2026.11.03. 17:15
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2026. november 3. (kedd)
December 12-én, szombaton 19 órától nagyszabású ünnepi koncertet rendeznek a MET Arénában. A keddi sajtótájékoztatón az est megálmodója, Dolhai Attila ismertette, hogy a korábban bejelentett vendégek – Miklósa Erika, Kossuth-díjas operaénekes, Janza Kata, a musicaljátszás meghatározó művésze, valamint Dolhai Luca szopránénekes – mellett két fiatal színpadi tehetség, Gréczy Balázs és Varga Szabolcs teszi teljessé a művészi csapatot és varázsol különleges, ünnepi hangulatot az Arénában.
Az Advent az Arénában különleges zenei találkozást ígér: a musical, az opera és a könnyűzene világából érkező művészek közös produkciója az ünnepi várakozást, az adventi időszak meghittségét és az örömzene élményét kínálja a kilátogatóknak. A koncerten a jól ismert dallamok mellett személyes hangulatú előadások és formabontó művészi együttműködések is helyet kapnak.
„Az Advent az Arénában produkciót a karácsonyi várakozás időszakának gondolatisága ihlette, illetve az a vágy, hogy egy bemutatkozó koncerttel, ne csak mint színházigazgató, hanem mint művész is jelen legyek Székesfehérvár életében.” – fogalmazott Dolhai Attila, akinek neve több mint két évtizede meghatározó a magyar zenés színházi életben. Korábban a Budapesti Operettszínház művészeként olyan emlékezetes szerepekben láthatta a közönség, mint a Mozart! címszerepe, Rómeó a Rómeó és Júliában vagy Koppány az István, a királyban. 2025 augusztusa óta pedig a Vörösmarty Színház direktora.
A műsorral kapcsolatban elárulta, természetesen karácsony ünnepét és a várakozás időszakát fogják megidézni, a klasszikus vonulat mellett opera-, musical- és a könnyűzenei produkciókkal igyekeznek elhozni az advent meghittségét az Arénába. Dolhai Attila szerint az este különlegességét nemcsak a változatos zenei világ, hanem az egyre gazdagabb fellépőgárda is garantálja. A korábban bejelentett vendégek – Miklósa Erika, Kossuth-díjas operaénekes, Janza Kata, a musicaljátszás meghatározó művésze, valamint Dolhai Luca szopránénekes mellé – újabb kiemelkedő színpadi egyéniségek csatlakoztak: két fiatal tehetség, Gréczy Balázs és Varga Szabolcs teszi teljessé a az est művészi csapatát.
„Szép kihívással keresett meg Attila, azt kérte, olyan koncertet csináljunk, amit a MET Aréna még soha nem látott. Nemes feladat, megpróbálunk neki megfelelni.” – árulta el Ráki Csaba, a koncert technikai vezetője, aki gyönyörű díszleteket, különleges látványvilágot és kiváló hangzást ígért az adventi koncertre kilátogatóknak.
Az est egyik különleges vendége Dolhai Luca szopránénekes, Dolhai Attila lánya lesz, aki már fiatalon jelentős szakmai sikereket ért el. A Zeneakadémia oratórium- és dalének mesterszakán tanult énekesnő 2025-ben a Magyar Állami Operaház Országos Operaversenyén második helyezést szerzett, 2026-ban pedig bejutott a rangos Marton Éva Nemzetközi Énekverseny középdöntőjébe. Mint mondta, várja a közös fellépést édesapjával, és igazi örömzenével szeretnének adventi hangulatot teremteni az este folyamán.
A fellépők sorát teljessé tevő egyik fiatal művész Varga Szabolcs, aki színészhallgatóként a Vörösmarty Színházban tölti szakmai gyakorlatát. Az ifjú színész, aki a Czillei és a Hunyadiak című történelmi drámában Hunyadi Lászlót alakítja és a zenés produkciókban is otthonosan mozog, arról is beszélt, hogy Székesfehérvár hamar belopta magát a szívébe. „Imádok itt lenni! Nagyon szeretem a társulatot, a színházat, ahol olyan emberek vesznek körül, akiktől rengeteget tanulhatok. Székesfehérvár csodálatos város, igyekszem napról napra jobban felfedezni.” Mint mondta, legutóbb részt vehetett az Újraélesztés Világnapja alkalmából szervezett programon, ahol sportolók, művészek, színészek és civilek közösen sajátíthatták el az életmentő technikát, ez a fajta erős közösségi összetartás pedig nagyon megérintette.
Gréczy Balázs – akit zenés produkciókban már láthatott a helyi közönség, hiszen augusztus óta a Vörösmarty Színház társulatának tagja – is hamar otthonra talált Székesfehérváron. „Tavasszal kipróbálhattam magam egy számomra addig ismeretlen műfajban, a Viktóriában, ami kiváló lehetőség volt arra, hogy egy támogató környezetben, a kollégák segítségével kipróbáljam, tudok-e egyből úszni a mélyvízben. Úgy érzem, sikerült megoldanom a feladatot.” Az ifjú művész azt is elárulta, sokáig kereste az identitását, hogy zenészként vagy színészként tekintsen magára, ezért is örül, hogy társulati tag lett, így már elmondhatja magáról, hogy révbe ért, színész lett.
A közreműködő művészek nagy örömére a december 12-i Advent az Arénában produkció tervezett nézőterének már közel fele megtelt. A jelentős érdeklődésre való tekintettel a szervezők újabb szektorokat nyitnak meg – jelentették be a keddi sajtótájékoztatón.
A különleges adventi koncertre jegyek kaphatók az In Time online jegyértékesítési felületén, valamint személyesen a székesfehérvári Tourinform Irodában.
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
Szöveg: Csik Tamás
Fotó: Simon Erika



