2026.08.14. 19:00
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2026. augusztus 14. (péntek)
Szép számban érkeztek a látogatók pénteken a MET Arénába, ahol különleges közönségkorcsolya várta a vendégeket. Az aréna ezúttal nemcsak a nyári meleg elől kínált menedéket, hanem a magyar történelmet is közelebb hozta az ide érkezőkhöz: az Árpád-ház több uralkodójának és egy királynéjának óriásbábjai között lehetett korcsolyázni. Aki lemaradt, vasárnap részese lehet a különleges élménynek!
Felfrissítő élmény volt belépni pénteken a MET Arénába: miközben kint közel 38 fokot mutatott a hőmérő, odabent a frissen elkészült jégen sapkában, kesztyűben és pulóverben is vígan suhantak a korcsolyázók. Akadtak persze olyanok is, akik a nyári időjáráshoz igazodva rövidnadrágban és pólóban érkeztek, ám mindannyian a jég hűvösét és a különleges királyi közönségkori élményét keresték. A vendégek pedig szép számban érkeztek, így péntek délután megtelt élettel a MET Aréna jege.
Az idei királyi közkorikon Salamon király, továbbá unokatestvére, I. Géza, valamint I. (Szent) László felesége, Rheinfeldi Adelhaid, illetve László és Adelhaid leánya, (Szent) Piroska bizánci császárné „vendégeskedik” az arénában. Az Árpád-házhoz kötődő történelmi óriásbábok jó alkalmat kínálnak arra is, hogy a korcsolyázók menet közben, játékos formában ismerkedjenek meg a több mint kilencszáz évvel ezelőtti Magyarország történetével. Miközben a vendégek az aréna jegén korocsolyáztak, a központi eredményjelzőn a Képes Krónika stílusában elevenedtek meg egykori királyaink tettei.
Salamon király 1063-tól 1074-ig uralkodott Magyarországon. Unokatestvérével, I. Gézával és annak testvérével, a későbbi Szent Lászlóval kezdetben együttműködött, ám kapcsolatuk az 1070-es évek elejére megromlott. A konfliktus a mogyoródi csatában csúcsosodott ki, amelyben Géza döntő győzelmet aratott, és később elfoglalta a trónt. I. Géza mindössze három évig, 1074-től 1077-ig volt Magyarország királya, de uralkodása fontos fejezetet jelentett a korszak történetében. A bizánci császártól kapott korona, a ma a Szent Korona alsó részeként ismert Corona Graeca az ő alakját is megörökítette. Halála után öccse, I. (Szent) László követte a trónon. A jégpályán suhanók találkozhattak Rheinfeldi Adelhaiddal is, aki I. László feleségeként Magyarország királynéja lett. Házasságukból született Piroska hercegnő, aki később Bizáncban Eiréné néven vált ismertté.
Aki lemaradt a pénteki alkalomról, annak sem kell sokat várnia, hiszen az Árpád-ház legendás alakjai vasárnap, augusztus 16-án ismét várják a közönséget a MET Arénában. A közönségkorcsolya ezen a napon is 15.00 és 18.30 között kínál lehetőséget arra, hogy a látogatók jégen, királyok és királynék társaságában frissüljenek fel.
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
- Vége -
Szöveg: Házi Péter
Fotó: Kiss László



