Egyenlő esélyekkel az egészségért!

2017.08.29. 13:10
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. augusztus 29. (kedd)
Egészségnap és kiadvány a fogyatékkal élőkért.  
 
 
 
 
Jövő szombaton az esélyegyenlőség jegyében Nyílt családi egészségnapot rendeznek a Viktória Rehabilitációs Központban szűrővizsgálatokkal, játékos programokkal és az intézmény szolgáltatásainak kipróbálási lehetőségével. A rendezvényről, valamint a fogyatékkal élőket segítő aktualizált kiadványról Horváth Klára, a Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesületének elnöke, Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, valamint Molnár Tamás civil és ifjúsági tanácsnok tájékoztattak.


Egyenlő esélyekkel az egészségért! – ezzel a szlogennek szerveznek a székesfehérvári EsélyKör keretében Nyílt családi egészségnapot szeptember 9-én, szombaton 9 és 13 óra között a Viktória Rehabilitációs Központban (Erzsébet u. 20.). A mozgássérült emberek nehezebben jutnak el rendezvényekre, ezért a Központban már nem először szerveznek egészségnapot. Az EsélyKör tapasztalatai és a kialakult kapcsolatok alapján most nemcsak a mozgássérülteket, hanem más fogyatékos csoporthoz tartozókat is várnak a programokra, mondta el Horváth Klára, a Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesületének elnöke.  Az intézmény teljesen akadálymentes, feltűnő, jól látható és olvasható táblákkal segíti a csökkentlátó és a hallássérült embereket is a tájékozódásban, a teljesen vak résztvevőket pedig önkéntesek segítik az épületen belüli közlekedésben: „Nagy öröm számomra, hogy egy összefogás eredményeképpen más szervezetek is felajánlották, hogy önkénteseikkel segítik a rendezvényt – ez is újdonsága lesz az egészségnapnak.”

„Regisztrációt nem kívánunk bevezetni, sorszámokat fogunk kiadni, ebből tudni fogják az érkezők, mikor kerülnek majd sorra.” – mondta el Horváth Klára, és felhívta a figyelmet, hogy érdemes minél korábban érkezni. A rendezvény lehetőséget ad arra, hogy az érdeklődők megismerjék az egészségügyi szolgáltatásokat, mint például a preventív jellegű gerinctornát vagy a speciális lúdtalptornát, vagy játékos formában kipróbálják a kerekesszékes közlekedést. Az akadálypályát teljesítők és az ügyességi játékokban vagy a csoporttornákon résztvevők között öt darab egyhavi, nyolc alkalmas csoporttornára szóló bérletet sorsolnak ki.

Az egészségnapon ingyenesen végeznek szűrővizsgálatokat: lesz többek között hallásvizsgálat, melanomaszűrés, EKG-, csontsűrűség-, vércukor-, koleszterin-, testzsír-, testtömegindex-, vérnyomás-mérés és mozgásállapot-felmérés, valamint személyre szóló egyedi tanácsadásokat és bemutatókat szerveznek például dietetikus és gyógytornász közreműködésével. Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok hozzátette: „Székesfehérvár egészségprogramja kiemelt figyelmet fordít a sérülékeny csoportokra: az egészségükre, és arra, hogy egyenlő esélyekkel jussanak hozzá azokhoz a szolgáltatásokhoz, amelyeket az önkormányzat biztosít. Ez már a második olyan helyszínünk, ahol ez alapján az elv alapján szervezünk egészségnapot a Humán Szolgáltató Intézet és a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház szakembereinek a közreműködésével.”

Ki segít? Hova fordulhatok?
– útmutató kiskönyv jelent meg fogyatékos embereknek és segítőiknek. 2013-ban egy székesfehérvári konferencia kapcsán adtak ki egy kiadványt elérhetőségekkel, információkkal, amit most a 2017-es aktuális adatokkal felfrissítve készítettek el újra, minden fogyatékos csoportra vonatkozó információkkal. A füzet tartalmazza a Székesfehérváron működő intézmények és segítő szervezetek bemutatását a fontosabb országos intézmények adataival együtt, valamint benne van az érvényben lévő jogszabályok közérthető leírása és a legfontosabb közérdekű információk. A kiadvány elérhető lesz a rendelőintézetekben, a védőnőknél, a szociális munkásoknál, valamint az érintett intézményekben. 

Molnár Tamás
civil és ifjúsági tanácsnok elmondta, hogy a fogyatékkal élő csoportok segítésében jelentős szerepet játszanak az érintett intézmények, a civil szervezetek és tulajdonképpen minden fehérvári lakos is: „Nagyon fontos, hogy olyan érzékenyítő programok induljanak mind a civil szervezetek, mind az önkormányzat támogatásával, amelyek felhívják a figyelmet a segítségnyújtásra a mindennapokban. Együttműködéssel jelenhetnek meg például az ilyen kiadványok, és nagy öröm, hogy az EsélyKör létrejött és példamutatóan működik.” A tanácsnok hozzátette, hogy a város közlekedésfejlesztési koncepciójában a LÁRKE bevonásával, javaslataival valósulnak meg újítások a gyalogátkelőhelyeket illetően – ez a jó gyakorlat pedig példa lehet a mindenki számára élhető város kialakítására.  


A jövő szombati rendezvényre minden érdeklődőt, érintett rászorulót és családtagjaikat szeretettel várnak!

 

 



Szöveg: Fraller Ildikó





 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2017 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
 
  • Nincs esemény!

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.