6,8 milliárdos új beruházást hoz a SAPA Székesfehérvárra

2017.09.06. 13:19
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. szeptember 6. (szerda) 
120 munkahely létesül a kormányzati támogatással megvalósuló présüzemben. - jelentette be Szijjártó Péter.  Galéria  
 
 
 
 
 
Újabb, 6,8 milliárd forint értékű beruházást hajt végre a SAPA Profiles Kft. Székesfehérváron. - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. Az 1,15 milliárd forint kormányzati támogatással megvalósuló, 120 munkahelyet teremtő beruházást komoly regionális versenyben nyerte el a város. A SAPA új présüzemében újgenerációs elektromos autókhoz gyártanak majd magas hozzáadott értékű alumínium alkatrészeket.

A SAPA Profiles Kft. az Alcoa-Köfém Kft. présmű üzletágának 2007 februárjában történt kiszervezésével kezdődött. 2009-re vált 100 százalékos tulajdonossá az Orkla csoporthoz tartozó, svéd érdekeltségű SAPA Holding AB, mára pedig a Sapa Profiles Kft. mintegy 1500 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon.

A világgazdaság radikális átalakuláson megy át, olyan új megoldások születnek az ipari tevékenység során, melyekről korábban nem is álmodhattunk volna, ma pedig már a mindennapi életünk részét képezik. Komoly versenyhelyzet alakult ki az ipari szereplők és az új beruházásokért küzdő országok között egyaránt. A radikális változások az autógyártásban valósulnak meg, éppen abban az iparágban, amely a magyar gazdaság gerincét adja. A forradalmian új korszakot az elektromobilitás és az önmagukat vezető autók piacra kerülése jelenti.  – fogalmazott a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Elmondta, hogy a magyarországi autógyártás rekordteljesítménnyel zárhatja a 2017-es évet, jó esély van arra, hogy az ágazat termelési értéke év végére meghaladja a 8 ezer milliárd forintot, melyre korábban soha nem volt példa. Fél év alatt 11 százalékkal nőtt az ágazatban foglalkoztatottak száma, jelenleg 168 ezren dolgoznak az autóiparban, a SAPA-nál Fehérváron gyártott termékek 89.5 százaléka exportra készül.

A norvég tulajdonú SAPA a világ egyik vezető autóipari beszállítója. A cég az újgenerációs elektromos autókhoz készülő, magas hozzáadott értékű alumínium alkatrészek – szerkezeti elemek, törésálló ötvözetek – gyártását hozza Székesfehérvárra.  Az új présüzem 6,8 milliárd forintos beruházással valósul meg, 120 új munkahely jön létre.  Az 1,15 milliárd forint kormányzati támogatást indokolja, hogy a beruházás jelentősen erősíti Magyarország pozícióját az elektromos autógyártásban. A beruházást Székesfehérvár komoly versenyben nyerte el, köszönhetően a cég és a kormány együttműködésének. A SAPA a világ 40 országában 100 üzemet tart fenn, így bőven volt jelentkező az új beruházásra is. – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

Frank Iepema, a SAPA ügyvezető igazgatója a fehérvári munkavállalók nevében mondott köszönetet a magyar kormánynak a támogatásért. Kiemelte, hogy a 12 évvel ezelőtti induláskor a cégüknek az volt a célja, hogy többet olcsóbban állítson elő, ma már azonban nagyobb hozzáadott értékkel gyártott, komoly mennyiségű alumínium és extrudált elemet termel. Példaként említette, hogy egy normál autóban 18 kilogramm alumíniumot tartalmaz, míg egy sportautóban 220 kg alumínium található.

Dr. Cser-Palkovics András
, Székesfehérvár polgármestere a sajtótájékoztatón köszönetét fejezte ki Magyarország kormányának az iparnak kedvező adójogi környezet megteremtéséért, a SAPA új beruházásának támogatásáért. Ugyancsak megköszönte a cégnek, hogy az új présüzemet vérosunkban valósítja meg.
Úgy fogalmazott: Székesfehérvár számára kiemelten fontosak azok a fejlesztések, melyeket hosszú ideje a városban tevékenykedő vállalatok valósítanak meg. Itt ugyanis nem a megelőlegezett bizalom a kiindulási pont, hanem a tapasztalati tényeken alapuló, jó együttműködés. A SAPA új beruházásával, a nagyon komoly ipari váltással új technológia is érkezik Székesfehérvárra, ami közös kihívásunkat, a város 21. századra történő felkészítését is szolgálja.
A polgármester köszönetét fejezte ki azért is, hogy a SAPA élenjár a munkabérek emelése tekintetében, és komolyan kivette a részét a társadalmi felelősségvállalásból, a felsőoktatás támogatásából.

A sajtótájékoztatón részt vesz a Norvég Királyság magyarországi nagykövete, Őexc. Olav Berstad illetve Kathrina Ramberg első titkár is.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.



Szöveg: Havasi Tímea 
Fotó: Molnár Artúr
 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2017 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
 
  • Nincs esemény!

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.