Lapozható Nagykönyv érkezett az evangélikus templom mellé

2017.08.14. 18:14
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. augusztus 14. (hétfő)
A város 30 millió forinttal támogatja az orgona befejezését. Galéria 
 
 
 
 
 
Hétfőn ünnepélyes keretek között adták át a közönségnek a Nagykönyvet az evangélikus templom mellett: a köztéri installáció 12 oldalban mutatja be a reformáció történetét az emlékév tiszteletére. Az ünnepségen dr. Cser-Palkovics András polgármester bejelentette, hogy a város támogatja az orgona építésének a befejezését; majd ehhez kapcsolódva közadakozást hirdetett, amihez október végéig lehet csatlakozni. A Nagykönyvet Bencze András lelkész, püspökhelyettes ajánlotta a közösségnek.


Hétfőn adták át ünnepélyesen a Jávor Ottó téren, az evangélikus templom mellett a Nagykönyvet, amely a reformáció és az evangélikus egyház történetét eleveníti fel Luthertől napjainkig. A 12 oldalas rendhagyó köztéri installáció a Reformáció Emlékévének egyik helyi programja.

A megjelenteket Bencze András lelkész köszöntötte a reformáció meghatározó igéjével: „Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére.” A közösség az Erős vár a mi Istenünkkel, a reformáció himnuszának eléneklésével köszöntötte az ünnepet.

A megnyitón dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjét a hétfői nap különböző eseményeinek a felidézésével kezdte: a Ciszterci templom és a gimnázium felújításának a bejelentése után az evangélikus templom előtt nyílik rendhagyó kiállítás, hirdetnek társadalmi felelősségvállalási akciót, majd este fogadalmi szentmise kezdődik a Szent István-székesegyházban – a polgármester a három, egyházakkal kapcsolatos eseménynek nem a különbözőségére, hanem a közösségi tudatra, a keresztényeket egymással összekötő közös válaszokra hívta fel a figyelmet.  „Ez nem kell, hogy azt jelentse, nem láthatunk másként bizonyos dolgokat – ez lehetséges, és nem baj, ha alapvetően mégiscsak az a felismerés, hogy a közös értékeink olyanok, amelyekre érdemes közösen büszkének lennünk, érdemes azokat ápolnunk és érdemes azokat megtartanunk a jövő nemzedékeinek számára.” Az emlékév eseményeivel kapcsolatban a polgármester azt emelte ki, hogy ezeken keresztül az emberek megszólítják egymást és a megértést keresik, ami mindenképpen a város fejlődését szolgálja.

Dr. Cser-Palkovics András bejelentette, hogy a rendezvénysorozat mellett a város maradandó támogatással szeretné kifejezni a protestáns közösségek iránti megbecsülését: az evangélikus gyülekezet javaslatára befejezik az orgona építését. Az orgona – ami a templom, a hitélet, a lelkiség és a város kulturális életének a hozzátartozója – szolgálja majd a gyülekezeten keresztül a város egész közösségét. Az ünneplő gyülekezet tapssal köszöntötte a kezdeményezést. A polgármester a város nettó 30 millió forint értékű támogatása mellett közösségteremtő, -erősítő céllal akciót hirdetett az orgona befejezésére, amihez magánemberek és intézmények is csatlakozhatnak. A közadakozásra október végéig várják a felajánlásokat.

Bencze András
 lelkész, püspökhelyettes elmondta, hogy szombaton délelőtt érkezett Székesfehérvárra az evangélikus képeskönyv, ami számos városban járt már és a sok utazás, emelés megviselte a szerkezetet, nehezen lapozhatóvá vált: „Tekintsük példázatnak ezt az állapotot, hogy a könyv nehezen nyitható! Mélységes mély a múltnak kútja… Bizony nehezen végigjárható a reformáció története és hatása. Nemcsak azért, mert az 500 év hosszú idő, hanem ezért is, mert sok súlyos oldal található ebben a könyvben. Nemcsak arra gondolok, hogy mennyi szenvedést hordoztak eleink a hitükért, hanem azokra az oldalakra is, amelyeken nem csilloghatnak aranybetűk. Amikor Pál apostollal ellentétben valakik szégyellték az evangéliumot, amikor nem vallották, hogy az minden ember üdvösségét, menekvését, gyógyulását adja. Sok súlyos oldal van ebben a könyvben.” Az evangélikus képeskönyv Luther Márton bemutatásával kezdődik – a járókelők, érdeklődők nemcsak a reformáció fogalmával ismerkedhetnek meg, hanem a történetével is: hogyan újult meg az egyház, hogyan, milyen erővel formálta a szentlélek a történelmet és az emberi szíveket egyaránt, fogalmazott a lelkész. A könyv szeptember közepéig lesz látható, lapozható a Jávor Ottó téren.

Az ünnepélyes megnyitót követően a Korál-sziget együttes adott koncertet.

A rendezvényen részt vett Róth Péter alpolgármester, dr. Kovács Béla Sándor önkormányzati képviselő, a Reformáció Emlékévét Előkészítő Bizottság elnöke, Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő, Szűcs Zsolt református segédlelkész a református egyházközség képviseletében, valamint a gyülekezetek tagjai, küldöttei.

Az emlékév eseményei között a templomokban, a közösségi házakban és a közösségi tereken, rendezvényközpontokban irodalmi esteket, kiállításokat és koncerteket szerveznek, júniusban fáklyás felvonulásra hívták a lakókat. A Székesfehérvári Királyi Napok ünnepsorozatának megnyitójára Debrecen városának, a „kálvinista Rómának” a küldöttsége érkezett díszvendégként, ezzel is az emlékév előtt tisztelgett Székesfehérvár. Szeptemberben pedig egyháztörténeti kiállítás nyílik majd a Szent István Király Múzeumban.



Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából!







                                    

Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Simon Erika



 

 

 

 

 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.