Kandó Kálmán Nyári Egyetem határon túli mérnökhallgatóknak

2017.07.10. 13:20
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. július 10. (hétfő)
Szakmai és kulturális programok Székesfehérváron.
 
 
 
Az Óbudai Egyetemen immár 28. alkalommal rendezik meg a Kandó Kálmán Nyári Egyetemet határon túli magyar mérnökhallgatók számára. A Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Partiumból és Délvidékről érkezett huszonöt résztvevő július 17-ig marad Székesfehérváron, ez alatt az idő alatt különböző szakmai és kulturális programokat szerveznek számukra. A Nyári Egyetem ünnepélyes megnyitóját hétfőn tartották a Városházán, ahol a házigazda Óbudai Egyetem és Székesfehérvár városának képviselői mellett dr. Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke köszöntötte a hallgatókat. 


Megkezdődött a XXVIII. Kandó Kálmán Nyári Egyetem, amelyet immár harmadik éve Székesfehérváron szervez meg az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kara és Alba Regia Műszaki Kara. A rendezvény célja, hogy a hallgatók identitásának erősítése mellett segítse a szakmai magyar szókincs elsajátítását és a résztvevők szakmai fejlődését. Emellett a mérnökhallgatók képet kapnak a magyar ipar helyzetéről is. 

A nyári egyetem ünnepélyes megnyitója alkalmából hétfőn a város és az egyetem vezetése, valamint az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke köszöntötte a résztvevőket. 

Mészáros Attila
alpolgármester örömének adott hangot, hogy ismét Székesfehérvár, a nemzet történelmi fővárosa adhat otthont a programnak. „A város iparának és gazdaságának fejlődése szempontjából elengedhetetlen, hogy sok jó szakképzettségű mérnök kerüljön ki a felsőoktatási intézményekből, akik el tudnak helyezkedni a városban működő cégeknél. A duális képzés útján is közösen indultunk el az Óbudai Egyetemmel, az Alba Regia Műszaki karon két évfolyamon, immár öt szakon végezhetik így tanulmányaikat műszaki területen a diákok. Tavaly óta gazdasági területen, a Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán is van lehetőség a duális képzést választani. Látjuk, hogy mennyire fontos – elsősorban a műszaki területen – a gyakorlatorientált képzés, amelynek minden feltétele és lehetősége adott Székesfehérváron.” – hangsúlyozta Mészáros Attila alpolgármester. Végezetül a szakmai programokon túl a város megismerésére invitált mindenkit. 

Prof. Dr. Réger Mihály
először az elkötelezettségről szólt, hiszen immár 28. alkalommal szervezik meg ők, illetve jogelőd intézményeik a nyári egyetemet. A rektor kiemelte, hogy sok szállal kötődnek a külhoni magyar egyetemekhez, három határon túli városban van képzési helye az Óbudai Egyetemnek: Székelyudvarhelyen, Szabadkán, illetve Révkomáromban. „Az oktatási együttműködések mellett fontosak a tudományos konferenciák, amelyek külhoni magyar intézményekkel együttműködve jönnek létre. Ezeket Szabadkán, Kassán és Erdélyben is rendszeresen megszervezzük. Nyitottak vagyunk arra is, hogy az egyetem által meghirdetett szakmai versenyekre határon túli hallgatók nevezzenek, ezeket örömmel fogadjuk mindig. A Kárpát-medencei Online Oktatási Centrum gazdája is az Óbudai Egyetem. Három éve alapítottuk ezt a rendszert, amelynek célja, hogy magyar nyelven, magyar és határon túli oktatási intézmények tantárgykínálatát egymás hallgatói fel tudják venni, és elvégzésükért kreditpontot is kaphatnak.” – mondta el az Óbudai Egyetem rektora, mindenki figyelmébe ajánlva ezt az online központot. 

A Városháza Dísztermében megtartott program keretében az ünnepség helyszínét is megismerhették a hallgatók. Dr. Busics György intézetigazgató mesélt Szent István egykori koronázóbazilikájáról, a mai Nemzeti Emlékhelyről, valamint azokról a történelmi falfeliratokról, amelyek az ezeréves Székesfehérvár múltját jelenítik meg. A Díszterem oldalfalán elhelyezkedő, az Aranybulla kihirdetését megörökítő festményről is szólt, felhívva a figyelmet a közelgő jubileumi, 2022-es esztendőre. 

Dr. Gulyás Gergely
, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke arról adott tájékoztatást, hogyan foglalkozik Magyarország 1990-től a határon túli magyarság ügyével, kiemelten pedig a 2010 óta történt intézkedésekről. „Közjogi értelemben is komoly változást hozott a kettős állampolgárság lehetővé tétele, amely mára 870 ezer új magyar állampolgárt jelent Magyarországnak. Szimbolikusnak és nagyon fontosnak tartom azt az emléktörvényt is, amelyet 2010. májusában fogadott el az Országgyűlés. Ez Trianon tragikus dátumát, június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Mára ez élő hagyománnyá vált. Sikerült a közjogi kötelékeket megerősíteni és megteremteni a lehetőségét, hogy évről évre emlékezzünk arra – hogy bár tragikus történelmi múlttal, de – száz évvel a trianoni békediktátum után is a magyarság él, és létezik egységes magyar nemzet.” – emelte ki dr. Gulyás Gergely. Az alelnök elmondta, hogy most a gazdasági kapcsolatok megteremtésének időszakát éljük. Vannak olyan magyar gazdaságfejlesztési programok, amelyek révén a határon túli magyar vállalkozások, vállalkozók forráshoz juthatnak, ezzel is elősegítve a szülőföldön történő megmaradást. 

A Kandó Kálmán Nyári Egyetem „atyja” Borbély Endre főiskolai docens, aki a kezdetektől minden rendezvény megszervezésében közreműködött. Ő mutatta be azokat a fiatal mérnökhallgatókat, akik Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Partiumból és Délvidékről érkeztek és bő egy hétig tartózkodnak Székesfehérváron. 

A megnyitót követően azonnal megkezdődött a plenáris szekcióülés, amelynek keretében Dr. Horváth Sándor professzor Magyar feltalálók, műszaki alkotók címmel tartott előadást. Ennek keretében többek között a nyári egyetem névadójáról, Kandó Kálmánról is hallhattak a mérnökhallgatók. „Kellenek a feltalálók?” – tette fel a kérdést a professzor, amelyre egyértelmű a válasz: a kreatív embernek élnie kell a kapott tehetséggel, találmányaival viszont az emberek életének könnyebbé, biztonságosabbá tételét kell szolgálnia. És ami a legfontosabb: szükség van a mérnökökre is, akik ezeket a találmányokat a mindennapi gyártásban alkalmazzák. 

Idén huszonöt hallgató érkezett Székesfehérvárra, akik július 17-éig különböző szakmai és kulturális programokat szerveznek számukra: szakmai előadásokat hallgatnak meg, gyárlátogatáson és interaktív laboratóriumi gyakorlatokon vesznek részt, megismerkednek Székesfehérvár történelmével és nevezetességeivel, emellett Velencei-tavi kenutúra és parlamenti kirándulás is vár a hallgatókra. 

A Kandó Kálmán Nyári Egyetem megnyitóján részt vett Dr. habil. Györök György, az OE Alba Regia Műszaki Kar dékánja, valamint a rendezvény egyik főszervezője: Nagyné Dr. Hajnal Éva egyetemi docens is.

A helyszínen készült fotók letölthetőek a Galériából!

 
 
Fotó: Kiss László
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.