Az egyesületi zászló ünnepélyes bevonulását, majd a Himnusz és Magyar Takarodó hangjait követően elsőként dr. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter köszöntő levelét olvasta fel Fülöp Zsolt műsorvezető. „Önök az elmúlt évtizedekben vitathatatlanul sokat tettek a Don mentén hősi halált halt katonahősök emlékének ápolása érdekében. Zarándokutakat szerveztek, megálmodtak egy emlékkápolnát – ami köszönhetően a kitartó munkának megvalósult, 2024-ben pedig állami és egyházi összefogással megújult Pákozdon, a Mészeg-hegyen.” – emelte ki levelében a honvédelmi miniszter, rámutatva, hogy a kápolna Nemzeti Zarándokhellyé vált, így az utókor, a leszármazottak méltó helyen helyezhetik el az emlékezés virágait. „A Doni katasztrófa túlélői, a hősi halottak özvegyei már nincsenek az élők sorában. Ez a sajnálatos tény még nagyobb felelősséget és még több teendőt terhel a szövetségre. Most már az Önök feladata, hogy a doni korszak a történelem lapjain tovább éljen, hogy a fiatalabb nemzedék értse, megismerje a múltunkat, ápolja a múltbéli hagyományokat, és ezt az örökséget átadja a tőle fiatalabb generációknak.” – fogalmazott dr. Ruszin-Szendi Romulusz, s megköszönte, hogy a Szövetség aktívan munkálkodik a magyar történelmi és katonai hagyományok ápolása, megőrzése, valamint a nemzedékek közötti kötődés fenntartása és erősítése érdekében.

 

Ünnepi beszédében a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnöki tisztét 2017 óta ellátó Berdó Gábor Károly felidézte, hogy a szövetség jogelődjét, a Doni Bajtársak Körét 1991. július 5-én jegyezte be a Székesfehérvári Törvényszék. A tagok nevében háláját fejezte ki az elődöknek, az egykori elnököknek és elnökségi tagoknak, a települési csoportok aktivistáinak, hogy az elmúlt harmincöt évben maradandó, valódi értéket alkottak. „Harmincöt éve a társadalmi változások lehetővé tették, hogy több évtizedes hallgatási kényszer után a Magyar Királyi 2. Honvédhadsereg volt katonái felemelhessék a fejüket, a szavukat, és elmondhassák az ő igazságukat. A levéltárak fokozatos nyitása, az addig titkosan kezelt dokumentumok részbeni kutathatóvá tétele magukkal hozták azt is, hogy szakavatott és elkötelezett történészek feldolgozhassák a történelmi tényeket. Előkerültek és kutathatóvá váltak a veszteséglisták, és a hozzátartozók ötven év után – ha nem is teljeskörűen, de – végre megtudhatták, hogy hol, milyen körülmények között veszítették el fiaikat, férjeiket, apáikat.” – mutatott rá az elnök.

 

Amint elhangzott, a Szövetség az elmúlt 35 évben jelentős szerepet vállalt a Don mentén hősi halált halt katonák emlékének ápolásában és a róluk kialakult, sok évtizedes negatív társadalmi megítélés megváltoztatásában. „Tudjuk, a 2. Magyar Hadsereg nem minden katonája volt hős. Nem mindenki tudott ember maradni a háború embertelenségében. A szövetség soha nem azonosult a háborús bűnöket elkövetőkkel. Mi a lövészárokban harcoló, sokszor a sors csapdájába került, besorozott katonát, a harctéren szolgáló tábornokokat, főtiszteket, tiszteket, altiszteket tiszteljük, akik esküjükhöz hűen és hazájukhoz, magyarságukhoz, emberségükhöz méltó módon védték Magyarországnak az akkori politika által megfogalmazott érdekeit, és olyan hősiességről, kitartásról, bajtársiasságról, egymás iránti hűségről tettek tanúbizonyságot, amely minden kor minden katonájának például szolgálhat.” – húzta alá az elnök, aki röviden beszélt a Szövetség emlékezetőrző és megemlékező munkájáról. Kiemelte, hogy a Mészeg-hegyi kápolna az ország legjelentősebb, a Doni hősök tiszteletére létesült emlékhelye. Civil kezdeményezésre, addig soha nem látott össztársadalmi összefogással épülhetett fel. Bejelentette, kezdeményezik, hogy 2028. január 12-én, a tragédia nyolcvanötödik évfordulóján Pákozdon a Doni Kápolna adjon otthont a központi megemlékezésnek. Berdó Gábor Károly fájdalommal szólt arról, hogy az orosz-ukrán háború miatt a doni emlékhelyek elérhetetlenné váltak, a magyar katonák sírjai és emlékkeresztjei pedig sok esetben elhanyagoltan maradnak. „Vajon megérjük-e, hogy újra ott állhassunk azoknál a síroknál? Megérjük-e, hogy megnézhessük az ott általunk elhelyezett kereszteket?” – tette fel a kérdést.

 

A megjelenteket – köztük Baráth Ernőt, a Honvédelmi Minisztérium Humánstratégiáért felelős helyettes államtitkárát, Schmidt Zoltán altábornagyot, a Magyar Honvédség Vezérkari Főnök gazdálkodási helyettesét, Feil Csaba alezredest, a Magyar Honvédség 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred törzsfőnökét, Posztl Mihály nyugállományú alezredest, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége képviseletében, Lévai Miklós nyugállományú alezredest, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnökét, valamint a Székesfehérvári Egyházmegye képviseletében megjelent Tóth Tamás esperest – Székesfehérvár polgármestere is köszöntötte, s emléklapot adott át az ünneplő Szövetségnek.

 

Dr. Cser-Palkovics András örömét fejezte ki, hogy a szép és jelentős évforduló megünneplésének a Díszterem adhat otthont. „Egy közösség első számú háza mindig a közösségről kell szóljon. Különösen fontos az, amikor olyan hagyományőrzők érkeznek ide, akik a Díszterem falain látható több mint ezeréves történelmünk egy-egy fontos darabját őrzik, ápolják. Ráadásul a katonavároshoz különösen kötődik a kegyeleti szövetség munkája: ha a Donnál történtekre emlékezünk, akkor a magyar katonák között a székesfehérvári katonákra és az ő családjaikra is emlékezünk.” – fogalmazott Székesfehérvár polgármestere, aki megköszönte a Szövetség elnökének, hogy a megható ünnepi gondolatokon túl a ma kihívásai és a jövő problémáival való szembenézés is szóba kerültek, hiszen így lehet elérni, hogy mindig legyenek majd olyanok, akik ezeket a fontos emlékeket tovább ápolják.

 

Az ünnepség végén elismerésekkel köszönték meg azok munkáját, akik az elmúlt évtizedek során akár intézményi, akár közösségi szerepkörükben hozzájárultak a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség tevékenységéhez, s emlékérmet vehettek át azok a tagok, akik hosszú időn keresztül kiemelkedő munkát végeztek az ügyért. Az ünnepség a Győri Obsitos Nosztalgia Dalárda ünnepi előadásával zárult.

 

A kapcsolódó fotók letölthetők a Galériából!

 

 

 

 

                                                                             - Vége - 

 

 

 

Szöveg: Házi Péter

Fotó: Ostorházi Helga