Jég veled Fehérvár! - Megnyitott a Kori Liget

2017.12.06. 20:17
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. december 6. (szerda) 
Újdonság a tetőterasz és a korcsolyaélezési lehetőség.       Galéria 
 
 
 
 
 
 A tél egyik legszenzációsabb fehérvári attrakciójaként ismét megnyitotta kapuit a Kori Liget a Zichy ligetben. A Zenepavilon környékén közel 800 négyzetméternyi jégfelület áll a sportolni vágyó gyerekek és felnőttek rendelkezésére a tervek szerint február végéig. Óvodás és iskolás csoportok továbbra is térítésmentesen használhatják a pályát hétköznap délelőttönként.

Székesfehérvár városa megvásárolta, a Városgondnokság pedig üzemelteti a Kori Ligetet, amely számos újdonsággal várja vendégeit. Felszereltek egy látványos tetőteraszt, emellett megújult a beléptető rendszer és a kiszolgáló épület, illetve lehetőség van profi korcsolyaélezésre is 1.000 forint ellenében. Emellett megmaradtak a hagyományos, jól bevált szolgáltatások is, például hétköznapokon 8 és 14 óra között az óvodás és iskolás csoportok – előzetes bejelentkezés alapján - ingyenesen vehetik igénybe a csaknem 800 négyzetméteres szabadtéri korcsolyapályát. 

„A Zichy liget évről évre csodálatos környezetet biztosít a Kori Ligetnek abban a városban, amely joggal lehet büszke a sportéletére, azon belül is a jeges sportágakra. A Zichy ligetre is büszkék vagyunk és szép, hogy mindezt össze tudtuk hangolni.”– emelte ki a megnyitó beszédében dr. Cser-Palkovics András polgármester. Arról is szólt, hogy jövőre folytatják a létesítmény fejlesztését, hiszen a liget sokféle lehetőséget ad többek között a jégfelület növelésére. A városvezető azt kívánta, hogy a következő hetekben minél több gyermek és felnőtt érezze itt jól magát. Külön köszönetét fejezte ki a közelben lakók türelméért, megértéséért, és azoknak is, akik az elmúlt években, illetve idén megálmodták és működtették a Kori Ligetet.


A jegy- és bérletárak az alábbiak szerint alakulnak:

hétköznapi gyerek (3-14 éves): 800 forint
hétvégi gyerek (3-14 éves): 1.000 forint

hétköznapi felnőtt: 1.000 forint
hétvégi felnőtt: 1.200 forint

hétköznapi családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek): 3.000 forint
hétvégi családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek): 4.000 forint

10 alkalomra szóló gyerekbérlet: 7.200 forint
10 alaklomra szóló felnőtt bérlet: 9.000 forint

3 éves kor alatt a pályahasználat ingyenes. Ugyancsak térítésmentesen vehető igénybe a csomag- és értékmegőrző. A korcsolyabérlés óránként 300 forintba kerül.

A Kori Liget vasárnaptól csütörtökig 8.00-20.00 óra között, míg pénteken és szombaton 8.00-22.00 óra között tart nyitva, azonban a téli szünetben, minden nap 8.00 és 22.00 óra között várja a vendégeket. A pálya az időjárástól függően február végéig marad a Zichy ligetben. 



A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.