2026.05.21. 12:00
KÖZLEMÉNY - 2026. május 21. (csütörtök)
A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum meghitt hangulatú udvara, a kvadrum immár ötödik alkalommal ad otthont az Egyházmegyei Múzeum és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közös nyári hangversenysorozatának, amelynek első „felvonását” június 12-én tartják.
A részletekről Smohay András, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója, Ruff Tamás, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója, valamint dr. Szabó Balázs zenetörténész, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar tanácsadója tartott sajtótájékoztatót csütörtökön.
„Az Egyházmegyei Múzeum és a székesfehérvári szimfonikusok között valójában már hat éve tart az együtt gondolkodás, ekkor kezdtünk el beszélgetni arról, hogyan lehetne ezt a teret, ezt a gyönyörű, egykori ferences kvadrumot élettel megtölteni. Kiváló partnerre találtunk a zenekar vezetésében és művészeiben, akik – kimondani is furcsa, de – idén már ötödik alkalommal szórakoztatják majd kiváló produkcióikkal a közönséget.” – hangsúlyozta Smohay András igazgató, aki visszautalva tavalyi köszöntőjére, úgy fogalmazott, hogy az elkészült, közösen épített úton most már nem csak haladni, hanem szaladni is tudnak. „Jól megépített, széles az út, remélem, hogy a város kulturális életének egy biztos és izgalmas színfoltjává érett ez a kezdeményezés.” – tette hozzá.
„A történelem folyamán soha nem volt könnyű a művészeknek. Kellettek a mecénások, akik támogatták a kultúrát, de mindig ott volt az egyház is, akik nélkül nem lehetett elképzelni a művészetek jelenlétét, fejlődését, virágzását. A két intézmény közös munkája ennek is egy szimbóluma: fontosnak tartom, hogy az egyházzal közösen hozzunk létre programokat, és nagyon-nagyon kell az a támogatás, amit az egyház vagy az egyház intézménye nyújthat a művészeteknek, azon belül a zeneművészetnek.” – fogalmazott Ruff Tamás, az ARSO igazgatója, aki szerint már látszik az elmúlt öt közös év gyümölcse. Mint mondta, idén június 12-én várják először a zeneszeretőket, az első alkalmat kifejezetten a klasszikus kamarazenének szentelik, augusztusban folytatják a kantátasorozatot, a harmadik esemény pedig a fúvószenéé lesz.
Dr. Szabó Balázs zenetörténész részletesen ismertette a három különleges est programját. A június 12-i koncerten kamarazenekar várja a zenerajongókat: a vonósnégyes-zeneirodalom nagymesterének, Haydnnak az utolsó befejezett vonósnégyesét (op. 77 No. 2) játsszák el a művészek, illetve Smetana „Életemből” című nagyon izgalmas, kicsit életrajzi vonatkozású kvartettje is elhangzik. Augusztus 7-én Bach-kantátával várják a közönséget. A szimfonikusok vendége lesz Busa Gabriella énekművésznő, karmesterként pedig Dobszay Péter dirigálja majd a zenekart. Az elmúlt évadokban Johann Sebastian Bach világi kantátái hangzottak el a kvadrumban, most viszont az 54. szóló kantáta csendül majd fel, ami a mester egyházi művészetének egyik legnagyobb remekműve. A sorozat zárásaként, szeptember 19-én – ezúttal a Szent Imre-templomban – hallhatnak az érdeklődők válogatást a klasszikus zenetörténet népszerű dallamaiból az ARSO rézfúvósainak közreműködésével. „Úgy vélem, egy kerek, szép programot sikerült összeállítani, lesznek benne magasságok és mélységek, kulturális és szakrális dallamok is, bízunk benne, hogy, a közönség növekvő érdeklődése idén is kitart, szeretettel várunk mindenkit!” – zárta gondolatait dr. Szabó Balázs.
A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közös nyári hangversenysorozatára jegyek elővételben már kaphatóak az ARSO honlapján!
A kapcsolódó fotók és a program letölthető a Galériából.
- Vége -
Szöveg és fotó: Házi Péter



