Ünnepi menet zarándokolt Szent Istvánhoz

2017.08.20. 18:15
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. augusztus 20. (vasárnap)
Augusztus 20-i tiszteletadás a Nemzeti Emlékhelyen. Galéria 
 
 
 
 
 
Szent István ünnepén hagyományosan a Nemzeti Emlékhelyen tisztelegtek az államalapító király előtt. Az Osszáriumnál dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet, felhívva a figyelmet az államalapító király és a keresztény kultúrkör értékrendjére, a múlt, a vallás, a hagyományok és a törvény megőrzésének fontosságára. A résztvevők a Fehérvári királyok menetéhez csatlakozva közösen sétáltak át a Szent István térre, ahol koszorút helyeztek el Szent István lovasszobránál. Az augusztus 20-i rendezvények az ünnepi közgyűléssel folytatódnak a Városháza Dísztermében.


A Székesfehérvári Királyi Napok zárónapja augusztus 20-a, Szent István király és a magyar államalapítás ünnepe. A város közössége világi és szakrális rendezvényeken készülhetett egyik legjelentősebb nemzeti ünnepünkre, amely Székesfehérvár ezeréves múltjára és történelmi fővárosként betöltött szerepére is emlékezik. 

Vasárnap délután a Nemzeti Emlékhelyen a Magyar hazánk, te jó Anya című ének előadásával kezdődött a tiszteletadás a Magyar Tekerőzenekar, Cserta Balázs, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI népzenész növendékei, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei tanszékének hallgatói és tanárai, az Alba Regia Táncegyüttes és a Bekecs Néptáncegyüttes előadásában. 

Szent István szarkofágjánál dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet, a magyar önazonosság jelentőségét hangsúlyozva. Gondolatmenetével áttekintette a Szent István uralkodása óta eltelt történelmi távlatokat, utalva többek között III. Béla király fényes korszakára, valamint az áldozatokkal teli időszakokra. Az államalapító király és a keresztény kultúrkör értékrendjére, a múlt, a vallás, a hagyományok és a törvény megőrzésére hivatkozva a nemzet választásának a jelentőségére hívta föl a figyelmet: „Hagyományt és törvényt, amely javarészt ezen a tájon, e város falai közt formálódott! Hiszen Székesfehérvár volt a korai idők politikai központja, uralkodóink lak- és koronázási helye, holtuk után ez a föld fogadta be testüket. Itt imádkoztak, erősítve a maguk és a nemzet hitét Krisztusban, ajánlották országukat istenük kegyelmébe. És Fejér volt az a hely is, ahol Magyarországot Szent István égi patrónusunk, Szűz Mária kezébe helyezte. Mi itt, Fejérben és Székesfehérvárott büszkék vagyunk erre a múltra! Büszkék vagyunk és tenni is akarunk azért, hogy otthonunk ekként éljen minden magyar szívében! (…) És nincs is jobb idő határozni, mint éppen augusztus 20-a! Itt élünk, itt ünnepelünk most, független államiságunk forrásánál, és hogy ez ugyanígy történhessen száz vagy ötszáz év múlva is, csak rajtunk áll! Országunk, a város és a megye lakóinak, választott vezetőinek mindennapi munkáján és a jövőbe mutató akaratán múlik csak, hogy milyen is lesz a harmadik évezred Magyarországa.” 

A tiszteletadáson részt vett Vargha Tamás országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Dr. Simon László kormánymegbízott, L. Simon László országgyűlési képviselő, dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, valamint Huszár János altábornagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka. Jelen voltak továbbá Fejér megye és Székesfehérvár tisztségviselői, országgyűlési és önkormányzati képviselői, a történelmi egyházak képviselői, a fegyveres, rendvédelmi és igazságügyi szervek vezetői, valamint számos vendég.

A jelenlévők virágot helyeztek el Szent István szarkofágjánál, majd közösen sétáltak el az Országalmához, hogy csatlakozzanak a Fehérvári királyok menetéhez. A Koronás Parktól indult a történelmi felvonulás, az Árpád-házi királyi családok tagjait megformáló óriásbábokat hagyományőrző csoportok, zenészek és határon túli néptáncegyüttesek kísérték. A menet a Fő utcán vonult végig; sokan megcsodálták, sőt csatlakoztak is az ünneplőkhöz, hogy a Városház téren és a Kossuth utcán át közösen érkezzenek meg a Szent István térre, ahol katonai tiszteletadással helyeztek el koszorút Szent István lovasszobránál. Magyarország Kormánya, Fejér megye és Székesfehérvár minden polgára nevében a közös koszorút Vargha Tamás, Törő Gábor, L. Simon László, Dr. Simon László, dr. Molnár Krisztián és dr. Cser-Palkovics András kísérték. 

Az augusztus 20-i rendezvények az Ünnepi Közgyűléssel folytatódtak a Városháza Dísztermében. 


Az ünnepi menetről, a Nemzeti Emlékhelyen és a Szent István téren készült fotók letölthetőek a Galériából!






Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Bácskai Gergely


 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.