Megemlékezést tartottak a 10-es huszárok emlékművénél a Városház téren a Limanowai csata napján. Az ünnepségen részt vett Limanowa lengyel város delegációja. Pátzay Pál 1939-ben felavatott lovasszobra körül számos érdeklődő gyűlt össze, hogy a meghívottakkal együtt fejet hajtson a 10-es huszárok emléke előtt.
Zádori Gábor: Limanowa, sikolyok völgye című verse után Władysław Bieda mondta el ünnepi köszöntőjét. A magyar huszárok dicsőségéről beszélt: ez az I. világháború első sikeres, az „orosz gőzhengert” megállító csatájához kapcsolható, amiben részt vettek az alakuló lengyel légiók is. A csatának, mint mondta nagy jelentősége volt a későbbi lengyel történések szempontjából. „Tisztelet az elesett hősöknek, a magyar katonáknak! A mai napon jókívánságomat szeretném kifejezni, és remélem, hogy a magyar-lengyel kapcsolatokat a következő nemzedék is ápolni fogja.” – fogalmazott Władysław Bieda.
Székely Tibor hagyományőrző ezredes, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöke a hősökre emlékezve így fogalmazott: „A limanowai csata új menetet szabott az egész hadjáratnak. Egy kicsivel több, mint ezrednyi huszárnak kellett feltartóztatni a sokszoros túlerőben lévő ellenséget, amíg a bekerítő csapatok megérkeznek. A győzelemhez mindenáron ki kellett tartani. Az ünnepi szónok szájából könnyű szó a „mindenáron” – ez ott és akkor mindent jelentett.” Az ezredes megemlékezését Illyés Gyula szavaival zárta:
„Ne feledd hát a teret, hol bár a lebírt had
bár legutolsó hátvéde ledőlt!
Míg nem feleded:
nem nyugszanak ők. Nem holt, nem letiport sereget
emészt el ott - vagy akárhol - a sírhant.
Új hont érlel a föld.”
A megemlékezés végén koszorút helyezett el a 10-es huszárok szobránál a Fejér Megyei Közgyűlés, valamint Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Molnár Krisztián elnök és dr. Cser-Palkovics András polgármester, Limanowa városának delegációja, a helyőrségen állomásozó katonai alakulatok, a Vitézi Rend, a Krajczáros Alapítvány, a Magyar Királyi Kardforgatók Rendjének, a 17. Honvéd Gyalogezred és a Fehérvári Huszárok Egyesületének képviselői. A kegyelet virágainak elhelyezése után a tiszteletadás jeleként elsütötték az emlékezés ágyúját.
A lengyel küldöttséget Władysław Bieda polgármesterrel az ünnepi megemlékezés és koszorúzás előtt dr. Cser-Palkovics András polgármester fogadta a Városházán. Władysław Bieda röviden bemutatta Limanowát, majd örömét fejezte ki, hogy ugyan egy Székesfehérvárnál fiatalabb város az övék, mégis sok magyar-lengyel emlék keletkezett, többek között a huszároknak köszönhetően. A 101 évvel ezelőtti esemény kapcsán kitért a helyi megemlékezésre és a hagyományőrzés fontosságára. „Fontosnak tartunk minden alkalmat a lengyel-magyar barátság kifejezésére. Komoly érték, hogy Limanowa küldöttsége ellátogatott hozzánk.” – fogadta a lengyel polgármester szavait dr. Cser-Palkovics András. Mint elmondta, a több mint ezeréves múlttal rendelkező Székesfehérvár katonaváros, a jelen feladatai között fontos helyet kap a hősökre való emlékezés.
A Limanovai csata
Az 1914. november 28. és december 18. között a lengyel Limanowa mellett lezajlott csata során az osztrák–magyar csapatok megállították és a Dunajec folyó mögé verték vissza a Krakkó irányába áttörni készülő orosz csapatokat. Jelentősége a támadásban lévő orosz haderő megállításában állt. A lengyelek úgy tartják, hogy a magyar huszárok mentették meg őket az orosz uralomtól. A győzelemben külön magyar büszkeség, hogy a német, osztrák és lengyel katonák mellett a huszárok és a honvédek olyan hősiességgel küzdöttek, ami példamutató volt és kivívta a harcoló felek elismerését.
A csata előtt, november elején meginduló támadás, az „orosz gőzhenger” hatalmas erővel indult meg. A terv egy, a 4. hadseregtől elvont erőkkel délről történő átkarolás volt, amellyel a támadó orosz 3. hadsereg oldalába szándékoztak kerülni. Molnár Ferenc, aki akkor haditudósítóként dolgozott Galíciában, így tudósított az eseményekrőlː „(…) Szurmay tábornok egyenesen a budai íróasztal mellől rohanvást jött seregével Magyarország felől, már minden megvolt szervezve, már szorult a gyűrű az orosz körül, - csak, az Istenért, ezt a szegény Limanowát tartsátok az utolsó emberig, hogy itt keresztül ne jöjjön az orosz. (…) A vezérkari ceruzának egy milliméternyi út a térképen, de a háromszáz huszárnak mindene: fiatal élete, teste, vére, anyja, babája, lova, faluja, napja, éjszakája, minden pillanatban feléje süvöltő golyó-halála, - innen üzenték, innen, ahonnét elhívták őket (…).”
A december 11-i csatában a tisztek példát mutattak bátorságból, és többen közülük, például a 10-es huszároknál harcoló Szántay Jenő huszár százados, olimpikon kardvívó is itt esett el. Az önfeláldozó kitartás tette lehetővé, hogy a 39. honvéd hadosztály egyik dandárja, megkerülve az oroszok déli szárnyát, összetalálkozzon az éppen odaérkező Szurmay-csoporttal, aminek eredményeként az orosz balszárny meghátrált. December 12-én két ellentétes irányból jövő, a győzelemtől lelkes honvéd hadosztály nyújthatott egymásnak kezet az újszandeci hídon.
Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából!
Fotó: Simon Erika
Szöveg: Fraller Ildikó
