„Az ember mosolyra, társra, családra született”

2017.12.23. 19:50
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. december 23. (szombat)
Ma este lángra lobbant a város adventi koszorújának utolsó gyertyája is. Galéria 
 
 
 
 
Elérkezett advent utolsó hétvégéje, holnap itt a várva várt szenteste. A Városház téren az élő adventi naptár verses meglepetése után az Alba Regia Vegyeskar énekelt magyar és több nemzethez kapcsolódó karácsonyi dalokat. Az év legszebb ünnepe előtt a város adventi koszorúján az utolsó gyertyát dr. Cser-Palkovics András polgármester, Balsay István egykori polgármester és Spányi Antal megyés püspök együtt gyújtották meg – kifejezve a szeretet befogadásának és továbbadásának, a bennünk lévő csodának és a mosolyra, társra született ember legfontosabb vágyának gondolatait.


Az év az egyik legszebb időszakának a végéhez érkezett adventi várakozás utolsó hétvégéjén a hit, a remény és az öröm gyertyája után a szeretet gyertyáját gyújtjuk meg a hagyományok szerint. Az ünnepi fényekbe öltöztetett Belváros, a mesebeli kalendáriummá változott Városháza ajándékai, a legkisebbek hangján felcsendülő karácsonyi énekek, a közös ajándék- vagy díszkészítések, a jótékonysági programok mind az ünnepre való készülődéshez tartoztak. Szombaton este az élő adventi naptár ablakában Ady Endre Karácsony című versét Strasszer Domonkos tolmácsolta, majd a színpadon az  Alba Regia Vegyeskar karácsonyi összeállítása köszöntötte az ünnep előestéjén összegyűlt családokat, kisebb-nagyobb társaságokat, kicsiket és nagyobbakat. A Kneifel Imre vezényelte kórus előadásában magyar, majd német, ír, ukrán, angol dallamok csendültek fel.

„Karácsony szent ünnepe karnyújtásnyira van.” – kezdte ünnepi gondolatait Spányi Antal megyés püspök. „Fölkészültünk az ünnepre – lelkileg elcsöndesedve, imádkozva, egymásra gondolva, szeretetet, megbékélést gyakorolva, egymásra figyelve, és megtelt a lelkünk és a szívünk szeretettel, békességgel. Azt a szeretetet kell befogadnunk, amely az Istentől jön, és amely azért ér el bennünket, hogy tovább tudjuk sugározni, tovább tudjuk adni embertársaink felé.” – hogy egyetlen ember se legyen, akinek a lelkéből nem árad ki a szeretet, és egyetlen olyan ember se, aki nem szerez örömet, fogalmazta meg. A megyés püspök boldog, békességes, örömteli és szívet-lelket betöltő ünnepet kívánt.

Balsay István
egykori polgármester ünnepi beszédében az adventi csodavárás időszakával kapcsolatban azt mondta, hogy a világ minden pontján várják ezt a napot, ami a szeretethez és a családokhoz kötődik. A nagy történelmi múltú Székesfehérvár adventjeiről szólva kifejezte: „Mindig minden alkalommal, háborúk, forradalmak, rendszerváltások idején rádöbbentünk, hogy az a csoda bennünk van. Ez a csoda bennünk szunnyad, ami nem más, mint a szeretet. A szeretet kisugárzása a családok felé, családon belül, egymás között.” Beszédében kiemelte annak a békességnek a fontosságát, ami a méltó ünneplést teszi lehetővé.

Dr. Cser-Palkovics András
polgármester köszönetet mondott minden közreműködőnek azért, hogy az adventi időszak az ünnephez méltó módon, várakozással telve zajlott a Belvárosban, utalva a különleges adventi naptárra, a város karácsonyfájára, a püspökség Adventi Udvarára, a gyermekek műsoraira. A szeretet és békesség fogalmaival kapcsolatban megfogalmazta, hogy ha jobban odafigyelve élünk egymás mellett, és figyelünk, segítjük a másikat, a napi problémák is jobban megoldhatóak: „Alapvetően az ember mosolyra született, társra született, családra született, szerettekre született. De ne csak karácsony szent ünnepéhez közeledve, hanem a hétköznapokon is érezzük ezt át, és boldogabb, békésebb lesz életünk!” A polgármester hozzátette, hogy örömmel látta, figyelte a Belvárosban sétálókat, és a gyermekek őszinte hitének, megélésének a példáját állította a város lakosai elé, hogy az ő örömüket átvéve, megállva, lelassítva készülhessen mindenki az ünnepre.

A Városház téri programok a  Singer Street a capella koncertjével folytatódtak.

Vasárnap délelőttől koradélutánig a családokat „Karácsonyi manókereső”  várja az Adventi színpadnál, ahol az apróbbak játékos feladatokkal tölthetik az időt, amíg otthon az „angyalok” szorgoskodnak.



A Városház téren készült fotók letölthetőek a Galériából!






Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Molnár Artúr

 

 

 

 

 

 




 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.