Hagyományosan az augusztusi ünnepkör keretében adják át idén is a Szent István-díjat Székesfehérváron. Városunk legrangosabb civil elismerésének várományosa Écsy Gábor atya, pápai káplán, a Katolikus Karitász korábbi országos igazgatója, aki kiemelkedő és példamutató egyházi, társadalmi, missziós tevékenysége elismeréseként veheti át a díjat – jelentették be a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. A díjátadó ünnepségre 2026. augusztus 18-án, kedden 18.00 órai kezdettel kerül sor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
A magánszemélyek által 2004-ben alapított Szent István Emlékérmet és Díjat minden évben olyan személyiségnek ítélik oda, akinek munkásságához, szakmai életútjához, emberi hozzáállásához mindenkor Szent István öröksége szolgált iránymutatásul, a Szent István-i keresztény értékrendnek megfelelő életet élt, és ennek szellemében kiemelkedő tevékenységet végzett. Váltott jelleggel egyik évben egy Székesfehérvárhoz szorosan kötődő, másik évben egy országosan ismert és munkásságát tekintve nagy jelentőségű személy kapja.
Az Államalapító Szent István Érdemrend és Díj Alapítvány kuratóriumának döntése nyomán az idei díjazott Écsy Gábor atya, pápai káplán, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye katolikus papja és a Katolikus Karitász korábbi országos igazgatója, aki közel két évtizeden át, 2008-tól 2025 tavaszáig vezette a humanitárius segélyszervezetet.
Az alapítók szándéka szerint az elmúlt esztendőkben nagyon sokoldalú, sokszínű volt a kitüntetettek sora és működése azon értékteremtő, alkotó munkát illetően, ami díjazásra méltó. A korábban díjazottak között van például író, illetve az egészségügyben, az oktatásban, a szociális területen tevékenykedő szakember. Idén is a szociális értékek, a segélyezés, a gondoskodás kérdése került előtérbe, ami a mai felbolydult világunkban nagyon fontos. Ezt szem előtt tartva tünteti ki Écsy Gábor atyát az Alapítvány kuratóriuma – jelentette be dr. Csurgai Horváth József kuratóriumi tag, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója.
Écsy Gábort 41 éve szentelték pappá Esztergomban. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye karitászigazgatói feladatait 1997 és 2018 között látta el, és 2008-ban lett a Katolikus Karitász országos igazgatója. Humanitárius vezetői feladatai mellett plébánosként is mindig figyelmet fordított a rábízott közösségekre, magyarságtudata és hazaszeretete példaértékű. Lelkipásztori munkáját sokan templomépítő papi szolgálatként is jellemzik, hiszen ahol szolgált, ott a templomot és a közösséget egyaránt építette. Országos igazgatói szolgálata alatt a Katolikus Karitász jelentősen megerősödött, szervezeti felépítése, munkatársainak létszáma és feladatköre kibővült. Écsy Gábor nevéhez köthető számos támogatói program, adománygyűjtő kampány és ünnepi ajándékozási akció. A humanitárius feladatok szervezése és irányítása mellett Écsy Gábor szinte minden alkalommal személyesen is részt vett a krízishelyzetek elhárítását segítő munkában. Személyes jelenlétével, fizikai munkabírásával példát állított és reményt, vigaszt nyújtott a rászorulók és a károsultak számára. Különösen szívén viseli a határon túli magyar rászorulók megsegítését. Életútját és áldozatos munkásságát több kiemelkedő díjjal ismerték el – hangzott el a sajtótájékoztatón Spányi Antal, az Államalapító Szent István Érdemrend és Díj Alapítvány kuratóriumi elnökének tolmácsolásában.
A Székesfehérvár Egyházmegye püspöke szeretettel és tisztelettel invitálta az érdeklődőket a díjátadóra, melyet 2026. augusztus 18-án, kedden 18.00 óra kezdettel rendeznek meg az ünnepség hagyományos helyszínén, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.



