Dr. Altorjay András 35 éve vesz részt a bajba jutott orvosokat támogató A Magyar Orvosokért Alapítvány munkájában. Huszonkét évvel ezelőtt, amikor éppen Budapestről utazott hazafelé, villant eszébe a gondolat, hogy a Magyar Orvosi Kamara Fejér Megyei Szervezetének is komolyabban törődnie kellene a szenior korú kollégákkal. „Annyi pénzünk soha nem volt, hogy mindenkinek pénzt adjunk, viszont meghívhatnánk a szeniorokat évente egyszer egy családias találkozóra. Így találkoztunk először 2005 decemberében a Szent György Kórház Romhányi Auditóriumában.” – emlékezett vissza a kezdetekre a XXII. Szenior Orvostalálkozón a székesfehérvári kardiológus. Egyszer megkérdezték tőle, hogy meddig dolgozik egy orvos? Akkor ő azt válaszolta, addig, ameddig él. Aztán gyorsan kiegészítette: addig él, ameddig dolgozik. De hogy ebből melyik az erősebb állítás, azt maga sem tudja, ám az biztos, hogy a munkánál jobban semmi nem tartja fiatalon az embert!

 

 

Dr. Altorjay András beszédében felidézte Weöres Sándor „Hatvanhat” című versét is: „Közeleg amaz idő, mikor az ember a szemétől nem lát, a fülétől nem hall, a lábától nem jár, a kezétől nem fog. Ekkor végleg befelé kell fordulni, belül sétálni, befelé figyelni. Csak a belső táj ne legyen barátságtalan.”

 

 

Amint elhangzott, az elmúlt két évtized alatt több mint 260-an kapták meg a Szent Márton Emlékérmet. Az idő múlását pedig sajnos mi sem bizonyítja jobban, minthogy ezen idő sajnos 160 kolléga halt meg. A résztvevők egyperces néma felállással emlékeztek az utolsó találkozó óta eltávozott kollégákra: dr. Rabár János fogorvosra, dr. Beh Mária, dr. Lukács Mária fül-orr-gégészekre, dr. Sármai Katalin fogorvosra, dr. Hofferné Koltai Sarolta körzeti gyermekgyógyászra, dr. Gyulai Magdolna diabetológusra, dr. Vámos Julianna háziorvosra, Horváth Endre bőrgyógyász főorvosra, dr. Schäffer László gyermekgyógyászra, ügyeletes orvosra, valamint dr. Bánfalvi László körzeti gyermekgyógyászra.

 

 

A kardiológus felelevenítette a díj névadójának, Szent Mártonnak a történetét, akiről Sulpicius Severus történetíró a következőket írta: „Amiens városka kapujánál szembetalálkozott egy ruhátlan koldussal, aki a mellette elhaladóktól kérte, könyörüljenek meg rajta. Azonban mindenki csak elment mellette. Márton ekkor értette meg, hogy ez a koldus őrá vár. Mit tehetne? Mivel a rajta lévő köpenyén kívül nem volt semmije, mert már minden egyebét elajándékozta., oldaláról leoldva kardjával köpenyét kettévágta, egyik felét odanyújtotta a koldusnak, másikat pedig magára vetette.” Tehát olyat tett, amit bárki megtehetett volna, de senki nem tette meg. „Ilyen az orvos és minden humán szolgáltatást végző ember élete: legyen az nővér vagy tanár, pap vagy lelkész, óvónő vagy börtönőr. Életének felét a betegekre, a gondjaira bízottakra költi, mint Márton a köpenyének felét. Vegyétek hát ezt az érmet erkölcsi kárpótlásként, munkátok kései elismeréseként.” – fogalmazott a díjátadáson dr. Altorjay András.

 

 

Az idei ünnepségen a következő orvosok vehették át a Szent Márton Emlékérmet: dr. Horváth Enikő gyermekgyógyász, dr. Keresztury Gábor érsebész, dr. Kovács Lenke belgyógyász, dr. Pajor Katalin pszichiáter, dr. Óvári Attila rehabilitációs szakorvos, dr. Altorjay Áron sebész szakorvos és dr. Altorjay István gasztroenterológus professzor.

 

 

Az emelkedett pillanatokat követően dr. Bucsi László, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház korábbi főigazgatója tartott előadást az intézmény elmúlt évekbeli fejlesztéseiről, többek között a jelentősen megnövelt parkolószámról, a családbarát szülészet és az egynapos sebészet kialakításáról, illetve a 2025-ben átadott új tömbről, kiemelve, hogy a fejlesztések döntő része a korábbi főigazgató, dr. Csernavölgyi István idejében előkészített, beadott pályázatok segítségével valósult meg. Az előadást követően az orvosok megnézhették az új épülettömböt, majd közös ebéden, kötetlen beszélgetésen emlékeztek a múltra, s osztották meg egymással örömeiket, bánataikat is.

 

A kapcsolódó fotók letölthetők a Galériából!

 

 

 

 

 

 

                                                                        - Vége -

 

Szöveg: Házi Péter

Fotó: Simon Erika