2015.11.16. 14:13
Ismertették az I. Fehérvári Egészségpiac című rendezvény programjait: november 21-én, szombaton szűrővizsgálatokkal, előadásokkal és egészségpiaccal várják az érdeklődőket a Balatoni úton. Az sajtótájékoztatón jelen volt Brájer Éva alpolgármester, Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, Elszeszerné Sólyom Anna, a Nemzeti Művelődési Intézet irodavezetője, Szakács Gyöngyi, az A1 Magma Fitness tulajdonosa és Schultz György, a Jancsárkert Piac és Közösség Egyesület elnöke.
Az I. Fehérvári Egészségpiacról tartottak tájékoztatót az A1 Magma Fitness-Wellness Központban. Brájer Éva alpolgármester arról beszélt, hogy egy nagyon izgalmas és érdekes program lesz a Jancsárkertben, amit jól ismernek és szeretnek a fehérváriak, hiszen az a piacnapokon mindig teltházzal működik. „Székesfehérvár Önkormányzata elkötelezett az egészséges életmóddal, az egészségvédelemmel kapcsolatban: legyen szó akár a szűrőprogramokról vagy a gyerekek étkeztetéséről. Ezeket a rendezvényeket a város azzal támogatja, hogy a szakemberek számára biztosítja a szükséges eszközöket a prevenció érdekében.” – fogalmazott az alpolgármester, és részvételre invitálta a fehérváriakat.
Östör Annamária az egészség komplex fogalmán keresztül közelítette meg a rendezvény fontosságát: „Az egészség nem csak a betegség hiányát jelenti, hanem sokkal tágabb fogalom: a testi-lelki-szociális jóllét fogalma. Az egészségi állapotunkat tehát az életmódunk és a társadalmi viszonyaink határozzák meg leginkább. Ezért van nagy felelőssége a városnak abban, hogy hogyan népszerűsíti a mozgást, az egészséges táplálkozást. Egy egészségtudatos ember számára fontos, hogy milyen állapotban van az egészsége: ehhez a helynek megfelelően egészségügyi szűrést biztosítunk.” A vizsgálatokat a Humán Szolgáltató Intézet munkatársai végzik, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház orvosai pedig előadásokat tartanak.
Elszeszerné Sólyom Anna a Nemzeti Művelődési Intézet szemszögéből hangsúlyozta a helyi értékbemutatók fontosságát, aminek része az egészséges élet is. Szakács Gyöngyi a sportközpont képviseletében a táplálkozás, a sport és az egészséges életmód összehangolásáról beszélt, valamint annak a fontosságáról, hogy minél több korosztályt meg tudjanak szólítani programjaikkal. Schultz György is a komplex egészségfelfogást emelte ki, mint mondta, a piac kínálatában a rendezvényen az élelmiszerek mellett a természetes alapú tisztálkodó- és tisztítószerek, valamint a gyógynövények is helyet kapnak.
Az I. Fehérvári Egészségpiacot a szervezők a lakosság egészségének jobbítása érdekében az egészség multilaterális modellje alapján szervezik: az élelmiszerek, az aktív mozgás, a herbáriumok, valamint a wellness, fitness, spa szempontjait figyelembe véve. November 21-én, szombaton a Jancsárkert termelői és biopiacon, illetve a szemközti A1 Magma Fitness-Wellness Központban lesznek programok. Az egészséges élelmiszerek vására reggel 7 órakor nyit, az A1-ben a programok 9 órakor kezdődnek. A rendezvény a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával valósul meg, Székesfehérvár Önkormányzata a szűrővizsgálatokhoz nyújt szakmai segítséget és anyagi fedezetet. Az Egészségpiac házigazdája a Jancsárkert.
A Jancsárkert termelői és biopiac harmadik éve törekszik az adalék- és vegyszermentes, kistermelői élelmiszerek, helyi termékek kínálatára. Emellett az utóbbi időben a házi gyógynövénytermékek, a természetes alapú testápolók és háztartási szerek is megjelentek a piacon. A gyógynövények kedvező hatását az I. Fehérvári Egészségpiacon kiváló fitoterapeuták ismertetik, számos egyedi élettani hatású természetes gyógynövénykészítményt kínálva. Összesen 50 árus közel ezer reform- és hagyományos termékkel várja a látogatókat: egészséges helyi termékek, vegyszermentesen és adalékanyagok nélkül készített bioélelmiszerek, laktóz- és gluténmentes áruk, valamint háztartási cikkek között válogathatnak a piacozók.
Az A1 Magma Fitness már tíz éve számos sportot, mozgást, wellnesst szerető igényét elégíti ki. Az I. Fehérvári Egészségpiac szervezésében lakossági szűrővizsgálatokkal, orvosi konzultációkkal és sportbemutatókkal várják az érdeklődőket a sportközpontban, a gyerekeknek játszóházat szerveznek. A szűrőprogramok tekintetében koleszterin-, vércukor-, vérnyomás-, testsúly-, testzsírszázalék-, testtömegindex-, valamint COPD (tüdőkapacitás) diagnosztikával készülnek.

A programról részletesen az alábbi linken lehet olvasni:
https://www.facebook.com/events/932987713439316/.
Fotó: Bácskai Gergely
Szöveg: Fraller Ildikó