Végre kezdődik! Vasárnap megkezdi bajnoki menetelését a Fehérvár Enthroners

2017.03.20. 11:20
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. március 20. (hétfő)
Kiegyensúlyozott bajnokságra számít Pál Tibor Kornél alakulata 
 
 
 
Legutóbb az elmúlt év októberében, a Tatabánya Mustangs elleni győztes osztályozón lépett pályára a Fehérvár Enthroners. Azon a mérkőzésen dőlt el, hogy a következő szezonban egy osztállyal feljebb, a FEZEN Divízió I-ben játszhatnak a fehérvári játékosok. A várakozásnak vége, vasárnap délután 15.00 órakor ugyanis újra felszántják a pályát a Fehérvári Koronázók. A szezon első meccsét a Budapest Eagles ellen játssza a gárda.


A Fehérvár Enthroners vasárnap délután 15.00 órától megkezdi menetelését az új szezonban. Ezúttal azonban már egy osztállyal feljebb, a FEZEN Divízió I-es bajnokságban küzdhetnek a legjobb eredményért a Fehérvári Koronázók. Az új idényben a székesfehérvári amerikai futballisták a Miskolc Renegades, a Budapest Cowbells, a Gladiators (Szolnok és Debrecen közös csapata) és a Budapest Eagles ellen lépnek pályára. Pál Tibor Kornél alakulata heti három tréninggel, felkészülési meccsekkel, valamint egy négynapos maribori edzőtáborral hangolódott a következő szezonra.  

„Bízom benne, hogy mi leszünk a szezon meglepetéscsapata! Számunkra előnyös lehet, hogy a FEZEN Divízió I-es csapatoknak még nincsen tapasztalatuk velünk kapcsolatban. Pontosan ezért gondolom azt, hogy egy nagyon kiegyensúlyozott bajnokságnak nézünk elébe. Örömteli, hogy sok mérkőzést játszunk majd a szezon során, de ezeken a meccseken nem lehet hibázni! A felkészülésünk maximálisan elérte azt a célt, amit kitűztünk magunk elé. Az elmúlt hétvégén is értékes tapasztalatokat szereztünk a Szekszárd Bad Bones és a Brno Sigrs elleni meccseken.” – mondta Márkus Péter, a Fehérvár Enthroners elnöke.

„Természetesen én magam is olvasgattam a szezon előtti esélylatolgatásokat, de ezekkel nem szeretnék különösebben foglalkozni. Nekünk egyetlen célunk és feladatunk van, mégpedig, hogy bizonyítsuk képességünket a FEZEN Divízió I-ben. A bajnokságban teljesen újak lesznek az erőviszonyok, így én magam is kiegyensúlyozott pontvadászatra számítok. Azt szeretnénk bebizonyítani minden egyes mérkőzésen, hogy helyünk van a FEZEN Divízió I élén. Teljesen lényegtelen, hogy a többi együttes hova rangsorolja magát a bajnokság előtt, hiszen úgyis a pályán dőlnek el az érdemi dolgok.” – tette hozzá Pál Tibor Kornél vezetőedző.

„Tökéletesen készen állok az új bajnokságra, amelyet meg akarok nyerni! A támadóegység egy igazán összeszokott gépezet a csapaton belül, így minden adott ahhoz, hogy látványos akciókat vezessünk. Az alapozás során mindenki teljes erőbedobással odatette magát a pályán és a konditeremben egyaránt. Remélem, mi kerülünk majd a fináléba!” – mondta Erős Márk, az Enthroners irányítója.

A csapat új igazolása, Lekrinszki Márk magyar válogatottként, HFL- játékosként és németországi légiós tapasztalattal a háta mögött azért választotta az Enthronerst, mert jelenleg az országban itt látja leginkább biztosítottnak a töretlen fejlődést. „Elsősorban azért szerződtem Székesfehérvárra, mert véleményem szerint sehol másutt az országban nincs ilyen remek infrastrukturális háttere egyik amerikai futballcsapatnak sem. Eredményes jövőt látok a gárdában, szerencsére könnyen be tudtam illeszkedni a családias légkörnek köszönhetően. Minden feltétel adott a jó szerepléshez, társaimmal pedig mindent meg is teszünk a legjobb eredmény eléréséért. Nagy reményekkel vágunk neki az új szezonnak, amelyben mindenképpen a döntőig akarunk menetelni. Nem ismerek más szót, csakis a győzelmet a szótáramban!”

Az elmúlt szezonban már bebizonyosodott, hogy remek családi kikapcsolódás várja azokat, akik meccsnapon kilátogatnak a First Fieldre. Az érdeklődőket ezúttal is egész délutános családi kísérőprogramok várják, emellett számos meglepetés is szórakoztatja majd a bizonyára ezúttal is több ezres publikumot. A First Fielden az izgalmas bajnoki mérkőzésen kívül a szórakozásról a Fehérvár Bluebirds szurkolólányai, a Fehérvári Ifjúsági Fúvószenekar is gondoskodik, akik igazi marching zenékkel készültek a holtszezonban. Akik a nagy izgalmak közepette megéheznének, azok többek között a legfinomabb Barbecue húsokat is megkóstolhatják. Érdemes hallgatni a Vörösmarty Rádiót is, ahol egészen szombatig mindennap két darab VIP-belépőjegyet lehet nyerni a vasárnapi meccsre. Igazi amerikai futball délután vár tehát mindenkit vasárnap a First Field-en! A Budapest Eagles elleni találkozó vasárnap délután 15.00 órakor kezdődik, melyre ingyenes lesz a belépés.

 

                                        

Szöveg: Samu Miklós

Fotó: Simon Erika

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.