Nagykövet házastársak látogattak Székesfehérvárra

2017.10.12. 12:42
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. október 12. (csütörtök) 
A vendégeket Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a Városházán.     Galéria
 
 
 
 
 
 
A Magyarországra akkreditált nagykövetek házastársai tettek látogatást ma Székesfehérváron, a Külügyminisztérium szervezésében. A vendégeket Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a Városházán, bemutatta a város történelmi múltját, gazdag jelenét és jövőbeni kihívásait. Ezt követően a nagykövet házastársak megismerkedtek a Belváros nevezetességeivel is.

Európai és ázsiai országokból, illetve a tengerentúlról összesen 22 nagykövet házastárs vendégeskedett ma Székesfehérváron. A túlnyomó többségében hölgyek alkotta társasággal egy úr, a Litván Köztársaság nagykövetasszonyának férje is eljött, hogy megismerje az ősi koronázóvárost. 

Utazásuk első fehérvári állomása a Városháza Díszterme volt, ahol Székesfehérvár Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a vendégeket. Beszélt a több mint ezer éves Székesfehérvár történelmi múltjáról és örökségéről, amelyre – mint fogalmazott – nagyon büszkék vagyunk, és az a feladatunk, hogy ezt az örökséget továbbvigyük. Fehérvár legfontosabb termeként mutatta be a Városháza Dísztermét, amely nyitott, hiszen a Közgyűléseken kívül számos irodalmi és kulturális programnak is helyet ad. A Városháza nyitottságát az is mutatja, hogy bárki megnézheti a koronázási ékszerek hiteles másolatait.
Az alpolgármester arról is beszélt, hogy Székesfehérvár ipari erőcentrum, gazdasága igen heterogén. A munkanélküliség minimális, a legnagyobb kihívást éppen a munkaerőhiány leküzdése jelenti az ipari szereplők és a felsőoktatási intézmények együttműködésével, a felsőoktatás bővítésével, a duális képzéssel és a fiatalok itt tartásával. Ez a város jövőbeni fejlődésének kulcsa. Mészáros Attila elmondta, komoly fejlesztések történtek a kultúra területén, ami megalapozza, hogy a város pályázik a 2023. évi Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséért. Ezen kívül Székesfehérvár az ország egyik legsportosabb városa is.
Az alpolgármester kellemes időtöltést kívánt a vendégeknek, és invitálta őket a város megismerésére családjaikkal együtt.

Magyarország kormánya nevében Szijjártó-Nagy Szilvia, a delegáció vezetője, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felesége köszöntötte a vendégeket. Mint fogalmazott, az egykori koronázóváros, Székesfehérvár szimbolizálja Magyarország rendkívül gazdag történelmét és kultúráját. Beszélt Szent Istvánt életművéről és az egykori Koronázó Bazilikáról is. A vendégek ezt követően megismerkedtek a Belvárossal, annak történelmi nevezetességeivel.

A találkozón elhangzott: a nagykövet házastársak nagyon kedvelik a hasonló kirándulásokat, korábban már jártak Gödöllőn és Egerben, illetve a Balaton-felvidéken.  Szijjártó-Nagy Szilvia kérdésünkre hozzátette, az a célja, hogy minél többet megmutasson Magyarország kultúrájából, történelméből és kincseiből.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.


Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Molnár Artúr




 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.