2026.10.16. 19:00
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2026. október 16. (péntek)
Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken Székesfehérvár egyik nagymúltú családi vállalkozása, a Kóger Optika. A Kossuth utcai üzletben a családtagok és barátok jelenlétében tartott vidám hangulatú délutánon felidézték az alapítás történetét, a kezdeti éveket és szó esett arról is, hogy reményeik szerint a következő generáció tovább viszi a családi vállalkozást. Az ünnepségen Székesfehérvár Önkormányzata nevében Lehrner Zsolt alpolgármester emléklappal köszöntötte a „szülinapozókat.”
A Kóger Optika 1986-ban a Távírda utcában nyitott ki először, majd 1993-ban költözött jelenlegi helyére, a Kossuth utcába, ahol kezdetben az ikonikus illatszerbolttal együtt működött, majd az évek folyamán az optika vált az üzlet fő profiljává.
„Nagy öröm így együtt látni a családot és hogy amit negyven éve elindítottunk, az ma is él, és évtizedek óta a város szolgálatára tudunk lenni abban, hogy szemüvegeket, kontaktlencséket készítünk az embereknek.” – köszöntötte a megjelenteket az egyik alapító, a jégkorongban is szép sikereket elért Kóger István, aki felidézte, hogy édesapjuk eltörött szemüvege – melynek pontos történetére és „elkövetőjére” a mai napig máshogy emlékeznek nővérével – adta az ötletet, hogy kitanulja a szakmát. „A szemüveg javítását követő egyik vasárnapi ebéd alkalmával édesapámnak jutott eszébe, hogy mi lenne, ha optikus lennék. Én főleg a sportolásban, a jégkorongozásban gondolkodtam, de azért rábólintottam és később el is végeztem a látszerész szakmát. Így indult az egész, ami immár negyven éve tart.” Kóger István azt is elárulta, családjuk életében fontosak a hagyományok, ami náluk nem arról szól, hogy a hamut örzik a kandalló tetején, hanem a tüzet próbálják továbbadni, így ma már Kinga lánya viszi az üzletet, ő csak időnként segít be.
„Negyven évig csak minőségi és magas színvonalú munkával tud fennmaradni egy vállalkozás. Még nagyon sok sztorit és további sikeres évtizedeket kívánok.” – fogalmazott Lehrner Zsolt alpolgármester, majd a jeles jubileum alkalmából emléklapot adott át a tulajdonosoknak.
Az ünnepségen jelen volt Brájer Éva önkormányzati képviselő is.
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
Szöveg: Csik Tamás
Fotó: Simon Erika



