Felújítás után újraavatták a 69-es gyalogezred emlékművét a Vörösmarty téren

2017.06.28. 17:02
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. június 28. (szerda) 
Óvjuk és őrizzük a hőseink hagyatékát!     Galéria
 
 
 
 
 
Ünnepélyes keretek között avatták újra ma délután a „69-es előre!” első világháborús emlékművet a Vörösmarty téren. A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum által felújíttatott emlékmű átadásán dr. Cser-Palkovics András polgármester és Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője méltatta a 69-es gyalogezred cselekedeteit, és fejezte ki a jövőbeni szándékot a hősök emlékének megőrzésére, megóvására. Az esemény méltó módon, koszorúzással zárult.

A „69-es előre!” emlékművet az 1918. évi montellói csata évfordulójára, a 69-es Hindenburg gyalogezred hősi halottainak tiszteletére emelték 1931 júniusában. A márvány talapzaton álló, másfélszeres életnagyságú szobrot az elmúlt évtizedekben többször áthelyezték. Az 1975-ös munkálatok során bukkantak rá a talapzat alatt az ezred naplójára, a montellói csata leírására és a csatában részt vett, 3.600 katona nevét tartalmazó jegyzékre. A talapzat előlapján lévő, Hindenburg tábornagyot őrző domborművet 1949-ben politikai okok miatt eltávolították, a Kocsis Balázs szobrászművész által készített másolatot 2005-ben illesztették be az eredeti helyére.

Székesfehérvár kiemelt feladatának tekinti a Nagy Háború hőseinek emlékét őrző köztéri alkotások és környezetük rendbe tételét. Így került sor a 69-es emlékmű talapzatának és szobrának teljes restaurálására a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum finanszírozásában, az első világháború centenáriuma alkalmából. A Kocsis Balázs szobrászművész által végzett helyreállítást követően szerdán délután került sor az emlékmű újraavatására.

Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere az 1931-es avatás kapcsán, a Fejérmegyei Naplóban megjelent írásból idézett. Az újságcikk szerint arra kérték az akkori városvezetést, hogy a tradíciókon épült bajtársi érzés által emelt szobrot szeretettel, kegyelettel őrizze és óvja meg. Az írás szerint Simon Sándor helyettesített polgármester arra tett ígéretet a város közönsége nevében, hogy mindvégig fellép azon támadásokkal, vagy szándékolt sérelmekkel szemben, amelyek a drága szimbólum ellen vétenek. Dr. Cser-Palkovics András rámutatott, hogy a város évtizedekig eleget tett kötelezettségének, a felelősséget a megyével közösen felvállalta, így az emlékmű a vészterhes idők dacára is a helyén áll. A polgármester köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik közreműködtek a felújításban.

„Aki a Budai, a Balatoni vagy a Széchenyi út felől a Vörösmarty térre érkezik, megkerülhetetlenül szembe találja magát Bory Jenő szobrával, a rohamra induló, szuronyt szegező 69-es baka alakjával. … A katona puskát tartó keze, az arc feszült figyelme, az elszánt lendület a harcnak az a pillanata, amelyben eldől: élet vagy halál. Az évekig tartó Nagy Háború sok millió pillanatának élet-halál harcát örökíti meg a szobrász, emléket állítva a székesfehérvári 69-es gyalogezred katonáinak.” – hangsúlyozta köszöntőjében Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője. Felidézte a gyalogezred történetét, majd kiemelte: fontos, hogy a 69-esek hősi magatartását ne törölje ki a város polgárainak és látogatóinak emlékezetéből a múló idő.

A köszöntőket követően koszorúzással zárult az avató ünnepség. Koszorúzott Vargha Tamás, majd közösen helyezte el az emlékezés virágait dr. Cser-Palkovics András, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Törő Gábor országgyűlési képviselő. Szintén koszorúzott a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság nevében Huszár János altábornagy, parancsnok és Benda László ezredes, továbbá a Honvédség és Társadalom Baráti Kör, illetve a Katonai Emlékpark Pákozd képviseletében Balassa István nyugállományú ezredes. Székesfehérvár alpolgármesterei, önkormányzati képviselői, valamint a megjelent vendégek ugyancsak elhelyezték az emlékezés virágait a szobor talapzatánál.

Az eseményen a Kaposvár Helyőrségi Zenekar működött közre.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.




 


Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Varju Zoltán Mihály
 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.