„Tulajdonfosztás, házingatlan államosítás és következményei” címmel rendezett tudományos konferenciát a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltára kedden. A megjelenteket a házigazda intézmény nevében Bödő István köszöntötte. A levéltárigazgató szerint gyakorlatilag nincs olyan család, akit a tulajdonfosztás valamilyen formában ne érintett volna – gondolhatunk akár a zsidótörvényekre, majd a háború után a földreformra, a németek kitelepítésére, s mindezek betetőzéseként az 1952-ben megjelent törvényerejű rendeletre, amely számos ingatlant érintett Fejér megyében és Székesfehérváron. „Jelen pillanatban is egy államosított épületben vagyunk, hiszen a levéltár épülete a Szent István tér 2. és 3. számú ingatlanokból áll: az előbbit az egyháztól vették el 1948-ban, a másik viszont egy magánház volt, ami pont az 1952-es rendelet alapján került állami tulajdonba. Előbb bérlakásokat alakítottak ki benne, majd a 70-es évektől került levéltári használatba.” – mutatott rá az igazgató.

 

 

A konferencia résztvevőit dr. Cser-Palkovics András polgármester is köszöntötte, kiemelve: a felmenőinket nézve egészen biztos, hogy nagyon sok embert és családot érintett a tulajdonfosztás. „Magam is emlékszem, amikor elsősorban a nagypapám a maga elég határozott stílusában mesélt arról, hogy ők is elvesztették a házingatlanjukat, illetve kisiparos tulajdonukat, hogy aztán valahogy visszaszerezzék, majd megint elveszítsék azokat.” – hozott családi példát a polgármester, aki arról is beszélt, 1990 környékén aztán az önkormányzati struktúra egyik legnagyobb kérdése lett, hogy mit kezdjenek az önkormányzatok ezekkel az ingatlanokkal. Dr. Cser-Palkovics András megköszönte a levéltárnak, hogy a konferenciát megszervezték, hiszen ez a téma különböző szemszögből, de máig sokakat érint, érdekel.

 

 

„Ha végigtekintünk a 20. század közepén-második felén, akkor láthatjuk, hogy a tulajdonfosztásnak rendszereken átívelő gyakorlata létezett. Ennek az egyik csúcspontja volt az 1952-es államosítás, amely köré szerveződött a mai konferencia.” – emelte ki dr. Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár gyűjteményi főigazgató-helyettese, aki előadásában a Fejér megyei és a székesfehérvári folyamatokat elemezte. A korábbi kisebb-nagyobb tulajdonkorlátozó rendelkezések után 1952. február 17-én jelent meg a magyarországi ingatlanállomány tulajdonviszonyait alapvetően átrendező, már a nyílt államosítás eszközével operáló törvényerejű rendelet, amely a címében is beszédes volt, hiszen házingatlanok állami tulajdonba vételéről rendelkezett. A kutató felidézte, hogy a Fejér Megyei Néplap február 20-i számának utolsó oldalán a törvényerejű rendelet teljes szövegét közölték, és „népünk újabb vívmánya” címmel rövid magyarázatot is fűztek hozzá. A cikk szerint a rendeletnek köszönhetően a nemzet vagyona végre olyan kézbe kerül, amely meg is tudja becsülni, képes azt megóvni és fejleszteni. Örömmel üdvözölte a cikk írója, hogy a tőkés háztulajdonosokat végre megfosztják „erkölcstelen jövedelmüktől,” ezzel pedig a rendelkezés a „dolgozók széles tömegeinek közvetlen érdekeit szolgálja”. Érdekes egyébként, hogy a tulajdonfosztás bizonyos lakószobaszám fölött a dolgozókat és a parasztokat is érintette. A tulajdonosokat elvileg kárpótlás illette volna meg, de ezek nem történtek meg, gyakorlatilag kiforgatták őket az ingatlanvagyonukból - tette hozzá.

 

 

Dr. Czetz Balázs összegzése szerint Fejér megyében 2880 háztulajdonost érintett az államosítási eljárás, akik összesen 1667 ingatlant birtokoltak. Értelemszerűen a legtöbb, 1643 ingatlantulajdonos Székesfehérváron volt, 689 államosított ingatlannal.

 

 

Az esetleges egyéni mentességekre, amelyeknek a megítélését a belügyminiszter az elbíráló bizottságokra ruházta, csak a tudósok, kutatók, kiváló művészek, érdemes írók, mérnökök, orvosok, pedagógusok, sztahanovisták, a Népköztársaság valamely érdemrendjének tulajdonosai, Kossuth-díjasok és a termelés hősei számíthattak. Ennek ellenére nem fogadták el az első magyar miniszterelnök dédunokájának, Batthyány Gyula festőművésznek a fellebbezését sem. Hiába csatolt be egy támogató bizonyítványt, amelyben többek között Pátzay Pál Kossuth-díjas festőművész is tanúsította, hogy Batthyány Gyula 1914 óta hat gyűjteményes kiállításon volt jelen az Ernst Múzeumban és résztvevője volt minden fontosabb külföldi magyar tárlatnak, az ingatlanát államosították. A Magyar Nemzeti Levéltár gyűjteményi főigazgató-helyettese ugyanakkor érdekességként megemlített egy Horthy Miklós titokzatos testvéréhez, Horthy Zoltánhoz kapcsolódó esetet is: a férfi özvegye, Horthy Zoltánné (szül. Nagy Erzsébet) gárdonyi kétszobás nyaralójuk államosítása ellen fellebbezett. Leírta, hogy ők a kormányzóval semmilyen kapcsolatban nem álltak, politikával soha nem foglalkoztak és igen szerény körülmények között éltek az ő kézimunkájából. Ráadásul Zoltán az utolsó éveiben „idegbeteg lett és vidékre kellett vinni, hogy kárt ne tehessen valakiben”, ezért volt szükség a nyaralóra. Az érveket elfogadták és a házat visszakapta Horthy Zoltán özvegye.

 

 

A konferencián dr. Wencz Balázs, az MNL Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltár igazgatója a Dorogi járás településein 1952-ben bekövetkezett államosításokat elemezte, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa, dr. Tóth Judit a Rákosi-korszak földelvételre irányuló hatalmi technikákról, míg a Szent István Király Múzeum tudományos osztályvezetője, Izinger Katalin a műtárgysorstalanságról és a múzeumi felelősségről tartott előadást. Dr. Polyák Petra, az MNL Baranya Vármegyei Levéltár igazgatóhelyettese a pécsi házingatlanok tulajdonfosztását, dr. Kunt Gergely, a Miskolci Egyetem egyetemi docense pedig a lakhatási konfliktusok és a zsidók csillagos házakba kényszerítésének körülményeiről tartott előadást.

 

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.

 

 

 

 

                                                                      - Vége -

 

Szöveg: Házi Péter

 

Fotó: Bácskai Gergely