2026.05.20. 21:48
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2026. május 20. (szerda)
A nyárias időben adtak ízelítőt az Igazán Nők! június 25-i koncertjéből szerda délután. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Évadzáró/Nyárindító koncertjének énekesei közül Fehér Adrienn, Jónás Andrea és Tunyogi Bernadett a beharangozó sajtótájékoztató résztvevőiből alakult kórussal varázsolt koncerthangulatot a Bartók Béla téren.
A nagysikerű budapesti koncertek után ismét Fehérváron az Igazán Nők! – jelentette be a jó hírt szerda délután egy rendhagyó sajtótájékoztató keretében Ruff Tamás, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója. A 20 éve született Álomlányok produkció folytatásaként Fehér Adrienn és Jónás Andi gondolt egy nagyot, és megszületett az előadás, amelyet június 25-én 20 órakor hallhat a fehérvári közönség. Amint az elhangzott, különleges show készül nagyzenekari hangszerelésben, komoly színpad- és látványtechnikával fűszerezve az Alba Regia Szimfonikus Zenekar előadásában, Ruff Tamás vezényletével Füredi Nikolettel és Tunyogi Bernadettel kiegészülve – ezúttal szabadtéren, Székesfehérvár szívében.
A Bartók Béla tér felújításával a város egyik fő célja az volt, hogy minél több kulturális, zenei rendezvény találjon itt otthonra. Erről már Lehrner Zsolt alpolgármester szólt, aki örömét fejezte ki, hogy immár hagyománnyá vált a nyárindító koncert a szimfonikusokkal. A zenei csemegéket szerető közönség jól tudja, ha nyár, ha koncert, akkor irány a Bartók Béla tér.
A szerdai sajtótájékoztató rendhagyó módon folytatódott, ugyanis nem a szót, hanem a dallamot vette át Füredi Nikolett és Jónás Andrea, akik Tunyogi Bernadettel és a fehérvári hölgyek alkotta alkalmi énekkarral énekelték el az Oh, happy day gospelt, majd táncra is perdültek a téren Whitney Houston I’m every woman dalára. A jókedvet fokozta, hogy a flashmob végén kisorsoltak négy páros jegyet a jelenlévők között a június 25-i koncertre, amelyre már elkezdték a jegyek értékesítését. Személyesen a Fő utca 8. szám alatt, a Vörösmarty Színházban lévő jegyirodában, illetve online, a www.arso. hu oldalon lehet belépőt váltani.
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.



