2026.04.28. 15:55
A Halesz ligeti futópálya köré szerveződik Fehérváron az idei Futókörök Napja, amelyre mindenkit szeretettel vár május 16-án szombaton a Testi-Lelki Fejlődés Sportegyesület és Dolhai Attila színházigazgató, az esemény védnöke. Az egész napos programon a futásé, a jókedvé lesz a főszerep, a legtöbb kilométert gyűjtő iskola jutalomban részesül, de a résztvevők egy nemes célt is támogathatnak.
Május 16-án, szombaton 09.00 órától országszerte 25 helyszínen, köztük a székesfehérvári Halesz futópályáján is zajlik majd a kilométergyűjtés: a Futókörök Napja a Szabadidősportesemény-szervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) kezdeményezésére jött létre, s érkezik Székesfehérvárra. A részletekről kedden délután a helyszínen tartott sajtótájékoztatót Kovács Diana, a székesfehérvári eseményt szervező Testi-Lelki Fejlődés Sportegyesület elnöke, Dolhai Attila, a Vörösmarty Színház igazgatója, a program egyik védnöke, Horváth Hella, aki gyógyulásával, saját történetével motivál mindenkit, valamint az Év Testnevelő Tanárának választott Rácz Katalin.
„A Futókörök Napján 24 másik várossal versenyzünk majd, a cél az, hogy minél több kilométert gyűjtsünk össze! Várunk mindenkit, aki szereti a jó hangulatú közösségi sportélményeket, s aki szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Székesfehérvár legyen az ország legaktívabb városa.” – mondta a Halesz ligetben tartott tájékoztatón Kovács Diana.
„Az énekeseknek, színészeknek nagyon jót tesz a futás, hiszen a színpadi szerepléshez szükség van a jó kondícióra, a fittségre. Én mint állandó újrakezdő – talán többen vagyunk így a futással –, már megvettem a tavaszi futócipőmet, s alig várom, hogy belevessem magam a kilométerekbe.” – emelte ki Dolhai Attila színigazgató, aki az egyesület felkérésére szívesen vállalata a program védnökségét. Az igazgató mindenkinek jó egészséget kívánt, s különösen azt, hogy a Halesz ligetben gyorsan szaporodjanak majd a kilométerek, s ehhez – ha csak néhány kilométerrel is, de – sokan tegyenek majd hozzá.
Ugyancsak támogatja jelenlétével és példájával az eseményt a Székesfehérváron jól ismert Horváth Hella, aki hatalmas elszántságának köszönhetően betegségéből felépülve ma már újra képes járni. Hella 2024-ben lett „Főnix” a Richter a Nőkért Alapítványnál, amely olyan bátor nők történeteit mutatja be, akik mélypontok, traumák vagy súlyos betegségek után képesek voltak felállni és újrakezdeni az életüket. „Célom, hogy egyszer újra vissza tudjak térni a futáshoz. Ez azért izgalmas kihívás, mert – mint látható –, most még csak két mankó segítségével tudok részt venni a programon. Azért küzdök, hogy nyáron egy nagy futóverseny keretében sikerüljön 11 kilométert legyalogolnom.” – beszélt céljairól Horváth Hella, aki a május 16-i eseményen ugyancsak segít gyaloglásával abban, hogy Székesfehérvár nyerje a városok versenyét.
Az Év Testnevelő Tanárának választott Rácz Katalin fogja majd össze a Futókörök Napjára érkező diákokat: ezen a napon az iskolák között is verseny zajlik, a legtöbb kilométert gyűjtő iskola pedig értékes sportszerjutalomban részesül. „Nem mindegy, hogyan nőnek fel a gyermekek, különösen a mai digitális világban fontos, hogy sikerüljön őket a négy fal közül kimozdítani. Erre szerintem az ilyen alkalmak a legjobbak, hiszen a mozgás öröme mellett a közösség örömét is megtapasztalhatják a diákok, s talán lesznek olyanok közöttük, akik ekkor döntik el, hogy a jövőben sportolni fognak.” – emelte ki Rácz Katalin.
Mint megtudtuk, a 09.00 órakor megnyitóval kezdődő eseményen Csernus-Lukács Edina gyógytornász, aerobik oktató segít a bemelegítésben, hogy aztán az egész nap a vidám mozgásé legyen. Aki szeretne névre szóló rajtszámot kapni, az már most regisztrálhat az esemény honlapján, ám természetesen a helyszínen is lehet majd rajtszámot kérni. Az ezen lévő chippel mérik majd a megtett köröket: az időeredmény tehát nem fontos, csak a kilométerek számítanak!
A rendezvényen a Léleksziget a Gyermekekért Alapítvány munkáját is támogathatják a futni érkezők. A szervezők tehát mindenkit szeretettel várnak a május 16-i vidám rendezvényre!
- Vége -
Szöveg: Házi Péter



