„A gyermekeké is a Székesfehérvári Királyi Napok”

2017.08.13. 18:12
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. augusztus 13. (vasárnap)
Fehérvári Gyermek Néptáncgála a Zichy színpadon. Galéria
 

 

 

 

Több, mint száz gyermek részvételével rendezték meg a Belvárosban a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozat Népművészeti Fesztiválján belül a Fehérvári Gyermek Néptáncgálát. A Zichy színpadon a hazai fehérvári néptáncosok mellett műsort adtak salgótarjáni, miskolci és tordasi táncegyüttesek, valamint abai zenészek és énekesek, de még az úrhidai Marton Bendegúz is. Miközben a Belváros egy-egy terén az érdeklődők továbbra is részesei lehettek az igazi, falusi életnek.  

  

A tíznapos fehérvári kulturális programsorozat idei újdonságának számító Népművészeti Fesztivál második napja zajlott. Ahogy az első napon, úgy a main is, a főszerep a folklór hagyományok felelevenítésének jutott. Míg tegnap a Sárköz, ma a Felvidék került a középpontba. S amellett, hogy a Fő utcán az érdeklődök bepillantást nyerhettek az igazi falusi hangulatba, és a népi szokások egy-egy momentumát a különböző hagyományőrző együttesek jóvoltából megtekinthették, a Zichy színpadon mindezzel párhuzamosan kezdetét vette a Fehérvári Gyermek Néptáncgála. 

A résztvevő táncos, zenész és énekes együtteseket Székesfehérvár polgármestere köszöntötte. Mint dr. Cser-Palkovics András elmondta, az elkövetkezendő napokban a Zichy színpadot és annak környékét átadjuk a néptáncnak. Beszélt arról, hogy sok táncegyüttes érkezett hozzánk belföldről és külföldről egyaránt azért, hogy megmutathassák nekünk táncaikat. A Székesfehérvári Királyi Napokon – amit kifejezetten gyermekek számára is meghirdettek – a Nemzetközi Néptáncfesztivál előtt pár órán keresztül lehetőséget adtak a fiataloknak is azért, hogy megmutathassák, mit tudnak. Hozzátette: a fehérvári Pulutyka csoport már meghatározó tényezője városunk kulturális életének. A többi hozzánk érkezett táncegyüttest köszöntötte, majd azt kívánta, hogy érezzék nálunk nagyon jól magukat, míg a nézőknek mind a délutánhoz, mind az estéhez jó szórakozást kívánt. 

A gála elején a Fölszállott a páva tehetségkutatóban a középdöntőig eljutott úrhidai Marton Bendegúz énekelt mezőföldi dallamokat, majd az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Pulutyka csoportja, a salgótarjáni Nógrád Gyermek Néptáncegyüttes és a miskolci Szinvavölgyi Aprók Néptáncműhely közös produkcióját, azaz mezőföldi ugróst és friss csárdást tekinthetett meg a közönség.
Ezt követően az együttesek külön-külön léptek színpadra. A miskolciak kalocsai és bökönyi táncokat, a salgótarjániak gömöri és Vág-Garam-közi táncokat, míg a fehérvári pulutykások felcsíki táncokat adtak elő, valamint Páva variációk című műsorukat is bemutatták. Fellépett még az abai Abanda Zenekar és a Kösöntyű Énekegyüttes is, akik Ádámosi muzsika címmel zenéltek. Marton Bendegúz Felső-Tiszavidéki dallamokkal kápráztatta el a közönséget, míg a Fölszállott a páva tehetségkutatóban szintén a középdöntőig eljutott tordasi Gatyamadzag zenekar Palatkai muzsikával. A finálé a három táncegyüttes nyírségi friss csárdásával ért véget. 

S miközben a Zichy ligetben a fiatalok ropták, a Belváros egy-egy terén megelevenedtek az egykori falusi helyszínek. Iker Józsefné, a Pusztahencsei Vadvirág Együttes vezetője a Népművészeti Fesztivál egyes programelemeinek megvalósításában segédkezett a szervezőknek. Mint elmondta, a cél az volt, hogy olyan programokat hozzanak ide a Belvárosba, amik a régi autentikus, paraszti kultúra élethelyzeteire vezetnek vissza. A Faluvégi mosodával kapcsolatban arról adott tájékoztatást, hogy a Pusztahencsei Vadvirág Együttes tagjai – akikkel 20 éve dolgozik együtt – meg tudták jeleníteni azt, hogy régen hogyan moshattak az asszonyok, aminek jó apropót adott a Varkocs-szobornál lévő szökőkút. Elmondta, hogy hoztak sulykolót, mángorlót, teknőt, lavórt, és mindenféle olyan eszközt, amit régen a mosáshoz bevetettek és használtak az asszonyok. A bemutató után meglátása azt volt, hogy nagy sikert aratott a közönség körében.    

 

A Székesfehérvári Királyi Napok programjai elérhetőek a www.szekesfehervar.hu/ oldalon.

 

A Népművészeti Fesztivál második napján készült fotók letölthetőek a Galériából.


 

                                   

 

 

Szöveg: Kész-Varga Mónika
Fotó: Kiss László

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.