2026.06.29. 19:20
SAJTÓKÖZLEMÉNY -2026. június 29. (hétfő)
Diplomavédéssel és államvizsgával zárták tanulmányaikat az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar sportközgazdász mesterképzésének hallgatói. A 14 végzőst a hagyományokhoz hűen az Alba Regia Sportcsarnokban rendezett végzős gálán köszöntötték.
Az országban egyedülálló módon, duális képzési formában is választható a sportközgazdász mesterszak Székesfehérváron. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán belül működő kétéves képzés hagyományosan az Alba Regia Sportcsarnokban indul a létesítménymenedzsment kurzussal, s a záróvizsgák után is itt találkoznak egy kellemes gála keretében a diplomavédésen túlesett hallgatók. Nem véletlen a helyszín, hiszen az Alba Regia Sportcsarnok, illetve az Alba Regia Sport Club az egyik kiemelkedő, a szak elindulása óta jelenlevő duális partner, amely aktív szerepet játszik a képzés gyakorlat- és élményorientált voltában mind szakmai tartalom, mind oktatási helyszín biztosításával.
A megjelenteket Dr. habil. András Krisztina, az Óbudai Egyetem szakfelelős egyetemi docense köszöntötte, kiemelve, hogy a hallgatók egy nagyon nehéz napon vannak túl, hiszen ma kellett teljesíteniük a záróvizsgát. „Ez egy kis szak, de a sikerünk kulcsa éppen az, hogy az itt végzők különleges tudással vérteződnek fel, a választható duális képzésnek köszönhetően pedig többen már a tanulmányaik alatt állást találnak.” – mondta kérdésünkre az egyetemi docens. Az idei egyébként már a második olyan évfolyam, amely az Óbudai Egyetem keretein belül végzi el a sportközgazdász szakot, amely annak idején még a Corvinus Egyetem fehérvári campusán indult útjára.
Az ünnepségen részt vett Gergely István, a Budapesti Honvéd ügyvezető igazgatója is, aki a záróvizsga bizottságának elnökeként első kézből győződhetett meg a végzős hallgatók felkészültségéről. „Nagyon jó érzés volt megtapasztalni, hogy a hallgatók valóban értik a sport működését, ráadásul a szakdolgozatok témaválasztása is rendkívül színvonalas volt. Bizton állíthatom, hogy olyan tudással és felkészültséggel vágnak neki a pályának, amilyennel mi annak idején még nem rendelkeztünk, amikor elkezdtük ezt a hivatást. Remélem, sikerült elég önbizalmat adnunk nekik ahhoz, hogy bátran építsék a karrierjüket a magyar sport szolgálatában, és hamarosan már kollégaként találkozhassunk velük.” - fogalmazott a Honvéd ügyvezetője. Hozzátette, a magyar sport sikereihez nemcsak kiváló sportolókra, hanem magasan képzett sportszakemberekre is szükség van, és meggyőződése, hogy a Székesfehérváron végzett hallgatók készen állnak erre a feladatra.
A tizennégy végzett hallgatót – köztük a keresztféléves képzésben diplomát szerzett sportközgazdászokat – az oktatók nevében Dr. habil. Máté Tünde egyetemi docens és Dr. Herr Orsolya adjunktus is üdvözölte. Mint hangsúlyozták, a diploma megszerzésével nem szakad meg a kapcsolat az egyetemmel: az egykori hallgatók a jövőben is bármikor fordulhatnak hozzájuk tanácsért vagy segítségért pályafutásuk, karrierépítésük során. Felidézték azt is, hogy a sport iránti szeretet és elkötelezettség közel egy évtizede (a szak 2017-es indulása óta) köti össze a Székesfehérváron végzett sportközgazdászokat. A végzősöknek pedig azt kívánták, a sport ne csak a munkájuk, hanem valódi hivatásuk legyen, amely egész életük során motivációt és inspirációt ad számukra.
Az ünnepség végén oklevéllel és könyvjutalommal ismerték el a kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatókat. A hivatalos programot közös pezsgős koccintás és kötetlen beszélgetés zárta, ahol már nem a vizsgák, hanem az együtt átélt élmények, a kihívások és a sikerek, az egyetemi évek emlékezetes pillanatai kerültek szóba.
A kapcsolódó képek letölthetők a Galériából!
Vége
Szöveg: Házi Péter
Fotó: Simon Erika



