Expo a továbbtanulóknak, börze az álláskeresőknek

2017.10.03. 11:15
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. október 3. (kedd)
Október közepén az Alba Regia Sportcsarnokban várják az érdeklődőket.  
 
 
 
 
 
 
Két fontos eseménynek ad helyet 2017 októberében az Alba Regia Sportcsarnok: október 16-án, hétfőn az Alba Regia Felsőoktatási Expo, október 17-én, kedden pedig a Fejér Megyei Hírlap Állásbörze várja az érdeklődőket. Az első napon a továbbtanulóknak kínál lehetőséget az expo, a következő nap pedig az álláskeresőké a börzén. A programokról Mészáros Attila alpolgármester, Juhász Zsófia, a Fehérvári Programszervező Kft. ügyvezetője és Borsos Dávid, a PLT Kiadói Kft. megyei értékesítési vezetője tájékoztattak.


A két rendezvény az idén először kapcsolódik össze, hiszen vannak olyan cégek, amelyek a duális képzés kapcsán a diákokkal is kapcsolatban állnak, de állásajánlataik is vannak az érdeklődők számára. A Felsőoktatási Expo hétfőn 13 órától 18 óráig várja a továbbtanulókat, kedden pedig az Állásbörze 10 órától 18 óráig az álláskeresőket.

Mészáros Attila
alpolgármester kiemelten fontosnak nevezte azt a szektort, amelyet a program megszólít, hiszen a munkaerőhiány kihat a gazdaság fejlődésére. Hangsúlyozta, hogy most már három helyi felsőoktatási intézmény kínál komoly alternatívát a továbbtanulás előtt állóknak. A BCE Székesfehérvári Campusa, az ÓE Alba Regia Műszaki Kara és a Kodolányi János Főiskola mutatkozik be a duális partnervállalatokkal együtt: „A lehetőségek tovább bővülnek, jövőre összesen csaknem 200 duális pályázható hely lesz, ahova várják a fiatalok jelentkezését. A BCE új szakot indít a következő tanévben: a vendéglátás-turizmus szakkal bővül a portfólió, szintén duális formában.” Az alpolgármester hozzátette, hogy a duális képzés egyik fellegvára Székesfehérvár, az ipari szereplők közül csaknem 40 vállalat közreműködésével. A továbbtanulási expónak és az állásbörzének az összekapcsolásáról azt mondta, hogy a két programon résztvevő vállalatok tulajdonképpen közös halmazt alkotnak – az Alba Regia Sportcsarnokban így egymást erősíthetik ezek a rendezvények, és minél többeket meg tudnak szólítani. A továbbtanulás előtt álló fiatalok tájékozódási lehetőségei közül megemlítette még a december-január hónapok nyílt napjait és a városjáró roadshow-kat.   

A tényleges kommunikáció megvalósulásának fontosságát emelte ki Juhász Zsófia, a Fehérvári Programszervező Kft. ügyvezetője. A szervezők azon dolgoznak, hogy az odalátogató fiatalok beszélgessenek a cégek, egyetemek képviselőivel: „Egy hidat szeretnénk képezni ezen a rendezvényen, és azt szeretnénk, ha ez a híd valóságos lenne.” A diákoknak egész délután szerveznek programot, a megszólításukban a játéknak is lesz szerepe, valamint olyan anyagokat is készítenek, amelyek a már duális képzésben résztvevők tapasztalatait osztják meg. Reményét fejezte ki, hogy az Expón a cégek meg fogják találni azokat a fiatalokat, akikkel együtt szeretnének dolgozni.

Borsos Dávid
, a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. megyei értékesítési vezetője kiemelte, hogy a két rendezvény egymást fogja erősíteni: a meglévő tapasztalatokkal még sikeresebb expót és állásbörzét tudnak így szervezni. Elmondta, hogy legtöbbször, ha valaki munkát keres, akkor a saját környezetében és álláshirdetéseken keresztül tájékozódik – az állásbörzén lehetőségük van a munkakeresőknek a közvetlen, személyes információszerzésre. „Fontos, hogy nemcsak állásbörzéről beszélünk, hiszen munkaerő-közvetítők és felnőttképzési, illetve továbbképzési intézmények is jelen lesznek.” – emelte ki a fórum lehetőségeiről, amely a már szakmával, illetve álláshellyel rendelkezőkre is gondol.


Felsőoktatási Expo és Állásbörze

Az Alba Regia Felsőoktatási Expo-t harmadik alkalommal rendezik meg 2017. október 16-án, a szakkiállításon a középiskolás diákok és szüleik a Székesfehérváron elérhető egyetemi képzésekről, azon belül is hangsúlyosan a duális képzés nyújtotta lehetőségekről kaphatnak tájékoztatást. A rendezvényen amelyet Székesfehérvár önkormányzata és a Fehérvári Programszervező Kft. szervez önálló standokon képviseltetik magukat a fehérvári felsőoktatási intézmények: az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara, a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusa és a Kodolányi János Főiskola.

Az eseményen megjelennek azok a vállalati partnerek is, amelyek gyakorlati helyet biztosítanak a duális képzésben. Az expo látogatói megismerkedhetnek az intézmények képzéseivel, illetve a vállalkozások nyújtotta lehetőségekkel, első kézből kaphatnak információt minden, akár a jelentkezéssel, akár a képzések tartalmával kapcsolatban felmerülő kérdésre, de megismerhetik a cégek elképzeléseit, újdonságait is.  A tavalyi évben 9 alapszakon és 1 mesterszakon indult duális formában képzés, amelynek keretében a három felsőoktatási intézmény 48 céggel együttműködve 215 szakmai gyakorlati helyet kínált a fiatalok számára.

A duális képzési forma lényege, hogy a hallgatók, miközben nappali tagozaton tanulnak, egyidejűleg gyakornokként dolgoznak a képzésben résztvevő és a tanulmányokhoz kapcsolódó gyakorlati oktatás nyújtó vállalatnál. A diákok ilyen módon naprakész szakmai gyakorlati ismereteket szereznek és megismerkedhetnek a szakterületüket érintő legújabb technológiákkal is. A duális képzésben foglalkoztatott hallgatók munkabért kapnak (az állami ösztöndíj rendszer juttatásai mellett), így már a tanulás mellett pénzt keresnek, önfenntartóvá válhatnak akár az egyetemi éveik alatt.

Az Alba Regia Felsőoktatási Expo helyszíne idén is az Alba Regia Sportcsarnok, ahol 2017. október 16-án, 13.00 és 18.00 óra között várják az érdeklődő diákokat és szüleiket a kiállító szervezetek. A szakkiállítást dr. Cser-Palkovics András, a megyeszékhely polgármestere nyitja meg 13 órakor.

A szakkiállítást követő napon állásbörze várja az álláskeresőket. A börzét Székesfehérvár Megyei Jogú Város önkormányzata a Fejér Megyei Hírlappal közösen szervezi október 17-én, kedden. Az kiállításnak több éves hagyománya van már a városban, a rendezvény a kiállítók és az érdeklődők számára egyaránt vonzó. Az elmúlt évben majdnem harminc kiállító, vállalkozás, intézmény és munkaerő-közvetítő hozta el ajánlatait.

Az aktív álláskeresők mellett azok is segítséget kaphatnak a az Állásbörzén, akik váltani szeretnének, új munkalehetőséget keresnek vagy az eddigi mellé más szakmát tanulnának, hiszen az érdeklődők az állásajánlatok mellett képzési és átképzési lehetőségekről, a felnőttképzéssel, valamint a diákmunkával kapcsolatos kérdésekről is tájékozódhatnak.

Az FMH Állásbörzéjének is a Sportcsarnok ad helyet, ahol 10.00 és 18.00 óra között várják a cégek az álláskeresőket, érdeklődőket.

További információ:
Fehérvári Programszervező Kft.
www.fehervariprogram.hu 
Paulik Anna – 70/457-9002
paulik.anna@fehervariprogram.hu






Szöveg: Hajnal Csilla, Fraller Ildikó


 

 

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.