Hatodik alkalommal rendezik meg Székesfehérváron a dr. Horváth Lajos emlék-sakkversenyt

2026.09.24. 14:00
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2026. szeptember 24. (péntek) 
 
 
 
 
 
 
Négynapos nemzetközi sakkverseny kezdődött csütörtökön Székesfehérváron, a Szárcsa Hotelben. A hatodik alkalommal megrendezett küzdelemsorozat dr. Horváth Lajosnak, a Videoton egykori sportorvosának és a város kiváló szemorvosának állít emléket. A mintegy harminc résztvevővel zajló verseny megnyitóján Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket.

A Dr. Horváth Lajos emlékverseny a nemzetközi Wellness Chess Tour Grand Prix versenysorozat egyik állomása, és egyben hivatalos FIDE értékszám-szerző torna is. Mintegy harminc résztvevő indult, Magyarországon kívül jöttek versenyzők az Amerikai Egyesült Államokból, Argentínából, Indiából, Szerbiából és Ukrajnából. Az életkort tekintve is meglehetősen vegyes a mezőny, szerepelnek tizenévesek, fiatalok, középkorúak és egészen idős sakkozók is.

A megnyitón Székesfehérvár alpolgármestere, Mészáros Attila köszöntötte a résztvevőket. Mint elmondta, a városban kiemelt szerepet játszanak az egyéni és csapatsportok egyaránt, a sakknak is komoly múltja van. Sok a tehetséges fiatal, így megvan az utánpótlás. „Olyan névadója lett a versenynek, akire nagyon büszkék vagyunk!” – fogalmazott az alpolgármester, majd köszönetét fejezte ki a szervezőknek és a jó versenyzés mellé kellemes kikapcsolódást kívánt.

Jeneszky József főszervező arról beszélt, hogy dr. Horváth Lajos személyes családi jóbarátja volt. A névadással fejezik ki az iránta érzett szeretetüket és tiszteletüket.

A hétfordulós dr. Horváth Lajos emlék-sakkverseny keretében csütörtökön, pénteken és szombaton kettő, míg vasárnap egy fordulót rendeznek majd a Szárcsa Hotelben.

 

 

Akapcsolódó fotók ltölthetőek a Galériából. 

 

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Bácskai Gergely 

 

 

 

 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.