Robbanás rázta meg a Városháza két épületét

2017.12.01. 13:24
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. december 1. (péntek)
Személyi sérülés nem történt. Galéria
 



Székesfehérvár, 2017. december 1. (péntek)Vélhetőleg egy, az Arany János utcában a földben futó elektromos vezetékben történt elektromos detonáció során keletkezett légnyomás okozott robbanást a Polgármesteri Hivatal épületében pénteken reggel nyolc óra után néhány perccel. A hivatalban tartózkodó 280 fő rövid idő alatt elhagyta az épületet, személyi sérülés nem történt. Dr. Cser-Palkovics András polgármester ezúton is köszöni a tűzoltók, a rendőrök és a kárelhárításban résztvevők munkáját!


Egy robbanás szakította félbe a székesfehérvári képviselőtestület munkáját pénteken reggel. A Városházán történt robbanás és erőteljes füst miatt riasztották a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot negyed kilenckor. A Műveletirányítási Ügyelet Székesfehérvárról három gépjárműfecskendőt és a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálatot riasztotta a helyszínre. A székesfehérvári hivatásos tűzoltók a kiérkezést követően a két épületből álló Polgármesteri Hivatal mind két épületének alagsori helyiségeit, pincéit átvizsgálták. A katasztrófavédelem szóvivője Szabó-Bisztricz Anett tájékoztatása szerint az egyik épület pincéje füsttel telítődött. A székesfehérvári tűzoltók a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat irányítása mellett az áramszolgáltató bevonásával keresték a robbanás lehetséges okait.

A tűzoltók kiérkezésére az épületben tartózkodó 280 embert már kikísérték, személyi sérülés nem történt. Az elsődleges helyszíni adatok alapján a Polgármesteri Hivatal két épülete között futó utca földalatti elektromos vezetékében keletkezett kisebb tűz, és a csővezetéken keresztül a keletkező légnyomás jutott be az épületekbe, valamint a füst is a csővezetéken keresztül jutott az épület felsőbb szintjeire. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a tűz robbanás keletkezési okait, körülményeit.

„A legfontosabb, hogy nem történt személyi sérülés!” – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András. Mint mondta, a nagy erejű robbanást követően komoly füst alakult ki az épületen belül, a Díszterem melletti átrium üvegteteje teljesen összetört és lezuhant, de szerencsére az alatta elhelyezett Szent Korona, Országalma és koronázási kard hiteles másolatai – a vitrinnek hála - nem sérültek meg. A takarítást és kárfelmérést követően kezdődhetnek el a helyreállítási munkák.

A polgármester a veszélyhelyzet elhárítását követően példaértékűnek nevezte, hogy Székesfehérvár képviselőtestülete, a közgyűlésre érkezett vendégek és a Városháza dolgozói fegyelmezetten, a lehető legrövidebb időn belül elhagyták az épületet. Megköszönte a tűzoltók, katasztrófavédők és rendőrök munkáját, akik pillanatok alatt a helyszínen voltak, az alapvizsgálatokat elvégezték, a közvetlen veszélyhelyzetet elhárították. A kárfelmérés és a Városháza felújítása is meg fog történni – erősítette meg dr. Cser-Palkovics András.

A reggeli esemény helyszínén készült fotók letölthetők a Galériából.


                                                                                        - Vége -



fotó: Simon Erika

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.