Megtartották az utolsó kurátori tárlatvezetést a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd! című kiállításban

2026.09.23. 17:59
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2026. szeptember 23. (szerda) 
 
 
 
 
 
 

Záró kurátori tárlatvezetéséhez érkezett szerdán délután a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd! című kiállítás a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A Szent II. János Pál pápa életútját és örökségét bemutató, grandiózus tárlaton utoljára vezette végig a vendégeket – mintegy ötven főt – Tóth Norbert, a kiállítás szerkesztője és szakmai felelőse. A tárlat szeptember 27-én, vasárnap este zárja be kapuit, addig minden nap 10.00 és 18.00 óra között még látogatható.

A TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd! című kiállítás március 23-án nyílt meg a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A tárlat a néhai katolikus egyházfő életét, személyes relikviáit és a régióban jellemző Mária-kultuszt mutatja be 1800 négyzetméteren, 18 teremben. A tárgyak legnagyobb része négy nagy lengyel múzeumból érkeztek, közülük a legtöbb ezen kiállítás okán hagyta el először Lengyelországot.

A megnyitás óta Tóth Norbert, a kiállítás kurátora számos alkalommal tartott vezetést, bemutatva minden idők egyik legnagyobb Szent II. János Pál pápa kiállításának megtervezését, a kurátori koncepciót és a kulisszatitkokat. Ezek a különleges alkalmak lehetőséget biztosítottak arra, hogy az érdeklődők mélyebb betekintést nyerjenek a bemutatott tárgyak világába, és közelebb kerüljenek a néhai katolikus egyházfő nyitott, karizmatikus, sportos és mélyen imádságos személyiségéhez.

Szerdán, az utolsó kurátori tárlatvezetésen mintegy ötven látogató vett részt. Az eseményt megelőzően Tóth Norbertet az elmúlt hónapokban szerzett személyes tapasztalatairól kérdeztük. „Nagyon nagy öröm volt ezt a kiállítást megrendezni, részt venni benne! Hatalmas siker volt, rengetegen látták nemcsak Magyarországról, hanem határon túlról is. Számos zarándokcsoport érkezett például Lengyelországból, ami külön öröm! Volt olyan nap, amikor nyolc csoportot vezettünk, ez fantasztikus!” – fogalmazott, majd hozzátette: egyszeri és rendkívül különleges alkalom bemutatni azt a kétszáz eredeti tárgyat, amelyek közül nagyon sok egyedi engedéllyel, először hagyta el Lengyelországot. Érdemes tehát kihasználni ezt a páratlan lehetőséget és megnézni a tárlatot vasárnapig!

A nagy, nemzetközi összefogás eredményeként létrejött tárlat célja volt bemutatni egy különleges embert, aki viszonyítási pontként szolgálhat. „Rendkívül gyorsan változó világban élünk! Közép-Kelet Európában Karol Wojtyła, a későbbi Szent II. János Pál pápa egy olyan kiemelkedő személyiség volt, aki példát adhat nekünk emberségből, a világ megváltoztatásának a képességéből.” – fogalmazott Tóth Norbert az utolsó tárlatvezetés bevezetőjében.

A kiállítás első termeiben a résztvevők megismerhetik a pápa gyermek- és fiatalkori éveit, a szülővárosában, Wadowice-ben, majd Krakkóban töltött időszakot. Láthatóak többek között családi fotók, köztük az egyetlen olyan ismert kép, melyen a Szentatya az édesanyjával szerepel. Van a tárgyak között egy különleges rongylabda, továbbá egy skapuláré, melyet a pápa négy évtizeden keresztül hordott. Karol Wojtyła 9 éves volt, amikor elvesztette az édesanyját, nem sokkal ezután találkozott a TOTUS TUUS! kifejezéssel, Mária oltalmazó szavaival, melyek alapjában befolyásolták az életútját. Fiatalemberként bekapcsolódott a pezsgő krakkói kulturális életbe, verseket, színdarabokat írt, színészként játszott, azonban 1939 őszén a német megszállás mindennek véget vetett. Wojtyła egy kőbányába, majd egy vegyi üzembe ment dolgozni, azonban fontos volt számára, hogy mindvégig Krakkóban, illetve a város környékén maradjon és erősítse a krakkóiakat. Egészen 58 éves koráig, pápává választásáig élt és szolgált Krakkóban. Nagyon szerette a természetet, ahol pihenésre, feltöltődésre talált, sokszor vezetett is fiatalokból álló túracsoportokat. A kiállításon láthatjuk Szent II. János Pál pápa egykori kajakját ás túraruháit is.

A TOTUS TUUS kiállítás szeptember 27-én 18.00 órakor végleg bezár a Szent István Király Múzeumban, addig minden nap 10.00 és 18.00 óra között látogatható. Sok szeretettel hívják és várják az érdeklődőket!

 

 Jegyinformáció az alábbi linken olvasható:

https://szikm.hu/kiallitasok/totus-tuus

 A belépés 6 éves kor alatt és 70 éves kor felett ingyenes.

 

 

 
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából. 
 
 
 
 
Szöveg: Havasi Tímea
 
Fotó: Simon Erika 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.