Egészségfejlesztő programok a Napraforgó Táborban

2017.07.06. 13:09
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. július 6. (csütörtök) 
Folyamatosan várják a gyerekeket a következő turnusokba.     Galéria  
 
 
 
 
 
 
Közel négyszáz gyermek tölti vakációját ezen a héten a Napraforgó Városi Napközis Táborban. A programokba immár öt éve rendszeresen bekapcsolódik a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya, hogy játékos, kreatív, mulattató foglalkozások keretében megtanítsa az egészségmegőrzés fontos, hétköznapi tudnivalóit. A gyerekek ismereteket szereznek többek között a kórokozókról, a kézmosásról és a helyes gyógyszerszedésről.

Idén is rendkívül népszerű a Napraforgó Városi Napközis Tábor a Székesfehérváron tanuló általános iskolások körében. Csak ezen a héten közel négyszáz gyermek tölti a vakációt a Bregyó Sportcentrumban, és a következő turnusokra is bőven vannak már jelentkezők. A különféle programok és foglalkozások szervezéséről, lebonyolításáról fehérvári pedagógusok, illetve különféle profilú intézmények és civil szervezetek gondoskodnak.

A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya idén három turnuson át kapcsolódik a programokba. A szervezők ismét elhozták az „e-Bug” egészségre nevelő, internetalapú oktatási programot, amely élményekre alapozva, játékosan vezeti be a gyerekeket a mikroorganizmusok rejtélyes világába, megismerteti őket a hasznos és kártékony mikrobákkal, a fertőző betegségek jellemzőivel, valamint megelőzésük és kezelésük lehetőségeivel. A „Mikrobamánia”, a ”Rémisztő kezek” és a „Szupertüsszentés” című szekcióban foglalkoznak a személyi higiéniával, megtudják, hogyan kell helyesen kezet mosni, mi a teendő tüsszentéskor, és mikor szükséges, illetve ártalmas az antibiotikumok szedése. – mondta el Dr. Pásztor László tisztiorvos. Szerveznek sorversenyeket, illetve a gyerekek lepedőből készítenek egy színes tenyérlenyomatokkal díszített, óriási alkotást, melyet ősszel be is mutatnak a táborban készült kreatív munkák és fotók kiállításán.

A Napraforgó Városi Napközis Táborba folyamatosan jelentkezhetnek a gyerekek, regisztrálni legkésőbb a kezdés előtt három nappal szükséges a tabor@varosgondnoksag.hucímen.

A táborral kapcsolatos valamennyi tudnivaló megtalálható az alábbi linken:
http://www.varosgondnoksag.hu/index.php?pg=page_110762


A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.


 


Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Bácskai Gergely
 

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.