozva mindféle aljasságot mondunk mások megfertőzésére. Kell valami biztos, ami felemel, megtart, eligazít és gyógyít is. A vers ilyen! A költőknek különleges érzékük volt és van arra, hogy a világ rezdüléseire megfelelő módon tudjanak válaszolni, és hozzánk eljutva a válaszok lelket, szívet, embert gyógyítanak. A költő tudja, mit jelent egy nemzethez tartozni, egy országot hazának nevezni, embernek lenni. (…) Fontos, hogy a szépen, jól és helyesen megírt magyar verseket jól mondják el azok, akik erre vállalkoztak!” – fogalmazott ünnepi köszöntőjében Spányi Antal megyés püspök.

A köszöntők után következtek a szavalatok a 12 döntős diák tolmácsolásában, név és fellépési sorrend szerint: Rácz Lili Szonja, Schneider-Zaj Ákos, Czombál András, Fontos Anna, Magony Péter, Vagyon Réka,  Radics Luca Ayame, Kulkov Szonja, Harsányi Péter, Szabó Gergő, Fekete Alex Richárd és Szücs Boglárka.

A fiatalok egy-egy költeménnyel készültek, többek között József Attila, Arany János, Csoóri Sándor, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Pilinszky János és Iancu Laura versei hangzottak el. A produkciókat Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a zsűri elnöke és a további zsűritagok – Bobory Zoltán költő, Jakubek Tiborné, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház igazgatója, Vakler Lajos Penna Regia-díjas újságíró, a Fehérvár Médiacentrum szerkesztő-riportere és Závodszky Noémi színművész – értékelték.

Az eredményhirdetés előtt Kubik Anna zsűrielnök összegezte az elhangzottakat. Elmondta, nem tudnak elég hálásak lenni a tehetséges fiatalokért Látrányi Viktóriának, aki a Versünnep szorgalmas és alázatos szervezője volt, továbbá Varga Sándornak, a kezdeményezés elindítójának. Kiemelte, hogy a döntőben nagyon kiegyenlített versenyben volt részünk, és mindenki megérdemelte volna az első helyet. Mindenki remek színvonalon mondott verset, és a magyar beszéd talán idén hangzott a legszebben. A versválasztás is kiváló volt, a fiatalok ebben fejlődtek a legtöbbet az elmúlt években, és mindenki olyan verset talált magának, ami róla szól és a költőt is felmutatja.  

 A XVI. Fehérvári Versünnep győztese pedigSchneider-Zaj Ákos lett.

A második helyen Szabó Gergő, a harmadik helyen Kulkov Szonja végzett.

Az összesítés szerint a Széphő Zrt.  különdíját Fekete Alex Richárd, a Fehérvár Médiacentrum különdíját – azaz a Lukácsy József-emlékdíjat – pedig Szücs Boglárka kapta.

Az eredményhirdetést követően Mihályi Magdolna, a Fortis Hungarorum Kulturális Egyesület elnökea Székelyföldi Varga Sándor Verstábor háziasszonya, Varga Sándor özvegye köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta, minden Versünnep alkalmával egy csodát élünk meg. Nagyra becsüli Székesfehérvárt és öröm, hogy a hagyományt tudják folytatni és a kultúra mellé állnak.  Minden döntős fiatalt szeretettel várnak nyáron a 14. Verstáborba, melyet a Miniszterelnökség és az Országgyűlés elnöke is támogat. A táborral továbbra is építik a hidat magyar és magyar között.

A záró gondolatokat Hagymásy András, a főszervező Fehérvár Médiacentrum Kft. ügyvezető igazgatója tolmácsolta. Egy olyan élménnyel gazdagodtunk ma, ami mindannyiunk számára emlékezetes marad!” - fogalmazott, kiemelve, hogy a mezőny valóban nagyon erős volt. Hagymásy András gratulált a döntősöknek és köszönetét fejezte ki valamennyi támogatónak, szervezőnek, közreműködőnek.  

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.

 

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Simon Erika

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.