Mellrák elleni séta - Mindannyian az egészségvédelem nagykövetei lehetünk!

2017.10.07. 13:07
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. október 7. (szombat) 
Nagyon sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez.   Galéria  
 
 
 
 
 
A mellrák elleni séta Székesfehérvár egyik legkiemelkedőbb, közösségi prevenciós programja, melyet idén is a Városház térről indulva rendeztek meg a Belvárosban és környékén. A rózsaszín léggömbös eseményhez ismét nagyon sokan csatlakoztak, hogy felhívják a figyelmet a nők egészségvédelmének fontosságára, a megelőzés és a gyógyítás lehetőségeire.  

Szombaton késő délelőtt, az Országalmánál nyitották meg a mellrák elleni sétát, immár kilencedik alkalommal. A szűrés fontosságát, a megelőzés és a gyógyítás lehetőségeit hangsúlyozó, a hölgyeket és az urakat egyaránt ösztönző kezdeményezéshez idén is rengetegen kapcsolódtak. Jöttek ismert sportklubok játékosai, képviselői, de csatlakoztak közéleti személyiségek, egészségügyi dolgozók, a városi szűrővizsgálatokat végző szakemberek, különféle civil szervezetek, gyógyult hölgyek és számos szimpatizáns a lakosság részéről. Eljött a 2017-es Fehérvár Szépe – Fejér Megyei Hírlap Királynője verseny győztese, Reichert Karolina, két udvarhölgye, Botos Bianka és Bartal Laura, illetve csatlakozott a 2015-ös Fehérvár Hangja nyertese, Zabos Regina is. A résztvevők a kampányt szimbolizáló rózsaszín lufikat tartottak a kezükben, a Fehérvár Enthroners játékosai azonban fehér léggömbökkel érkeztek, melyekkel a férfiak egészségvédelmét kívánták hangsúlyozni. A program háziasszonya ismét Závodszky Noémi színművész volt.

A megnyitón üdvözölte a résztvevőket Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, majd dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is. A városvezető örömét fejezte ki, hogy ismét sokan csatlakoztak a kampányhoz, amely immár pozitív reklámot kapott. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az üzenete még nem jutott el mindenhova, vagy nem érte el a célját, így bőven van még feladat a teljes siker érdekében.

Dr. Müller Cecília
megyei tisztifőorvos arról beszélt, hogy a séta résztvevői birtokában vannak az emlőszűrés fontosságát hangsúlyozó tudásnak. Ez arra kötelezi őket, hogy ösztönözzék a még kételkedőket, és kísérjék el őket a megelőző vizsgálatokra. Ha kiderül, hogy nincs probléma, akkor megkönnyebbülnek, ha viszont idejében felfedezik az elváltozásokat, akkor lehetőség van a gyógyulásra. A tisztifőorvos hozzátette, mindnyájan nagykövetei, misszionáriusai lehetünk ennek a feladatnak.

Závodszky Noémi
színművész arra hívta fel hölgytársai figyelmét, hogy ügyeljenek önmagukra, legyenek saját életük főszereplői, és helyezzék vissza a hangsúlyt az igazi vágyaikra. Ha a nők teljességben élnek, akkor sokkal többet tudnak adni a családjuknak.

Schéda Szilvia
gyógyult rákbeteg, a Fehérvár Médiacentrum szerkesztő-műsorvezetője is arra ösztönözte a megjelenteket, hogy figyeljenek magukra, vágyaikra, és igyekezzenek rendben tartani a lelküket. Szilviáról 36 éves korában derült ki, hogy rákos, így saját példájából okulva hangsúlyozta, hogy a fiatal hölgyek esetében is fontos és életmentő lehet a mammográfiás szűrés.

Ugyancsak szólt a megjelentekhez Dr. Pásztor László tisztiorvos, aki hatodik alkalommal szervezte meg a sétát. Örömét fejezte ki, hogy a résztvevők körében a régi, ismerős arcok mellett sok-sok új csatlakozót is felfedezett.

A megnyitón szó volt a Szívpárna Programról is, amely egy, az Egyesült Államokból indult és Székesfehérváron is meghonosított mozgalom a mellrákkal diagnosztizált és operált nők  bátorítása, támogatása céljából. A program a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Sebészeti Osztályán is működik, az itt műtött betegek formatervezett szív alakú párnát kapnak, amely mellműtét után közvetlenül használva segít a legtöbbet. A séta megnyitóján a sebészeti osztály képviselője számára jelképesen átnyújtottak egy szívpárnát.

Ezt követően a séta a Liszt Ferenc utca és az Alba Plaza előtti tér érintésével a Palotai útra vezetett, majd a Schwäbisch Gmünd utcába és a Mátyás Király körútra tartott, végül a Fő utcán tértek vissza a résztvevők a Városház térre. Itt folyamatos tanácsadással, valamint mammográfiás előjegyzéssel is várták az érdeklődőket.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.




Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Bácskai Gergely




 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.